Az Agrárminisztérium 70 millió forinttal támogatja a zöld civil szervezeteket

erdo_kornyezetÉvente mintegy 50 zöld civil szervezet kaphat támogatást az Agrárminisztérium (AM) Zöld forrás pályázata keretében, a tárca erre a feladatra az idén is 70 millió forintot különít el, amelyet pályázati úton ítél oda.

Az AM szerdai közleménye szerint a segítség célja a természeti értékek védelme, az erőforrások takarékos, hatékony és fenntartható használata, továbbá az emberi egészség környezeti feltételeinek javítása.

A Zöld forrás pályázati keretből a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósításában közreműködő vagy annak célkitűzéseit elősegítő, környezet-, illetve természetvédelmi célú közhasznú társadalmi szervezetek (egyesületek vagy alapítványok) igényelhettek támogatást. A koronavírus okozta veszélyhelyzet megszűnésével a bírálóbizottság megkezdi a több mint száz, formailag befogadott pályázat tartalmi bírálatát.

erdo_diverzitas

A közleményben kiemelik, hogy az Agrárminisztérium elkötelezett a környezet minőségének javításában, az emberi egészség védelmében, a természeti erőforrások körültekintő és ésszerű hasznosításában, a környezettudatosság erősítésében. A támogatási összeg biztosítja a nyertes civil szervezetek aktív szerepvállalását, így például hiánypótló kutatások, a környezeti nevelést szolgáló kommunikációs csatornák és lehetőségek megteremtését, valamint a tudás és az információk hatékony célba juttatását.

A bírálóbizottság javaslata alapján az agrárminiszter dönt a nyertesekről, akik átlagosan 1-1,2 millió forint támogatásban részesülhetnek.

(MTI)

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?