Helga napja
Májusban a pandémia miatt elmaradt a Valétálás. A Soproni Egyetem úgy döntött, hogy augusztus 22-én a szokásoknak megfelelően búcsúztatják a végzősöket.Tovább >>>
Megkezdődött az I. Erdőkezelési tábor a Peszéri-erdőben augusztus 1-jén. Három turnusban, egy-egy hétre érkeznek kis létszámban hallgatók a Soproni Egyetem erdőmérnök szakáról, a Szent István Egyetem természetvédelmi mérnök szakáról, az ELTE földrajz szakáról és a SZIE keszthelyi Georgikon természetvédelmi mérnök szakáról a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság erdei oktatóházába. Tovább >>>
A Nemzeti Földügyi Központ honlapjára is kikerült az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény, és az ehhez kapcsolódó rendeletek összeszerkesztett, július 7-től hatályos változata. Tovább >>>
Mostantól elérhető a Nemzeti Földügyi Központ honlapjáról az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény rendeleteivel összeszerkesztett, július 1-től hatályos változata. A dokumentum alább olvasható!Tovább >>>
Az Alkotmánybíróság minapi határozatában megsemmisítette a hatályos erdőtörvény több pontját. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a természetvédelmi civil szervezetek elégedettséget mutató álláspontjával szemben úgy véli, hogy az erdőtörvény erdőgazdálkodási és a természetvédelmi szempontok megfelelő összehangolását biztosító, 2017-ben hatályba lépett korszerű szabályozásának nagyobb része kiállta az alkotmányossági próbát, és továbbra is hatályban marad. Ugyan a döntés eredményeként az erdőgazdálkodás törvényben foglalt általános korlátozási lehetőségei bővülnek, de a mérték nélküli korlátozások lehetőségét a kellően körülírt szabályozás továbbra is megfelelően behatárolja. A korlátozások során a fennálló körülményekhez való rugalmas igazodásra a továbbiakban is lesz mód.Tovább >>>
Az Alkotmánybíróság friss döntése értelmében visszaállítják a természeti értékek megőrzésének feltételeit a védett és Natura 2000 területeken. Magyarország három jelentős zöld civil szervezete is nagyra értékeli a lépést; az erdőgazdálkodás ezzel ugyanis rátérhet arra a fejlődési pályára, mely során csökkennek a tarvágások és javul az erdők állapota. Tovább >>>
Az Alkotmánybíróság a mai napon közzétett határozatában megállapította: alaptörvény-ellenes az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 2017. évi módosításának számos eleme. Az Alkotmánybíróság ezért e rendelkezéseket megsemmisítette, lehetővé téve az erdészeti, illetőleg természetvédelmi hatóság számára, hogy valamennyi erdőben az adott erdő egyedi természeti értékeire tekintettel rendelhesse el az értékek megóvásához feltétlenül szükséges intézkedéseket. Tovább >>>
Erdészeti szakmunkások vizsgáztak az ásotthalmi Bedő Albert Erdészeti Szakgimnázium és Szakközépiskolában. A Délmagyar.hu beszámolója és fotói.Tovább >>>
A koronavírus-fertőzés kezdeti tünetei jelentkeznek a kullancsok által terjesztett fertőzések, például Lyme-kór, kullancsencephalitisz esetén is - hívta fel a figyelmet az MTI-hez is eljuttatott csütörtöki közleményében Kapiller Zoltán, a Magyar Kullancsszövetség elnöke.Tovább >>>
Az elmúlt hónapokban több erdészeti joganyagot érintő változás is történt. A Nemzeti Földügyi Központ munkatársai segítségképpen összeszerkesztették és aktualizálták az Erdőtörvény és rendeleteinek 2020. május 1-től hatályos verzióját szíves felhasználásra.Tovább >>>
A Pfiffer Bútor felkészült a koronavírus-járvány okozta nehéz időszakra. A munkatársak, valamint a megrendelők érdekében számos óvintézkedést vezettek be a móri üzemben. A válság enyhítése és a gazdaság védelme érdekében azonban most a korábbinál is fontosabb, hogy a vásárlók magyar termékeket válasszanak, ezzel pedig fenntartsák a körforgást. A globális válság küszöbén is új lehetőségeket kell keresni, mert siker csak így érhető el.Tovább >>>
Vajon megköti, vagy kibocsátja egy adott erdőterület a szenet? Mi ennek a folyamatnak a várható folytatása, és mik a jó döntéseink? A kérdéseket űrfelvételek és mérések segítenek megválaszolni.Tovább >>>
Az erdőgazdálkodók és erdőtulajdonosok jó része kapott már bírságot tartalmazó erdészeti hatósági határozatot. Gyakran felmerül tehát a kérdés, sajnos jellemzően inkább utólag, hogy mivel lehetett volna a sokszor húsba vágó elmarasztalást elkerülni. A válasz legtöbbször ugyanaz: egy kis odafigyeléssel és némi papírmunkával megelőzhető lett volna a baj.Tovább >>>
Az enyhe tél kedvezett a kullancsok elszaporodásának - mondta Kapiller Zoltán István, a Magyar Kullancsszövetség elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.Tovább >>>
A kutyák orra érzékeli az infravörös sugárzást - fedezték fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék és a svédországi Lund Egyetem kutatói egy közösen végzett kísérletsorozatban.Tovább >>>