Melánia napja
Az Erdőmérnöki Kar idén is megrendezi a már hagyományossá vált állásbörzét, amely során a Kar öt szakának (erdőmérnöki, környezetmérnöki, környezettan-környezettudomány, természetvédelmi mérnöki, vadgazda mérnöki) hallgatói tájékozódnak az elhelyezkedési, valamint a gyakorlati lehetőségekről. Tovább >>>
Glattfelder Béla "A magyarországi faipar helyzete, jövője" címmel tart majd előadást, míg Seregi Barnabás a vásárosnaményi OSB gyártásról beszél. Bálint András fahasználati gépek műszaki újdonságait mutatja be a Forest Power Kft. palettájáról. Hirmann Antal "Az elektronikus átlaló illesztése az ESZR-hez a Mecsekerdő Zrt.-nél" címmel számol be tapasztalatairól.Tovább >>>
Helyi vállalkozók bevonásával épült mintegy 150 négyzetméteres lakossági ismeretterjesztő központot létesített a Veolia cégcsoporthoz tartozó Pannonpower pécsi erőműve a biomassza-alapú energiatermelés bemutatására, a baranyai megyeszékhelyen az új létesítményt szerdán adták át.Tovább >>>
Ez maradt a párszáz fős kistelepülések egyetlen lehetősége, szép lassan máshol is be fogják vezetni – mondja a földadóról Müller Tibor somogytúri polgármester. Településének képviselő-testülete ugyanis – akár csak a Túrral közös hivatalt alkotó Karádé – úgy döntött, bevezeti a földadót.Tovább >>>
A Zalaerdő Zrt. pályázatot hirdet Csömödérben megvalósuló erdészeti erdei iskolájába erdészeti erdei iskola és turistaszálló vezető pozíció betöltésére. Az ideális jelölt erdőmérnök, erdőpedagógiai szakmérnök (MSC), erdőpedagógiai szakmérnök (BSC), vagy erdőpedagógiai szakember diplomával rendelkezik. Tovább >>>
Mintegy 95 millió euróból (29 milliárd forint) építi fel faipari üzemét 2016 júniusára a svájci Swiss Krono Grouphoz tartozó Interspan Faipari Kft. Vásárosnaményban - jelentették be a beruházás csütörtöki alapkőletételén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban.Tovább >>>
A Kiczkó alföldi magánerdészet két állást is meghirdetett a napokban. Farmoson működő fűrészüzemükbe faipari technikut vagy technikus tanulót keresnek, míg az országos közfoglalkoztatási program keretében erdőművelő munkakörben várják a jelentkezéseket - akár azonnali kezdéssel is. Elérhetőségek alább!Tovább >>>
A NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. (5000 Szolnok, Kaán Károly utca 71.) munkatársat keres belső ellenőr munkakörbe. Tovább >>>
A természetvédelem és a vidékfejlesztés egymásra épülő és egymást erősítő feladatok - jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára egy konferencián szerdán Budapesten.Tovább >>>
Újabb olvasónk állásajánlatára hívjuk fel a figyelmet. Bíró László gyakorlott gépkezelőt keres erdészeti kihordóra (Timberjack 1110) akár heti 2-3 alkalomra is. Szállást igény esetén biztosít. A helyszín Veszprém megye. Érdeklődni az alábbi elérhetőségen lehet!Tovább >>>
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) Erdészeti Osztálya és az ENSZ Erdészeti Fórumának (UNFF) Titkársága tisztelettel továbbítja az alábbi információkat a 2015-ös Erdők Világnapja (IDF) ünnepével kapcsolatban.Tovább >>>
Nagy örömünkre szolgál, hogy Ormos Balázzsal, a Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány kuratóriumának alelnökével készített, az Erdő-Mező honlapján megjelent interjúnk hatására az MTVA is foglalkozik a magyar fakitermelő válogatott tavalyi eredményeivel, és jövőbeli terveivel. A híranyagot 2015. február 8-án, vasárnap, a Kossuth Rádió OXIGÉN című műsorában adják le 14.32-kor.Tovább >>>
Mintegy 95 millió eurós beruházással létesít faüzemet Vásárosnaményban a svájci tulajdonú Interspan, amely ezzel több mint 100 munkahelyet teremt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban.Tovább >>>
Belső ellenőrnek és erdei iskolai oktatónak lehet jelentkezni február 6-ig.Tovább >>>
Mint minden évben, úgy idén is január végén nyitja meg kapuit az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítás a HUNGEXPO területén. Január 28-tól 31-ig a mezőgazdasági termelők mellett az erdőgazdálkodókat is sok érdekesség várja. Az Erdő-Mező most megmutatja, milyen erdészeti gépek és erdészeti termékek lesznek a standokon.Tovább >>>