Keresési találatok erre a cimkére: erdész

Veterán traktorok lepték el Solymár utcáit (+KÉPEK)

Idén tizenkettedik alkalommal gyűltek össze a térség traktorosai Solymáron, a sportpályán. Több tucatnyi szebbnél szebb és öregebbnél öregebb erőgép vette birtokba a települést vasárnap. Láthattak az érdeklődők svájci Hürlimann, német Deutz, Kramer, de természetesen magyar Dutrát is.Tovább >>>

Augusztustól a traktorra is jön az EKÁER

Augusztus 1-jétől néhány látszólag kisebb szabály változik az elektronikus közúti árufuvarozó rendszerrel (EKÁER) kapcsolatban. Ezek azonban eddig nem érintett, és így az alapszabályokat, teendőket sem feltétlenül ismerő vállalkozásokra terjednek ki. A LeitnerLeitner segítségével a piacesprofit.hu portál összegyűjtötte a legfontosabb változásokat!Tovább >>>

Traktort és erdészeti gépet loptak, vádat emeltek ellenük

Négy férfi ellen nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2015. augusztus 5-én este a Lovászhetény külterületén lévő szántóföldről elloptak egy traktort. A nyomozás során beszerzett adatok alapján a gyanúsítottak terhére róható az is, hogy 2015. augusztus 6-án éjszaka a Geresdlak mellett lévő erdőterületről elloptak egy lassú járművet is a rajta lévő csörlővel együtt.Tovább >>>

Háztáji fűrészgépek, sufni-jelenségek, veterán traktorok Szarvason (+KÉPEK)

Csettegők és kattogók, beazonosíthatatlan sufni-jelenségek sorakoznak egymás mellett. A maguk nemében mindegyik valódi műalkotás. Egyediek, ötletesek, praktikusak, magukon hordozzák készítőjük tervezői és kivitelezői tudását. „A magyar elme kreativitásának diadala!” - hirdette a háztáji gépek szabadegyetemét és bemutatóját az V. Szarvasi Veterán Gép- és Járműtalálkozó nulladik napján, mi pedig megnéztük: mit tanulhatunk?Tovább >>>

Megkerestük a legkülönlegesebb erdészeti gépeket a Jófogáson

Az emberek többsége keresett vagy próbált már eladni valamit az interneten. Az Erdő-Mező olvasói vélhetően eladó használt erdészeti gépek után is kutattak itt-ott. Legyen az egy STIHL motorfűrész, egy Timberjack forwarder, egy LKT erdészeti vonszoló vagy bármi más. Mi ezúttal néhány érdekességet próbáltunk felkutatni hazánk legnagyobb apróhirdetési oldalán.Tovább >>>

Milyen járműveken, gépeken kötelező a tűzoltó készülék?

A közelmúltban változott meg a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV.12.) KÖHÉM rendelet. A változás eredményeként változtak a tűzoltó készülékekre vonatkozó szabályok.Tovább >>>

Öreg MTZ traktort és rakodógépet árverez a NAV - Április 5-ig lehet licitálni!

Megszokhattuk már, hogy időről időre egy-egy mezőgazdasági gép is kalapács alá kerül a NAV árverési oldalán. Ezúttal két agráros termék, egy öreg MTZ traktor árokásóval és tolólappal, a másik egy T174 Weimar típusú forgórakodógép vár gazdára.Tovább >>>

Fokozottan vizsgálja a NAV a tűzifa-kereskedőket

Kiemelten ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén a tűzifa-kereskedelmet, mert a tapasztalatok szerint adózási szempontból jelentős kockázatot hordoz.Tovább >>>

Fatáj Online: A NAV kiemelten ellenőrzi a fakitermelőket idén is

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minden februárban közzéteszi az adott év ellenőrzéseinek főbb szempontjait. Idén a fakitermelés, a faanyag nagykereskedelem, illetve az EKÁER is bekerült a listába - olvasható a Fatáj fagazdasági portálon.Tovább >>>

Soha ennyi traktor nem volt az AGROmashEXPO-n (+VIDEÓ)

A magyar agrárium és általában a magyar gazdaság javuló eredményeit tükröző, sikeres kiállítást zárt a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont. A január 27-30. között megrendezett 34. AGROmashEXPO-n és 6. AgrárgépShow-n, a velük egy időben rendezett Magyar Kert, valamint a Szőlészet és Pincészet szakkiállításokon a tavalyinál is több látogató és kiállító volt jelen.Tovább >>>

Erdészeti traktor, kiközelítő, motorfűrész, ágvágó - Erdészeti gépek is lesznek az AGROmashEXPO kiállításon

Kotschenreuther erdészeti traktor, Hittner erdészeti közelítő, erőgépek, pótkocsik, Fliegl ágvágó, STIHL erdészeti és kertészeti kisgépek, Maxwald csörlők és Posch tűzifa-feldolgozók, erdészeti zúzók. Szerdán nyit az AGROmashEXPO és AgrárgépShow a HUNGEXPO területén, ahol erdészeti gépek is nagy választékban várják majd az érdeklődőket.Tovább >>>

AgrárgépShow 2016 - Traktor újdonságok az Axiál standján

A 2016-os AGROmashEXPO és AgrárgépShow idején az Axiál Kft. ismét a D pavilonban állít ki. A hatalmas standon rengeteg újdonság várja a gazdálkodókat. Többek között két új CLAAS, két Landini és egy Fendt traktor.Tovább >>>

<< < 11. / 26. oldal > >>