Erdőtelepítési munkacsoportot hozott létre az Egererdő Zrt.

Termőhelyvizsgálathoz szükséges eszközek Vigh Ilona képeMár közismert az erdők szerepe a klímaváltozás hatásainak mérséklésében. A fás növényzet kulcsfontosságú az élethez, hiszen oxigént termel, széndioxidot köt meg, javítja a levegő minőségét, védi a talajt, és a felszín alatti vízbázist. Védelmi szerepe mellett kedvelt ökoturisztikai célpont az aktív kikapcsolódásra vágyók körében. Mindeközben pedig a hazai gazdaság számára, faanyag formájában, megújuló energiaforrást biztosít – olvasható az Egererdő Zrt. pénteki sajtóközleményének elején.

A fával borított területek pozitív hatását a kormányzat is felismerte, és a klímaváltozás elleni küzdelemben fő célként tűzte ki, hogy 2030-ra 27%-ra növelje Magyarország fával borított területét. Ez több ezer hektár erdő telepítésével valósulhat meg, mely fegyelmezett, irányított, szakszerű munkavégzést kíván az erdész szakemberektől. A program hatékony megvalósulása érdekében az Egererdő Zrt. erdőtelepítési munkacsoportot hozott létre. Az első megbeszélésen ifj. Ősz Gusztáv, az erdőgazdaság erdőgazdálkodási és természetvédemi vezérigazgató-helyettese, a program főkoordinátora ismertette az országos program részleteit. A kapcsolódó törvényi szabályozásokról, az erdőtelepítésre igénybe vehető VP támogatásról, és a termőhelyfeltárás aktuális rendjéről is részletesen tájékoztatta a kollégákat.

Szarvaskő sajtótájékoztató

A főkoordinátor elmondta, hogy a munkacsoport feladata azon önkormányzatok, gazdák és földtulajdonosok megszólítása, akik szabad, fátlan területekkel rendelkeznek, felismerik a klímaváltozás kockázatát és hajlandóak az erdőtelepítésre. Ezen túl a partnerek sikeres pályázásához szakmai segítséget nyújt az erdőgazdaság, ami előzetes terepbejárást, illetve erdőtelepítési kivitel tervdokumentációk elkészítését foglalja magába, költségtérítés ellenébe.

“Az országfásítási program népszerűsítése érdekében az Egererdő Zrt. és a NAK megyei szervezete, több lakossági fórumon vett részt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat szervezésében. A program utolsó állomása Szarvaskőben volt, ahol 10 hektáros minta erdőtelepítést terveznek megvalósítani szakembereink koordinálásával” – olvasható a közleményben.

Termőhelyvizsgálathoz szükséges eszközek Vigh Ilona képe

A főkoordinátor előadásában hangsúlyozta a termőhelyfeltárás fontosságát, amely megalapozza a telepítendő fafaj helyes kiválasztását. A hallgatóság megtudta, hogy a kiválasztott fafaj alapján történik a támogatási összeg meghatározása, melyhez kiegészítő támogatás is kérhető, többek között erdőszegély létesítése vagy elegyfafajok telepítése esetén, amely még inkább ellenállóbbá teszi a klímaváltozásra a majdani erdőt.

“Bízunk benne, hogy szaktudásunkkal hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a Mátra és Bükk lábánál fekvő, illetve a Heves-Borsodi-dombság fátlan, olykor bozótos területei ismét értékes faállománnyal gazdagodjanak, mely több viszonylatban az unokáink örökségét jelképezi” – áll az egri székhelyű állami erdőgazdaság tájékoztatójában.

(Egererdő Zrt.)

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?