Angelika napja
A közelmúltban kiderült, hogy mely képzések számítanak hiányszakmának, amelyek esetében a tanulók akár 50 000 Ft-os havi támogatást, ösztöndíjat is kaphatnak. A listát megyékre lebontva adták közre, amelyből kiderült, hogy az ország három területén is megéri faipari technikusnak jelentkezni: Bács-Kiskun megyében, Pest megyében és Veszprém megyében is. Emellett szintén hiányszakma még az ács, az asztalos, de több agrár területet is megtalálhatunk a listában. Hiány van ugyanis mezőgazdasági gépészből, állattartó szakmunkásból, lovászból, szőlész-borászból, kistermelői élelmiszerelőállítóból, dísznövénykertészből és kertészből is.Tovább >>>
Néhány ponton változni fognak az erdővel kapcsolatos adószabályok - hívta fel a figyelmet pénteken a Fatáj Online faipari szakportál, amely ki is gyűjtött az erdészeti ágazat számára érdekes részleteket. 2017. január 1-jétől például módosul a haszonbérbe adás fogalma, és kettős könyvelést kell készítenie az EVA-s erdőbirtokossági társulatoknak. De lesz változás a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény szerinti földhasználat megszerzésének ajándékozási illetékével kapcsolatban is. Mindezek mellett bizonyos esetekben az erdőnek minősülő termőföld haszonbérbe adásából származó jövedelem adómentes lehet.Tovább >>>
Egy Uniforest 50ER erdészeti csörlő valamint egy Husqvarna 372XP és egy Husqvarna 576XP motorfűrész is kalapács alá kerül a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál - fedezte fel az Erdő-Mező Online a NAV árverési honlapján. Az erdészeti eszközök mindegyike megtekinthető, licitálni november 18. és 21. között lehet majd.Tovább >>>
A génmegőrzés területén szükséges koordinátori feladatok ellátására miniszteri biztossá nevezi ki Mezőszentgyörgyi Dávidot, a Herman Ottó Intézet főigazgatóját Fazekas Sándor agrárminiszter.Tovább >>>
Az Elmia Classics, vagyis a régebbi erdészeti géptípusok és a hozzájuk kapcsolódó termékek elektronikus múzeuma újabb géptípusokkal frissült. Az adatbázis a skandináv térségben és azon kívül egyaránt gyártott régebbi és újabb gépekkel is bővült.Tovább >>>
Az 112-es sürgősségi hívószámon értesítették szombat délután fél három után a szentegyházi rendőrséget, hogy a székelyföldi település Nagyvész nevű részén egy utánfutós traktor tűzifát szállít törvénytelenül.Tovább >>>
A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya és az Erdészeti Tudományos Bizottság a Magyar Tudomány ünnepe rendezvénysorozathoz kapcsolódva "Innováció az erdő-, vad- és faanyag-gazdálkodásban" címmel tudományos ülést rendez az MTA Székház Felolvasótermében (1051 Budapest, Széchenyi tér 9. I.) november 17-én, csütörtökön, 10 órás kezdéssel.Tovább >>>
Egyre többen panaszkodnak arra, hogy az utóbbi egy évben jelentősen növekedett a tűzifa ára. Mindezen túl már az is problémát jelent, hogy nehezen lehet beszerezni a jó minőségű téli tüzelőt. A Szekelyhon.hu által megkérdezett erdészeti vezetők szerint a kitermelt fa jó része külföldön talál gazdára, ahol drágábban értékesíthető. Nem igazán látnak összefüggést a szigorúbb hatósági ellenőrzések és a tűzifa drágulása között.Tovább >>>
2016. november 3-án, csütörtökön, a Lakiteleki Népfőiskolában rendezi meg idei Kutató Napját az Alföldi Erdőkért Egyesület, amelynek témája az intenzív gazdálkodás és fenntarthatóság az alföldi erdőkben. A rendezvényen a szokások szerint átadják a Alföldi Erdőkért Emlékérmeket is.Tovább >>>
Tizenhét juh és bárány elpusztult, de könnyen lehet, hogy még nagyobb is lesz a kár az egyik tekerőpataki gazdaságban, ahol szombatra virradóan öldökölt a farkas. Kártérítésre talán évek múlva számíthatnak. A Szekelyhon.ro összeállítása Tekerőpatakról.Tovább >>>
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feljelentése alapján indult bűnügyben a Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat két cégvezetővel szemben uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt.Tovább >>>
Az idei évben a Zalaerdő Zrt. ad otthont a hagyományos Pro Silva Hungaria Nagyrendezvénynek. A szakmai program ezúttal is számos érdekességet tartogat majd október 18-án és 19-én, amely főleg terepi bemutatókat tartogat az érdeklődők számára.Tovább >>>
Szakmai napot és kapcsolatépítő rendezvényt szervez október 19-én, szerdán, 9 órától a Hunnia Fagép. A program során az elsődleges faipari feldolgozás témakörét járják körül a szakmai előadók: az eseményen részt vesz többek között Dr. Kovácsvölgyi Gábor, a Nyugat-Magyaroszági Egyetem tudományos munkatársa, Gedei Gábor GINOP projektmenedzser és a Glósz és Társa pályázati tanácsadó cég. Mindezek mellett bemutatkozik a Giant, a Ponsse és a Jenz márkák gépei, a Kenobi Hungária jóvoltából pedig a hatékony szárítási és újrahasznosítási folyamatokra kaphatnak fontos, a gyakorlatban is alkalmazható tanácsokat.Tovább >>>
Több mint 50 erdészeti és informatikai szakember vett részt azon a megbeszélésen, amelyet az állami erdészeti társaságoknál működő Erdészeti Szakmai Rendszer (ESZR) működéséről és a továbbfejlesztés irányairól tartottak 2016. október 5-én.Tovább >>>