Marcella napja
Március első napjától ismét van vezetője Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak (MVH), Gyuricza Csaba személyében. A szakember tájékoztatása szerint miniszterelnöki és miniszteri felkérésre vállalta el az új feladatot, s egyúttal február végi határidővel lemondott a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karán betöltött dékáni tisztségeiről.Tovább >>>
A 30-39 cm-es fajdok 18 faja az északi félteke mérsékelt és hideg övezeteinek lakói – közeli rokonai az igazi tyúkoknak. A csüdjük tollas, ezzel is védekeznek a hideg ellen. Egyes fajok úgy dacolnak az északi hideggel, hogy beássák magukat a vastag rétegű hóba. Nem süppednek, mert ujjaikon elálló karom-oldalnyúlványok, peremek, tollak vannak, melyek a talpfelületet jelentősen kiszélesítik. Télen gyakran nincs más táplálékuk, csak a nehezen emészthető fenyőtű, ezért vakbelük legalább fél méter hosszú.Tovább >>>
A KEFAG Zrt. immáron két hivatalos magyar értékkel is büszkélkedhet. A Kecskemét Települési Értéktár Természeti környezet kategóriájába ugyanis az állami erdőgazdaság által kezelt Kecskeméti Arborétum fa- és cserjegyűjteménye, míg a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Agrár- és élelmiszergazdaság kategóriájába a „Balotaszállási-kelebiai dámpopuláció” került be az elmúlt hetekben.Tovább >>>
Folyamatosan dolgoznak a Börzsönyben a decemberi ónos eső okozta károk elhárításán és az utak felszabadításán, de továbbra is korlátozzák az erdőlátogatást; ugyanakkor vannak már járható utak - mondta az Ipoly Erdő Zrt. közönségkapcsolati vezetője pénteken az MTI-nek.Tovább >>>
Hivatalosan is kitűzték a 2015-ös Szentlőrinci Gazdanapok időpontját. A szervezők a szokásos, augusztus eleje helyett a 8-i, szombati munkanap miatt július 31. és augusztus 2. között tartják a Pécshez közeli agrárrendezvényt.Tovább >>>
Hazánk egyetlen faipari és erdészeti kiállítása és vására, az innoLignum Sopron 2015-ben sem marad el, sőt, már az időpontját is kitűzték. A szokásos helyszínen, a soproni MKB Arénában és annak környékén szeptember 3. és 5. között várják a szakmai látogatókat.Tovább >>>
A több mint kétmillió hektárnyi magyarországi erdőből kevesebb mint 100 ezer hektár biztosított, a tavaly decemberi jégkár miatt a biztosítói kárkifizetés biztosan meghaladja a díjbevételt - mondta Póczik András, a főleg mezőgazdasági biztosításokkal foglalkozó Agape 2000 Kft. alkusz cég ügyvezetője az MTI-nek.Tovább >>>
A tizedik faipari expo, a Dubai WoodShow 2015. április 14. és 16. között 45 országból 250 kiállítót fog felvonultatni.Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014. november 11-én Lakiteleken tartott Kutatói Napján Alföldi Erdőkért Emlékéremmel tüntettek ki azokat a szakembereket, akik az alföldi erdők telepítésében, felújításában, nevelésében, ill. ezek fejlesztését szolgáló területeken kiemelkedő munkát végeztek és jelentős mértékben hozzájárultak az Alföldi Erdőkért Egyesület eredményes működéséhez.Tovább >>>
A Szombathelyi Erdészeti Zrt. Szentgotthárdi Erdészetén tartott terepi rendezvényt az Országos Erdészeti Egyesület Erdészeti Gépesítési és Erdőhasználati Szakosztálya december 10-én. Az ivánci programon erdészeti gépbemutató is várta a nagyjából 80 megjelent érdeklődőt. Több eszköz mellett kiemelt helyet kapott a Hittner két erdészeti közelítője.Tovább >>>
Felállították hétfőn az ország karácsonyfáját a Kossuth téren, a 19 méteres és 2 tonna súlyú fenyőt kedden díszítik fel.Tovább >>>
Hét latin-amerikai ország (Chile, Kolumbia, Mexikó, Peru, valamint három közép-amerikai ország) vállalta, hogy 2020-ra mintegy 20 millió hektárnyi erdőt telepít. Ehhez magánbefektetők 365 millió dollárral járulnak hozzá. Ez volt a jó hír az utolsó hetébe lépett perui klímacsúcson. A rossz hír pedig az, hogy a kezdeti bizakodás után ismét a gazdag és a szegény országok vitája fékezi a közös fellépést.Tovább >>>
A Szombathelyi Erdészeti Zrt. kiemelkedő szakmai munka elismeréseként átadta az év erdésze, valamint az év vadásza címet, két dolgozó pedig ezüst erdészcsillagot vehetett át.Tovább >>>