2025. október 24. péntek,
Salamon napja
Salamon napja
Csuti Elemér[/caption]
Kezdetben azt gondolták, hogy az erdőben nincs munka, hiszen a fák szinte maguktól nőnek. Miután elkezdtek gazdálkodni, rájöttek, hogy ez közel sem így van. Az első telepítést még a közeli állami erdőgazdaság végezte, majd a technológiát és a gépparkot látva már saját maguk csinálták meg a szükséges munkákat.
„Egy kapálás felér egy esővel”[/caption]
A képen látható ezévi cseres-kocsányos tölgyes telepítés háromszori talajápoláson van túl, és a gazdálkodó még egyet tervez, mert túl „gazosnak” ítéli a sorközöket.
A fenti megállapítás is tükrözi azt a mentalitást, hogy a csemetének az első 2-3 év során Csuti Elemér mindent megad. A harmadik évtől már nem lehet géppel belemenni a 2,3 méteres sorközökbe, mert augusztus-szeptemberre akár 70-80 centiméteresek is lehetnek a csemeték.
[caption id="attachment_59271" align="aligncenter" width="600"]
sdr_HDRB[/caption]
Fontos kiemelni a vadkár elleni védekezést is. A kerítések építését a helyi vadásztársasággal egyeztetve és közösen végzik. Jó volt látni, hogy vannak az együttműködésre pozitív példák is, nem csak a hírhedt „együttnemműködés” klasszikusai.
[caption id="attachment_59286" align="aligncenter" width="600"]
Feketedió és törökmogyoró elegyes kocsányos tölgyes[/caption]
A továbbiak során idősebb telepítéseket is megtekinthettünk. Érdekesség volt a tölgysorok minden harmadikában megtalálható fekete dió sorjelzőként. Illetve a fekete dió és törökmogyoró elegyes kocsányos tölgyes.
Az itteni erdők minőségét mutatja, hogy a bemutató alatt 20 cm-es őzláb gombákat is lehetett gyűjteni, valamint a gazdasszony elmondása szerint már vargányát is találtak a saját erdejükben.
[caption id="attachment_59284" align="aligncenter" width="600"]
cof[/caption]
A kialakult szakmai párbeszéd a gazdálkodó és az idősebb és fiatalabb szakemberek között minden fél számára többlettudást eredményezett. A szakma képviselői láthattak nem „szakember” által tökéletesen kivitelezett munkákat. A gazdálkodó pedig több témában is magyarázatot, illetve szakmai fogásokat kapott cserébe a bemutatott tevékenységéért.
(Éliás Tibor - Erdő-Mező Online)