Teljesen megtisztul egy szennyezett Natura 2000-es ártéri erdő a Tisza mentén

Natura 2000-es ártéri erdőterület megtisztítására készülnek február 28. és március 1. között a vízügy és a legutóbbi Highlights of Hungary-n Kurátori Díjjal kitüntetett PET Kupa szakemberei. A Vásárosnamény és Tiszaszalka határában található, súlyosan szennyezett területet 2018-ban térképezték fel a PET Kupa hulladékmonitoringot végző szakemberei, és azóta rendszeresen szerveznek ide hulladékgyűjtő akciókat.
Teljesen megtisztul egy szennyezett Natura 2000-es ártéri erdő a Tisza mentén
A szervezők abban bíznak, hogy a mostani – minden eddiginél több résztvevőt és támogatót mozgósító - programmal egy újabb, jelentős lépést tesznek a kiemelt természetvédelmi jelentőségű terület megtisztításában. A takarítást a PET Kupát koordináló Természetfilm.hu Egyesület az Országos Vízügyi Főigazgatósággal (OVF), a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósággal (FETIVIZIG) és a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségével (KSZGYSZ) együttműködésben szervezi. Az akcióhoz idén is csatlakozik a Coca Cola Magyarország a Coca Cola globális alapítványa révén, így a „Hulladékmentes Tisza” projekt gondoskodik az önkéntesek utazásáról és ellátásáról. pet_kupa_tisza_arter_1

A hazai Tisza-szakasz legsúlyosabban szennyezett erdeje

Az elmúlt években hagyománnyá vált a téli tiszaszalkai erdőtakarítás, amelynek előzménye, hogy a PET Kupa eddigi monitoring tevékenysége alatt itt találta meg a hazai Tisza-szakasz eddig legsúlyosabban szennyezett, hulladékkal borított területét. Két év alatt 7 hektár Natura 2000-es erdő került megtisztításra. Eddig összesen 7 tonna hulladékot távolítottak el a védett élőhelyről. A kiemelt folyami hulladék több mint fele – a vízügy és a PET Kupa önkénteseinek köszönhetően, – újrafeldolgozásra került. Az utolsó árhullámmal érkező műanyag áradatot a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság géplánca tartóztatta fel, az ezt megelőző árhullámok azonban még akadálytalanul szennyezték a területet. Ezért van szükség a következő folyó- és ártéri erdő tisztítási beavatkozásra. A szakemberek február 28. és március 1. között a nemrégiben lerakódott hulladékot emelik ki, és az eddig el nem ért területeket tisztítják meg. Az eddigi tapasztalatok és a mozgósított, magas résztvevői létszám alapján újabb 3 tonna hulladék összegyűjtése várható. pet_kupa_tisza_arter_4 Ahogyan a tavalyi évben, úgy az idén is a Coca-Cola Magyarország - a Coca-Cola globális alapítványa révén, - a „Hulladékmentes Tisza” projekt keretében, vállalati önkénteseket küld az akcióra és biztosítja az összes önkéntes ellátását. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság a kármentesítéshez szükséges teljes infrastruktúrával, a vízügy szakértőivel és önkénteseivel, továbbá ukrán vízügyes szakemberek bevonásával teszi lehetővé, hogy a tiszaszalkai erdő - remélhetőleg végleg - megtisztuljon. pet_kupa_tisza_arter_2 A hulladék szakszerű kezelésében, elszállításában és hasznosításában a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége, az NHKV Zrt. és az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Kft. működnek közre. A PET Kupa hagyományaihoz híven a takarítás során a szelektív gyűjtés, a válogatás és a tömörítés az egyik fő szempont. A megtisztított területről a hasznosítható anyagok - a közszolgáltatók segítségével - a hulladékhasznosítókhoz kerülnek, a műanyagok egy részét pedig a PET Kupa dolgozza fel. Az összegyűjtött és gondosan átválogatott hulladék fele a tapasztalatok szerint újrahasznosításra alkalmas. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság jóvoltából egy ipari méretű bálázógép is bevetésre kerül. Tavaly a berendezés segítségével itt 12.000 db újrahasznosítható pillepalackot sikerült összepréselni 21 bálába, három nap leforgása alatt. pet_kupa_tisza_arter_3 Köztudott, hogy a hulladék java része Ukrajnából és Romániából érkezik az áradások alatt. A pillekönnyű PET-palackokat és vegyes kommunális hulladékot a Tisza és mellékfolyói hozzák magyar területekre. Ezért a vízügy szakemberei és a PET Kupa évek óta kutatják azokat az ukrán-magyar együttműködési lehetőségeket, amelynek eredményeként a környezetszennyezési probléma már a gyökerénél felszámolásra kerülhet. Az előző évek egyeztetései, kerekasztal eseményei után, idén már szoros szakmai kapcsolatok épültek ki kárpátaljai hulladékgazdálkodó és civil szervezetekkel, akik szintén részt vesznek az eseményen. Az OVF és a FETIVIZIG meghívására pedig több mint ötven ukrán vízügyi szakember is betársul a takarító akcióba. pet_kupa_tisza_arter_5 Az ártéri erdőtakarítással párhuzamosan jelenleg is zajlik az a kutatómunka, amelynek során a szakemberek a Tisza teljes hosszában – a forrástól a torkolatig - feltérképezik az aktuális hulladékhelyzetet, megvizsgálják, hogy pontosan mennyi műanyag halmozódott fel a különböző szakaszokon az elmúlt évtizedekben. A PET Kupa legtapasztaltabb petkalózai, a zászlóvivők a magyarországi szakaszokon – a tavaszi lombfakadás előtt, - előre tervezett menetrend szerint járják be a folyószakaszokat és egy ingyenes okostelefonos alkalmazás segítségével rögzítik a gócpontokat. A programhoz önkéntesek is csatlakozhatnak különböző szakaszokon. A program célja a teljes folyóra kiterjedő hulladék-térkép létrehozása, amelynek segítségével hatékonyabbá tehetőek a jövőbeli folyótisztítási akciók. (PET Kupa)