Eddig kétezer vaddisznó lett sertéspestises Magyarországon

Mintegy kétezer vaddisznóban mutatták ki az afrikai sertéspestist Magyarországon a betegség tavaly áprilisi megjelentése óta - közölte az országos főállatorvos kedden az M1 aktuális csatornán.
Eddig kétezer vaddisznó lett sertéspestises Magyarországon
Bognár Lajos felidézte: a nyár végén növelni kellett a fertőzött területet, és valószínűleg még tovább kell Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében. Hozzátette: szeptemberben a budakeszi erdészet egyik vadászterületén jelent meg az afrikai sertéspestis. A betegséget eddig csak vaddisznóban mutatták ki, a sertésállományt nem érinti - emelte ki. Elmondta: emiatt, több mint egyéves tárgyalássorozat után, Szerbia ismét megnyitotta piacát a magyar friss sertéshús előtt, és bár a húskészítményekről még egyeztetnek, már csak a pontosítás maradt hátra, ezért hamarosan azokat is lehet szállítani. Minden szállítmányt egy állategészségügyi bizonyítvány kísér, amely tanúsítja, hogy az áru mindenféle betegségtől mentes - tette hozzá. vaddiszno1 Az országos főállatorvos beszélt arról is, hogy a sertéspestis ellen a telep zártságát kell biztosítani, fontos a fertőtlenítés, és nem szabad élelmiszermoslékkal vagy zöld takarmánnyal etetni az állományt. A vadászatra jogosultak feladata a tetemek gyűjtése, a beteg állatok kilövése, és az állománygyérítés - mondta. (MTI)