Menyhért napja
Hajdúböszörményből, Mátrafüredről és Szőcsénypusztáról is érkeztek erdészképzésben részt vevő diákok az ásotthalmi Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskolában rendezett Szakma Kiváló Tanulója Versenyre. A megmérettetésen természetesen a házigazdák is indítottak csapatot, ráadásul kettőt, ahogy a somogyiak is.Tovább >>>
Tárgyalóasztalhoz ültek április 7-én Békés megyében az vadászkamara, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az érintett hatóságok képviselői, hogy egyeztessenek a mezei pocok elleni védekezésről. A tanácskozás apropóját a tragikus orosházi őzelhullás adta: a Dózsa Vt. területén az utóbbi bő két hétben több mint 80 elpusztult őzet szedtek össze, a vadállományban okozott hatalmas kár oka a szakszerűtlen rágcsálóirtás.Tovább >>>
Ez derült ki a hivatásos vadászok erkölcsi és szakmai helyzetének javítására vonatkozó programterv kidolgozásával megbízott – 2014 júliusában Sasréten, az Országos Hivatásos Vadász versenyen létrehozott – bizottság április 2-ai tanácskozásán elhangzottakból. Az öttagú bizottság tagja többek között dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke és Fodermayer Vilmos hivatásos vadász alelnök is. Az OMVK központjában szó esett arról is, hogy igen biztatóak a készülő – minden bizonnyal ősszel elfogadásra kerülő – új vadászati törvény hivatásos vadászokat érintő rendelkezései.Tovább >>>
Nagyirtáspuszta - 2010 (Ipoly Erdő Zrt.)[/caption] Aki figyeli az interneten elérhető adatbázisok terjedését, sűrűn kaphatja fel fejét új hírekre. Van egy a közelmúltban indult webhely, amire elismerő csettintés lehet a reakciónk.Tovább >>>
Szörnyű kínok közt pusztulnak el az őzek. Ötven és száz közé tehető a szántóföldre kiszórt pocokméreg hatására elhullott őzek száma Orosháza környékén. A vadászok és a földhasználók egymás elől igyekeznek összeszedni a tetemeket.Tovább >>>
A Bútorszövetség, a MOME, a BKIK, a Hungexpo és az OAFSZ közös eseményének célja, hogy a szakma értesüljön a faipart érintő erőfeszítésekről, sikerekről, illetve alkalmat biztosítsunk az ágazati párbeszédre.Tovább >>>
Az erdőmérnököknek szánt egyik legnagyobb hazai elismerést, a Pro Silva Hungariae Díjat vehette át a napokban dr. Rédei Károly. A kecskeméti erdőmérnök fő kutatási területe az akác, több évtizede foglalkozik a hazánkban meghatározó fafajjal.Tovább >>>
A NEFAG Zrt. Szolnoki Erdészetének homok és kötött talajú területein végrehajtandó erdőfelújítási feladatokhoz kapcsolódó teljes talajelőkészítési feladatokra keres vállalkozót az állami erdőgazdaság.Tovább >>>
Az Ütköző délben című műsorban járta körül a témát április 3-án Obesovszky Péter dr. Horváth Mártonnal, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Természetvédelmi osztályának fajvédelmi csoportvezetőjével és Földvári Attilával, az Országos Magyar Vadászkamara kommunikációs főmunkatársával.Tovább >>>
A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zártkörűen Működő Részvénytársaság, valamint a megye rendőrkapitányságai között 2011-ben létrejött együttműködési megállapodás alapján 2015. március 30. és 2015. április 16. közötti időben a Tamási Rendőrkapitányság, valamint a Dombóvári Rendőrkapitányság munkatársai a társaság erdészeivel folyamatosan ellenőrzéseket hajtanak végre a Gyulaj Zrt. bekerített erdőrészeiben, valamint azok környezetében. Az ellenőrzés célja a vagyon elleni jogsértések megelőzése, megakadályozása, különösen a hullajtott agancsokat jogellenesen gyűjtő személyek igazoltatása, elfogása.Tovább >>>
Az erdészeti törvény úgy rossz, ahogy van – vélekednek a magánerdő-tulajdonosok. Ahogy országszerte, Nyársapáton is az egyik legnagyobb probléma az osztatlan közös tulajdon. A falutól hat kilométerre lévő 30 hektáros erdőnek van legalább kéttucat tulajdonosa. A húszéves sarjadékerdő idénre megérett a gyérítésre, de a kijelölt erdőgazdálkodó kivételével senki nem akar pénzt költeni a szükséges munkálatokra.Tovább >>>
Dankó Sándor bajnai erdész gyönyörű fotókat készített egy ürgéről. A szakember röviden össze is foglalta, amit az Év Emlőséről tudni érdemes.Tovább >>>
Egyetemi körökből származó információk szerint elképzelhető, hogy a természetvédelmi mérnök, illetve a környezetgazdálkodási agrármérnöki képzést megszüntetné az oktatási államtitkárság. Aggasztónak tartja az ötletet három hazai természetvédelmi szervezet, mert a lépés szerintük gyengítené a hazai természetvédelmet szolgáló intézményrendszert. A Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság az Origónak a képzés megszűnéséről azt írta, az új szakstruktúrára vonatkozó javaslatok előkészítése folyamatban van, döntés még nincs, így szerintük teljes mértékben megalapozatlan bármely képzés megszűnéséről a sajtóban rémhíreket kelteni.Tovább >>>
Újabb feladatok kerülnek a kormányhivatalokhoz április 1-jétől, mivel a megyei és a járási hivatalokban összevonják a jelenleg önálló hatáskörrel rendelkező szakigazgatási szerveket, illetve további államigazgatási szervektől vesznek át feladatokat.Tovább >>>
Az Országos Erdészeti Egyesület és a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. 2015. június 24-25 között rendezi meg az „Év Erdésze 2015” szakmai versenyt, a Kaposvári Egyetemen, a Tókaji lőtéren és a terepi versenyszámok esetében, a Kaposvár környéki erdőkben. A verseny idén is a Vándorgyűléshez szorosan kapcsolódva zajlik.Tovább >>>