Keresési találatok erre a cimkére: Dél-Amerika

Rönkhúzó Verseny lesz május 1-jén Szigetszentmiklóson (+Kedvcsináló videók!)

Ügyességi rönkhúzás, páros rönkhúzás, egyes szánhúzás. Ezekben a versenyszámokban mutathatják meg tudásukat a lovas fakitermelők május 1-jén Szigetszentmiklóson, ahol a 2015-ös év első rönkhúzó versenyét rendezik majd meg. A 10 órakor kezdődő eseményen a megmérettetésen kívül lesznek gyermekprogramok, íjászverseny, kirakodóvásár, tombolás, lovaglás és táncház is. A rönkhúzó verseny médiatámogatója az Erdő-Mező erdészeti portál!Tovább >>>

ERDŐGAZDÁLKODÓK FIGYELEM! Négy nap maradt a monitoring adatszolgáltatásra!

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatást kapott ügyfeleknek 2015. március 19-ig kell teljesíteniük a monitoring adatszolgáltatást. Eddig az ügyfelek mindössze 52 százaléka nyújtotta be a monitoring adatszolgáltatást, így a 43 ezer ügyfél közül 21 ezer ügyfélnek már csak NÉGY napja maradt az elektronikus adatlap kitöltésére.Tovább >>>

Használt és új traktorok, egyéb mezőgazdasági gépek a KITE országos börzéjén

Szabad a vásár a KITE Zrt.-nél 2015. március 19. és 20. között! A KITE géptelepein összesen több mint 400 darab új és használt gépből lehet válogatni, és ezen a 2 napon a legjobban tetsző gépre megalkudni!Tovább >>>

MVH: a gazdálkodók 90 százalékának átutalták a teljes területalapú támogatást

A területalapú támogatás (SAPS) második részletéből január 30., az átutalások megkezdése óta a támogatásra jogosult gazdálkodók mintegy 90 százalékának összesen 135 milliárd forintot fizetett ki Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) - mondta a hivatal elnöke szerdán az MTI-nek.Tovább >>>

SIMA 2015 - Az új Fendt 300S4 lett az Év Traktora Franciaországban

Az idei párizsi SIMA 2015 mezőgazdasági kiállításon az új FENDT 300S4-es traktort választották az Év Traktorának. 19 szakújságíró, 8 országból, 17 kategóriában adott át díjakat a rendezvényen, köztük a FENDT 300S4-esnek is.Tovább >>>

Megérkeztek az erdei fafajoktól származó első minták a globális magtárba

Megérkezett az erdei fafajoktól származó első magszállítmány a vetőmag világbankba, amelyet hét évvel ezelőtt hoztak létre a Spitzbergákon, hogy megőrizzék a Földön használt összes vetőmag mintáját egy esetleges nukleáris háború vagy világméretű természeti katasztrófa esetére.Tovább >>>

Megérkeztek a fekete gólyák a Gemenci-erdőbe

Megérkezett az első fekete gólya Afrikából a Gemenci-erdőbe. A Gemenc Zrt. szakemberei 2015. március 2-án a reggeli órákban észlelték érkezését.Tovább >>>

A SZIE volt dékánja, Gyuricza Csaba lett az MVH elnöke

Március első napjától ismét van vezetője Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak (MVH), Gyuricza Csaba személyében. A szakember tájékoztatása szerint miniszterelnöki és miniszteri felkérésre vállalta el az új feladatot, s egyúttal február végi határidővel lemondott a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karán betöltött dékáni tisztségeiről.Tovább >>>

SIMA 2015 - A Valtra új T4 szériája nyerte az év gépe címet

Frankfurtban tavalyi év novemberében mutatkozott be az új Valtra T Széria, ami után a gyártó nagyon jó visszajelzéseket kapott mind a forgalmazóktól, mind pedig az ügyfelektől. A február 22. és 26. között megrendezett párizsi SIMA kiállításon a népszerű erdészeti opcióiról is ismert erőgép nyerte el az év gépe kitüntető címet.Tovább >>>

Megosztva - Szálalás a Bátonyterenyei Erdészetnél (KÉPEK)

Az Erdő-Mező Megosztva cikksorozatában ezúttal is az Egererdő Erdészeti Zrt. Facebook oldalának új tartalmát mutatjuk be. A Felsőtárkányi Erdészet után most a Bátonyterenyei Erdészetnél zajló munkálatokról került ki több fotó. Kitűnően újuló szálalóvágástól a sajnálatosan pusztuló fenyvesig több témakör is megjelenik a képeken.Tovább >>>

Így néz ki a fatolvajok által megritkított Vénházi Erdőbirtokosság

Tolvajok pusztítottak a Debrecenhez közeli erdőkben, milliós károkat okoztak a fák kivágásával. Az erdész szerint eladni vitték a zsákmányt.Tovább >>>

Figyelem! Az MVH kifizetéseket is érinti a Buda-Cash botrány

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tájékoztatni kívánja a Tagságát, hogy a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét felfüggesztette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa.Tovább >>>

Nehéz helyzetbe hozták a fatolvajok a két erdőbirtokosságot

Ismeretlenek 150-200 akácfát vágtak ki a Vénházi és a Panoráma erdőbirtokosság területéről. A fák nagy részét elvitték, a csonkokat otthagyták.Tovább >>>

Ha erdészeti gépe van, ezt tudnia kell!

Megjelent a Bizottság (EU) 2015/208 felhatalmazáson alapuló rendelete (2014. december 8.) a 167/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a mezőgazdasági és erdészeti járművek jóváhagyására vonatkozó funkcionális járműbiztonsági követelményekre való tekintettel történő kiegészítéséről.Tovább >>>

<< < 65.933333333333. / 97. oldal > >>