Kázmér napja
"Mikor tavaly júniusban aláírásommal támogattam a kezdeményezést, arra gondoltam, hogy milyen keveset is kérnek most tőlem azok, akik ősei évszázadokon át védték a Magyar Királyság délkeleti kapuját" - fogalmazott Ihárosi Péter erdőmérnök az Erdő-Mező erdészeti portálnak, amikor arra kértük, hogy mondja el, miért tartja fontosnak, hogy aláírásával támogassa a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezését a nemzeti régiók védelméről. Az Erdő-Mező cikksorozatban hívja fel a szakma figyelmét a nemzeti összefogás fontosságára. Tovább >>>
Az ENSZ Közgyűlésének döntése alapján 2013-tól minden év március 21-e az Erdők Nemzetközi Napja - hívta fel a figyelmet honlapján az Országos Erdészeti Egyesület is. Ezen a napon szerte a világban az erdők és fák állnak a társadalmi közfigyelem fókuszában. Ebben az évben a FAO által kijelölt központi témakör az Erdők és a biodiverzitás, míg a világnap mottója: Túl értékes ahhoz, hogy elveszítsük!”.Tovább >>>
Viharban sérült meg az a fekete gólya fészek, amit a napokban állítottak helyre és helyeztek vissza egy Szentgotthárd közeli erdőben, az Őrségi Nemzeti Park területén. A nem mindennapi feladatra az M&B Tree Tech Nagykanizsa faápolóját, Mátai Mihályt kérték fel, aki örömmel vett részt a természetvédelmi feladatban.
Tovább >>>Egyre többen ismerik fel a természet adta kikapcsolódás előnyeit, nem csoda tehát, ha gombamód szaporodnak a több száz vagy akár több ezer embert vonzó szervezett túrák és sportesemények a hazai erdőkben. A látogatók létszámának emelkedésével ugyanakkor a terület terheltsége is nő, ami elkerülhetetlen károkhoz vezet. A Pilisi Parkerdő Zrt. ezért úgy döntött, hogy idéntől közösségi erdőfenntartási hozzájárulást kér a szervezőktől, ezzel megteremtve a közös felelősségvállalás lehetőségét.Tovább >>>
2020-ban is hat regionális fordulón dől majd el, mely négyfős favágó csapatok lehetnek ott az augusztus 29-i bükkzsérci döntőn. A STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság idei szezonja Császáron veszi kezdetét április 25-én, majd Orfűn, Ásotthalmon, Pilisszentivánon és Keszegen, Varbó-Főnagyságon lesz még regionális forduló.Tovább >>>
Ahogy minden évben, úgy az Agrárminisztérium standján a 22 állami erdőgazdaság idén is bemutatta vadászati lehetőségeit, turisztikai és természeti értékeit. Már hagyomány, hogy az Erdő-Mező a FeHoVa kiállításon végigjárja a területet, és fotósorozatot készít a helyszínen. Íme, így várják a látogatókat a társaságok - gím- és dámtrófeával, preparátumokkal, szállásajánlatokkal, erdei kisvasutas programokkal.Tovább >>>
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság felmérést készített arról, hány nagyragadozó található a szervezet fennhatósága alá tartozó területen - írja a heol.hu. Egy bükki vadászat során 11 farkast is megfigyeltek.Tovább >>>
Február 13-án megnyitja kapuit a 2020-as FeHoVa - Fegyver, Horgászat és Vadászat Nemzetközi Kiállítás a HUNGEXPO területén, ahol az Erdő-Mező Online és Magazin standját is megtaláljától a 302A1 standon, az A pavilon sarkában, a Magnum lőtér mellett. Gyere, és fotózkodj nálunk, hozd el a gyermekedet játszani, és keresd az Erdő-Mező Magazin legfrissebb vadászati különszámát.Tovább >>>
A szárazföldek és a vizek felszínének 30 százalékát kellene védelembe venni 2030-ig az ENSZ hétfőn ismertetett javaslattervezete szerint.Tovább >>>
A kiskunhalasi rendőrök lopással gyanúsítják azt a fiatalt, aki egy vadat ütött el, majd a tetemet hazavitte és feldolgozta.Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2019. évi, őszi Kutatói Napján “Földi lézerszkennelés az erdészeti gyakorlatban” címmel tartottak előadást a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet és az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézet munkatársai. Ennek anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2019. évi, őszi Kutatói Napján “Az erdőtelepítési egységárak számításának háttere” címmel tartott előadást Schiberna Endre, a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet munkatársa. Ennek anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2019. évi, őszi Kutatói Napján “Gyérítések hatása az erdei avar és humusz mennyiségére” címmel tartottak előadást a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet munkatársai. Ennek anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>
Bendegúz és Bandi, a két híres Mk45-ös dízelmozdony, Pajti, a motoros hajtány, Oszi, a kék nosztalgia motorkocsi, Panni, a gőzös, Cimbi, a C50-es és Piroska, az Mk49-es mozdony izgalmas kalandokba keverednek. A „Bendegúz és a Gyermekvasút” című mesekönyv szereplői részt vesznek időutazáson és nyomoznak dínó tojás után, közben pedig állandón viccelődnek egymással.Tovább >>>
Súlyosan megsebesült egy 28 éves férfi a székelyföldi Hidegkúton, miután a saját háza udvarán medve támadt rá - közölte az Agerpres hírügynökség. Amint a Székelyhon.ro portál közölte: a kedd esti támadás során a férfi nem vesztette el az eszméletét, de sokkos állapotban kórházba került.Tovább >>>