Auguszta napja
Folytatódik az Agrárminisztérium által indított, rendkívül sikeres Településfásítási Program. A minisztérium az egyértelműenpozitív tapasztalatok alapján további egy milliárd forintot biztosít a 10 ezer fő alatti települések számára, így 2021 őszén, valamint 2022 tavaszán újabb 24 ezer fát ültethetnek el Magyarország legnagyobb belterületi fásítási programjában. Az érdeklődők első lépésként június 10-e és 30-a között regisztrálhatnak, majd a konkrét fákra vonatkozó igényüket július 5-étől nyújthatják be az orszagfasitas.hu oldalon keresztül. Tovább >>>
A Pilisi Parkerdő Zrt. nemrég fejezte be a Budakeszi és a XII. kerület határán lévő erdő természetességének növelését és így az erdei életközösség egyensúlyának fenntartását szolgáló fejlesztését. Ennek során nemcsak a biodiverzitást, hanem a fák korösszetételét is javították. A Parkerdő saját forrásai mellett a belga ingatlanfejlesztő ATENOR támogatásával ültetett el több ezer őshonos facsemetét a fővárosi agglomeráció egyik legnagyobb értékű erdőterületén. Tovább >>>
Mintegy félmillió facsemetét ültetett el a hajdú-bihari megyeszékhely környékén a Nyírerdő Zrt. debreceni és halápi erdészete - közölte a társaság vezérigazgatója szerdán az MTI-vel. Tovább >>>
Fotó: NEFAG Zrt,[/caption] A NEFAG Zrt., az Alföld erdősültségének növeléséért küzdő erdész elődeihez hűen, az Agrárminisztérium által meghirdetett Országfásítási Programban immáron harmadik éve végez a vagyonkezelésében álló, az ország klímaváltozás hatásainak leginkább kitett területein erdőtelepítéseket, melyek összterülete mostanra elérte a 35 ha-t. Tovább >>>
Két résszel bővült, s így már tizenkét kisfilmből áll az az animációs tananyag sorozat, amit az Agrárminisztérium támogatásával az erdészeti technikumok és szakképző iskolák tanulói számára készített az Ásotthalmi Bedő Albert Alapítvány. A sorozat az erdősítés témakörében jelent online elérhető segédletet. A videók szabadon megtekinthetők az Országos Erdészeti Egyesület YouTube-csatornáján.Tovább >>>
Újabb erdősítési kampányba kezdett szerdán a romániai környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztérium, amelyre mintegy másfél milliárd eurót fordítanak a uniós helyreállítási alap Romániának szánt forrásaiból. Tovább >>>
Erdősítési kampányt indított hétfőn, március 15-én a Bihar Megyei Erdészeti Igazgatóság. A projekt nyitóeseményét terepen szervezték meg, Betfia mellett, az „UP VI Hidișel u.a. 22A%” elnevezésű, erdősítésre kijelölt, 2,76 hektáros parcellán. A munkát az igazgatóság vezető tagjai, Suciu Teodor Ioan és Szijjártó Zoltán kezdték itt meg, kivágott fák megmaradt csonkjai között. Tovább >>>
Szabálytalanul kihelyezett csapdába szorult és súlyosan megsérült a Heves megyei Kápolna mellett egy egerészölyv, amelynek gyógyulása hosszú folyamat lesz - közölte a Madárkórház Alapítvány kedden az MTI-vel.Tovább >>>
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság kiemelt figyelmet fordít az ártéri erdők őshonos jellegének megőrzésére: idén tízezer facsemetével gazdagodtak az erdőterületek. Tovább >>>
A Budapest Climate Summit szervezője, a White Paper Consulting a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel közösen december 9-én 30 facsemete ültetésével csökkentették az október elején tartott, fenntartható fejlődés tematikájú exkluzív szakmai konferencia ökológiai lábnyomát. A városi környezetet jól tűrő, őshonos hárs- és juharcsemeték a Pilisi Parkerdő Városierdő-fejlesztési Programjának keretében megújult XIX. kerületi Kúttói-parkerdőbe kerültek. Tovább >>>
A rendszerváltozás óta nem volt Magyarországon olyan fásítási kezdeményezés, ami annyi települést mozgatott volna meg, mint az Agrárminisztérium Településfásítási Programja – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető elmondta: országszerte 475 településen ültetnek el összesen több mint 12 ezer sorfát az őszi és a jövő tavaszi időszakban. Tovább >>>
A tavaly ősszel meghirdetett országfásítási programban több mint 17 ezer hektárnyi új erdő telepítésére adtak be kérelmet a gazdák - mondta az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Tovább >>>
Óriási érdeklődés mellett zajlott le az Agrárminisztérium Településfásítási Programjára történő jelentkezés. A 10 ezer fő alatti települések számára biztosított 12 000 sorfa néhány nap alatt gazdára talált – közölte Nagy István agrárminiszter. A nagy érdeklődésnek köszönhetően az őszi ültetési időszakra rendelkezésre álló fák már kedd délutánra elfogytak, míg az igénylés második szakaszában, csütörtök reggel mindössze fél óra alatt kapkodták el a tavaszi időszakra fennmaradt mintegy 6000 sorfát. Tovább >>>
Fotó: Horváth Péter Gyula[/caption] Folytatódik a vidékfejlesztés és az agrárium megerősítése 2020-ban, a gazdák kiszámíthatóságra és stabilitásra számíthatnak a támogatáspolitikában - mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap a szaktárca évindító sajtótájékoztatóján, Budapesten.Tovább >>>
Minden eddiginél jelentősebb programokkal folytatja az erdő- és faültetéseket az Agrárminisztérium (AM), és mindenki számára lehetővé teszi a részvételt Magyarország zöldítésében – közölte a tárcavezető Budapesten, a minisztérium csütörtöki sajtórendezvényén.Tovább >>>