Tamás napja
A Vidékfejlesztési Minisztréium kezdeményezte a közjóléti létesítmények megvalósításával kapcsolatos uniós pályázatok benyújtási határidejének meghosszabbítását - közölte honlapján a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ).Tovább >>>
A Manax Kft. novemberben ismét megkezdte partnereinél az energiaerdő betakarítását. A cég 2007 óta foglalkozik erdővágással. Minden évben folyamatosan növekszik Magyarországon az energiaerdő ültetvények száma.Tovább >>>
Kétszázezer ember vesz részt a november elején indult téli közfoglalkoztatási programban, közülük százezren képzésben részesülnek - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden Ozorán.Tovább >>>
A mai napon lehullott az első hó az országra. Több helyen, például a Mecsekben, a Mártában fehérbe borult a táj, az erdő.Eközben a Rába megáradt, és több erdőrészletet is elöntött a víz. Képek az ország két különböző pontjáról.Tovább >>>
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Erdészeti Szakosztályának és az Országos Erdészeti Egyesület Erdélyi Helyi Csoportjának közös rendezésében október 18-20-a között, Székelyudvarhelyen került sor a XIII. Erdészeti Szakkonferenciára.Tovább >>>
Az utóbbi néhány hétben rengeteg levelet, megosztást kaptunk Olvasóinktól, amikben fotókat küldtek az Erdő-Mező Online Facebook oldalára. Most megmutatjuk szinte mindegyiket! IFA, Robur, Komatsu, Tátra, LKT, és még rengeteg gép a magyar erdőkből!Tovább >>>
Elindult az Északerdő Zrt. téli hathónapos közfoglalkoztatási programja, április végéig 400 ember jut erdei munkához Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Nyírerdő Zrt. 545 fő foglalkoztatását vállalta.Tovább >>>
Két, az erdőgazdálkodást is érintő jogszabály részletei jelentek meg a Magyar Közlöny 182. számában - hívta fel a figyelmet a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ).Tovább >>>
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Erdő- és Vadgazdálkodási országos kamarai osztály 2013. október 30-án megtartotta alakuló ülését Budapesten.Tovább >>>
Október elejétől november közepéig tart a dámvadak párzása, üzekedése, azaz barcogása. A bikák rangsor alapján elfoglalt barcogóhelyükön kis teknőszerű mélyedéseket kaparnak a talajba, amelyeket testnedveikkel, szaganyagaikkal jelölnek meg és erősen védelmeznek, miközben gurgulázó torokhangot hallatva várják, hogy valamelyik tehén őket válassza leendő borjaik nemzőjének.Tovább >>>
Természetvédelmi szakmai fórumot rendezett Óhután az ÉSZAKERDŐ Zrt., a programon a 22 állami tulajdonú erdészeti részvénytársaság munkatársai vettek részt. A megjelenteket elsőként Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója köszöntötte.Tovább >>>
A MEGOSZ október 5-i szakmai találkozóján nem csak az erdészeti támogatások, és a hengeresfa ültetvények álltak a középpontban, hanem az erdészeti gépek is. Gyakorlatban Valtra traktorokat, Seppi erdészeti zúzót, Palfinger-Epsilon erdészeti darut és STIHL motorfűrészeket láthattak a magánerdősök. Most bemutatjuk őket!Tovább >>>
A fogyatékkal élő gyermekek világnapja alkalmával az Erdővidék Múzeumában tartott értekezleten elhangzott: a Baróti Szabó Dávid Középiskola fafeldolgozó szakon osztályt indított a különleges bánásmódot kívánó gyermekek számára. Dimény János iskolaigazgató szerint az első hetek alapján ítélve, a diákok komolyan veszik az tanulást, ezért bízik abban, hogy három év alatt jól elsajátítják a tananyagot és a szakmai gyakorlaton a mesterségbeli fogásokat.Tovább >>>
Háromszéki mintára Hargita megyében is klaszterbe tömörülnének a fakitermelésben, fafeldolgozásban és erdőgazdálkodásban érdekelt cégek.Tovább >>>
Október a dámbikák barcogásának ideje. Ahogy az ország több pontján, úgy a SEFAG Zrt. Lábodi Erdészeténél is megkezdődött a nászidőszak. KÉPEK.Tovább >>>