Nagy lehet a káosz a FeHoVa idején, de megéri türelmesnek lenni - Vadászok gyülekezője a HUNGEXPO-n

Február 13-án megnyitja kapuit a Kárpát-medence vadászainak rangos találkozója, a XXVII. FEHOVA - Fegyver, Horgászat és Vadászat Nemzetközi Kiállítás. A HUNGEXPO teljes, ütemezett átépítése miatt azonban sem a látogatók, sem a kiállítók nem lehetnek a megszokások rabjai, hiszen rengeteg változás van, és sok türelemre lesz szükség - főleg a parkolás, beléptetés kapcsán. A türelem azonban 2021 augusztusára egy teljesen új, modern, minden értelemben korszerű vásár- és konferenciaközpontot terem, amire már nagyon nagy szükség volt.
Nagy lehet a káosz a FeHoVa idején, de megéri türelmesnek lenni - Vadászok gyülekezője a HUNGEXPO-n
"Sok türelemre lesz szükség a vendégektől és a kiállítóktól is, nehezebb lesz a közlekedés, ráadásul a helyzetet nem könnyíti meg, hogy nem áll rendelkezésre minden eddig megszokott kapu, mert azok egy részét át kellett adni a teherforgalomnak" - mondta el a vadászkiállítást megelőző, nagy érdeklődés mellett zajló sajtótájékoztatón Ganczer Gábor, a HUNGEXPO Zrt. vezérigazgatója. fehova_erdomezoIMG_9505 Mivel a C és B épületeket már lebontották, és a kettes kapun a munkagépek és teherautók járnak ki és be, távolról kissé ijesztő képet fest a HUNGEXPO, ez azonban az AGROmashEXPO tapasztalatai alapján a rendezvényre bejutókat már nem fogja zavarni, hiszen a megszokott módon az A pavilonban ezúttal is a vadász - többek között az Erdő-Mező és Erdeiprogramok.hu portáljaink -, a D pavilonban pedig a horgász kiállítók várják az érdeklődőket. Mivel idén is lesz kutyakiállítás, és a B épület már az átépítés miatt nem használható, a négylábúak és gazdáik az F és a D pavilont töltik meg. fehova_ganczer_gabor

Hogyan juthatunk be a FeHoVára?

A HUNGEXPO területének megközelítése eddig sem volt egyszerű, az Albertirsai út akár órás autózást is eredményezett, ami a 100-as busz menetrendjére is hatással volt. Mindez 2020-ban még nehezebb és lassabb lesz, ráadásul átmenetileg az eddig is szűk parkolási lehetőségek ebben az időszakban még tovább csökkennek. Szilágyi Balász kiállításigazgató a sajtótájékoztatón arra kérte a FeHoVa látogatóit, hogy lehetőleg kötött pályán és némi sétával közelítsék meg a rendezvényt. Mivel a sajtótájékoztatót a FeHoVá-hoz képest jelentősen kisebb érdeklődés mellett zajló SIRHA kiállítás idején rendezték meg, mindezt csak támogatni tudjuk, hiszen a III. kapuig így is több percbe került eljutni csütörtök délelőtt. fehova_szilagyi_balazs Nagyon fontos változás, hogy a legnépszerűbb bejárat, az I-es fogadócsarnok már nem áll, aminek következtében arról az oldalról péntektől vasárnapig csak a K4 épületen keresztül lehet bejutni. Aki részt vett a két hete zajló AGROmashEXPO-n, már jól ismerheti a járást, azt viszont hangsúlyozzuk, hogy a FeHoVa első napján, csütörtökön kizárólag a III-as kapun lehet bejutni a rendezvényre, akkor ez a lehetőség sem áll majd rendelkezésre! Szilágyi Balázs a változások kapcsán kiemelte, hogy a tavalyi évhez hasonlóan a HUNGEXPO területén csak bankkártyával vagy HelloPay kártyával lehet fizetni, ez azonban a kiállítókra nem érvényes, ott a készpénz is elfogadott.

2021-ben már új pavilonban a FeHoVa

Ganczer Gábor szerint a jövő évi FeHoVára már két új pavilon készen lesz, 2021 augusztusára pedig minden a helyére kerül. Helyére is kell kerülnie, hiszen 2021. szeptember 25-én kezdődik az Egy a természettel - Vadászati Világkiállítás központi programja, aminek kiemelt helyszíne a HUNGEXPO lesz. A rangos eseményt számos fórumon hirdetik nemzetközi és hazai színtéren is, az egyik kiemelt alkalom pedig a FeHoVa. Bors Richárd, a szervezőiroda igazgatója elmondta: idén 140 négyzetméteren hívják fel a figyelmet arra a 660 programra, amit 2021 év végéig finanszíroznak. fehova_bors_richard Jövőre lesz négy nemzetközi szakmai konferencia, távlovas világkupa, vadászíjász világtalálkozó, de a Vadászati Világkiállítás diplomáciai esemény is, számos vadászó politikus érkezik majd Magyarországra. Visszatérve a 2020-as FeHoVa kiállításra, a jövő évi programsorozatot hirdető standon bemutatják a legjelentősebb hazai trófeákat, a világkiállítás helyszíneit, lesz akvárium, és mind a színpadon, mind a konferenciateremben további programelemek kapcsolódnak majd a témához. fehova_sajttal Bors Richárd a sajtótájékoztatón azt is elárulta, hogy miközben egymillió embert várnak az Egy a természettel programsorozatra, külföldön is hirdetik a nagyszabású rendezvényt, a 22 állami erdőgazdaság pedig olyan vadászati csomagokat is összállított, amiket hozzákapcsoltak a világkiállítással. De együttműködés van a Szépművészeti Múzeummal, a Nemzeti Múzeummal, a MÜPÁ-val, valamint a Zeneakadémiával és várják az utazási irodák jelentkezéseit is. Dioráma, preparátorverseny, hatalmas akvárium A FeHoVa kiállítás az átépítés ellenére a megszokott mederben folyik majd - persze a belépést követően. A dioráma idén a Kárpát-medence fajait mutatja be, de megemlékeznek Fekete István halálának 50. évfordulójáról is. A tavalyinál is rangosabb lesz a preparátorverseny, az ország legjobb preparátorai ott lesznek munkáikkal. 35 versenyző 60 munkáját láthatják majd az érdeklődők, bár főként hazai lesz a mezőny, négy országból érkeznek vendégek is. "A trófea nem egy győzelmi jelkép, hanem egy számunkra fontos emlék. Ha egy preparátor meg tudja fogni azt a pillanatot, amit az elejtés idején átéltünk, az igazi művészet" - fogalmazott Pechtol Szabolcs, a programelem házigazdája. fehova_pechtol_szabolcs A legnagyobb alkotás egy oroszlán lesz, a legapróbbak pedig madarak - tudtuk meg a sajtótájékoztatón. A 2019-eshez képest nagyjából tízzel több preparátumot állítanak ki - lesz közöttük hal is. Hiszen a D pavilont ezúttal is megtöltik majd a horgászok, akiknek szintén számos programmal készülnek a szervezők. Ezekről és további információkról IDE kattintva tájékozódhat! (Gribek Dániel - Erdő-Mező Online)