Gergely napja
2013. Az első év az Erdő-Mező Online életében. Induló portálként megpróbáltunk minél több rendezvényen ott lenni, tudósítani, sok esetben akár videók segítségével is.Tovább >>>
A Szombathelyi Erdészeti Zrt. Vas megye erdőinek háromnegyedét gondozza, és mintegy 700 embert foglalkoztatnak. Évzáró rendezvényükön a hagyományoknak megfelelően idén két dolgozójuk: Zsuppán Ernő fahasználati vezető és Szegletes Ottó munkavédelmi vezető vehette át kiemelkedő tevékenységéért az Ezüst Erdészcsillagot. Molnár Péter elnyerte az „Év Erdésze”, Szalai Csaba pedig az „Év V” címet.Tovább >>>
A NEFAG Zrt. 2014. január 15-i kezdéssel állást hirdet fagyártmány üzemvezető munkahely betöltésére.Tovább >>>
Árvízi védekezés, erdősítés, közfoglalkoztatási program, turistaházak felújítása – kiemelések a Pilisi Parkerdő Zrt. 2013-as mozgalmas évének szerteágazó tevékenyégéből. Az alábbi áttekintés a főváros környékének 65 ezer hektárnyi erdőségét gondozó erdőgazdaság idei legfontosabb feladataiba enged bepillantást.Tovább >>>
A fák bólogatva köszöntik, a természet szeretetét génjeiben hordozza. Cseppet sem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Luzsi Józsefnek élete az erdő.Tovább >>>
Bejelentés nélkül dolgozó macedón és román állampolgárok is vágták a karácsonyra szánt fenyőfákat egy zalai ültetvényen, amelynek tulajdonosa több millió forintos adótartozást is felhalmozott - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának szóvivője hétfőn az MTI-vel.Tovább >>>
Vona Gábor, a Jobbik vezetője a politikusok körében nem mindennapi tevékenységet űzött a mai napon. A politikus egy fakitermelésnél segédkezett, amelyről leírta tapasztalatát is a Facebook oldalán. Portálunk ugyan csak a szakmai értelemben vett politikába szokott belefolyni, de örülünk, hogy a szakmánk így is közelebb kerül néhány emberhez.Tovább >>>
A Közép-Tisza Vidéki Tájvédelmi Körzetben Kőtelek és Nagykörű községek határán, a Tisza folyó partján lévő évszázados tölgyfák barbár pusztítás áldozatává váltak.Tovább >>>
Megkezdődött a téli átmeneti közfoglalkoztatási program a balassagyarmati székhelyű Ipoly Erdő Zrt.-nél, a több mint 233 millió forint költségvetéssel megvalósuló programot a Belügyminisztérium támogatja - tájékoztatta Barton Gábor, a cég igazgatási főosztályának vezetője az MTI-t.Tovább >>>
Jelentősen növelni tudta az eladásait a Volvo Trucks 2013-ban. A svéd gyártó lényegében teljesen új modellkínálatával hódít Európában, öt vadonatúj teherautóval igyekszenek meghódítani a vásárlókat – úgy tűnik sikerrel. Ehhez persze az is kell, hogy a termékek jók legyenek, de mivel egyelőre az FH, FM, FMX, FE és FL is jól fogy, így valószínűleg a Volvo eltalálta a vásárlói igényeket. Természetesen itt is ki kell térni a Volvo marketingosztályának fantasztikus teljesítményére.Tovább >>>
Megjelent és társadalmi vitára bocsájtották a Vidékfejlesztési Program 2014-2020 tervezet 3.0 verzióját - hívja fel a figyelmet honlapján a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ).Tovább >>>
A Vidékfejlesztési Minisztréium kezdeményezte a közjóléti létesítmények megvalósításával kapcsolatos uniós pályázatok benyújtási határidejének meghosszabbítását - közölte honlapján a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ).Tovább >>>
A Manax Kft. novemberben ismét megkezdte partnereinél az energiaerdő betakarítását. A cég 2007 óta foglalkozik erdővágással. Minden évben folyamatosan növekszik Magyarországon az energiaerdő ültetvények száma.Tovább >>>
Kétszázezer ember vesz részt a november elején indult téli közfoglalkoztatási programban, közülük százezren képzésben részesülnek - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden Ozorán.Tovább >>>
A mai napon lehullott az első hó az országra. Több helyen, például a Mecsekben, a Mártában fehérbe borult a táj, az erdő.Eközben a Rába megáradt, és több erdőrészletet is elöntött a víz. Képek az ország két különböző pontjáról.Tovább >>>