AM: minden családhoz eljuttatják az igényelt tűzifát január végéig

tuzifa_boritoMinden családhoz eljuttatják az igényelt tűzifát ezekben a hetekben január végéig, a Szociális Tüzelőanyag Programban az állami erdőgazdaságok 206 ezer köbméter tűzifát juttatnak a rászorulóknak – mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Szentpéteri Sándor hozzátette: tavaly nyár végén lezárult a pályázat, ezután már elkezdték kiszállítani az igényelt tűzifát az önkormányzatok és az erdőgazdaságok, 80 százalékát már az ünnepekig eljuttatták a családoknak. A program február 15-ig tart, februárra néhány ezer köbméter kiszállítása marad – jelezte.

Közlése szerint az igényelt fa legnagyobb része tölgy, akác vagy bükk, azaz kemény faanyag, a legtöbb igény, mintegy 50 ezer köbméterre Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett, ezt Borsod és Baranya követi.

A programot már 9 éve meghirdeti az Agrárminisztérium, ezalatt több mint egymillió köbméter tűzifát sikerült eljuttatni a családoknak – mondta.

Bükk tüzifa

A helyettes államtitkár jelezte, hogy az idén is lesz tűzifa-program. A kormány 5 milliárd forintot biztosított erre a most lezárult pályázatban, abban az ötezernél kevesebb lakosú településeken élők vehettek részt. A háztartásonként biztosított mintegy 3 köbméternyi fa egy átlagos család téli szükségletének közel 70 százalékát biztosítja – mondta.

(MTI)

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?