Bertold napja
Ez év októberétől 24 Fendt traktor áll munkába a közúti, karbantartási munkálatok során. A gépek közbeszerzési pályázat által kerülnek a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-hez, ahol padka és rézsűkaszákkal felszerelve tartják rendben a magyar utakat.Tovább >>>
Évek óta hallani a Land Rover Defender gyártásának leállításáról szóló pletykákat, de most már hivatalosan is bejelentették: 2015 decemberében készülnek el az utolsó, polgári felhasználásra szánt példányok. A gyártó szerint ugyanis képtelenség úgy átalakítani a típust, hogy az évtized második felében életbe lépő biztonsági előírásoknak megfeleljen.Tovább >>>
Amennyiben a hatóság fekete munkásokat talál a földeken, akár milliós bírságokat is kiszabhat. Erre a helyzetre jelent megoldást az egyszerűsített foglalkoztatás intézménye, melyet a 2010. évi LXXV. törvény szabályoz – hívták fel az Origó figyelmét a D.A.S. JogSzerviz szakértői. A munkáltatók számára azért nagyon kedvező ez a foglalkoztatási forma, mivel igen csekély közterhet kell fizetni a munkavállalók után.Tovább >>>
Október 4-én tartotta ünnepélyes telephelyátadóját a kecskeméti Odisys Bt. A vállalat eddig bérelt telephelyen folytatta tevékenységét az alföldi városban, mostantól viszont saját tulajdonban levő ingatlanján várhatja a termelőket, erdőgazdálkodókat. A cég ugyanis többek között erdészeti zúzókat és ágaprítókat is forgalmaz.Tovább >>>
Kapitális szarvasbikát lőtt egy német vadászvendég a Kaposvári Egyetem bőszénfai vadaskertjében - osztotta meg a Facebookon a Bőszénfai Szarvasfarm kedd délután.Tovább >>>
Zala megyében 493 gímszarvasbikát mutattak be hatósági trófeabírálaton a szarvasbőgés idején - tájékoztatta a megyei kormányhivatal osztályvezetője hétfőn az MTI-t.Tovább >>>
Fehéroroszországba, továbbá remény van arra, hogy megindul az együttműködés a Rába és a belorusz gépipar zászlóshajójának számító vállalat, az MTZ között - közölte Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár a magyar-belorusz üzleti fórum megnyitóján hétfőn Budapesten.Tovább >>>
Az IKR Zrt. pénteken hivatalosan bejelentette, hogy a Fiat-csoporthoz tartozó New Hollanddal kötött forgalmazási szerződését a gyártó felmondta, így befejezi a mezőgazdaságigép-forgalmazási tevékenységét, elszámol a szállítókkal és a hitelezőkkel.Tovább >>>
Az Ursus traktorokat Magyarországon forgalmazó Agro-Boma Mezőgép Kft. jóvoltából néhány fotó erejéig most az Erdő-Mező Online olvasói is megtekinthetik, hol készül az erdészeti célokra is kiválóan használható lengyel erőgép. Fotók természetesen csak a gyár publikus területein készülhettek.Tovább >>>
Egyelőre négy kisebb erdőterületet hirdetett meg árverezésre a NAV a november 5. és 8. közötti időpontra. Tovább >>>
Két nap alatt elfogták azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy fakitermeléshez használt egyedi kialakítású traktort vitt el a sáskai erdőből - közölte a veol.hu.Tovább >>>
Az Erdő-Mező Online több újdonságot, terméket is bemutatott már az innoLignum Sopron kiállításról. Most az eddig kihagyott termékek, standok bemutatása következik - a teljesség igénye nélkül. UniForest csörlők, rönkfogó kanalak, Tajfun erdészeti gépek, daruk a HIAB-tól, ARGO kétéltű terepjáró, és a többiek...Tovább >>>
A 2013-as OMÉK az erdőgazdálkodók számára is tartogatott érdekességeket. Az Erdő-Mező Online körbenézett a rendezvényen, és a teljesség igénye nélkül bemutatja az erdészeti gépeket. FAE zúzó, Faza rönkcsipesz, Valtra traktor, Balfor hasítógép, Bobr ágaprító, és a többiek...Tovább >>>