Figyelem! Január 1-jétől csak az új típusú szállítójegyekkel hordható a tűzifa

ronkszallito_illusztracio2019. január 1-jétől már csak az új típusú szállítójegyeket használhatják az erdei faválasztékok (pl. tűzifa) szállítását, értékesítését végző faanyag kereskedelmi lánc szereplők. A régi típusú szállítójegy tömbök befejezést – attól függetlenül, hogy azok teljesen beteltek-e – a hatóság felé haladéktalanul be kell jelenteni.

Mint arról a Nébih korábbi közleményében már részletesen beszámolt, 2018-ban több fontos jogszabályi változás is érinti a faanyag kereskedelmi láncban érintett szereplőket. http://portal.nebih.gov.hu/hu/-/valtozasok-a-fatermek-ertekesitesben-szallitasban

Az egyik kiemelten fontos változás az, hogy a „régi típusú” szállítójegyek csak 2018. december 31-ig használhatóak fel, ezt követően ezek befejezését a hatóságok felé haladéktalanul be kell jelenteni. Fontos, hogy ez azon tömbökre is vonatkozik, amelyekben nincs minden oldal kitöltve, vagy akár teljesen üresek. Ehhez a megszokott bejelentési felület használható: http://eutrnyomtatvany.nebih.gov.hu/index.php/464412?lang=hu=

A nyár folyamán megjelent a Nébih tematikus honlapján a „Szállítójegy” lenyíló menüpont alatt az új előírásoknak megfelelő adattartalmú szállítójegy minta, valamint a hozzá kapcsolódó kitöltési útmutató. Ezzel egy időben a nyomtatvány boltokban is megvásárolhatóvá váltak az új nyomtatványok.

A Nébih 2018-ban a faanyag kereskedelmi lánc szereplők által kiállított régi típusú szállítójegyek adattartalmát – a zökkenőmentes átállás biztosítása érdekében – még a régi kitöltési szabályok szerint ellenőrizte.

Új daru, régi rönkszállító -  Fakitermelő brigád munkában

Új daru, régi rönkszállító – Fakitermelő brigád munkában

2019. január 1-jét követően azonban a korábban megvásárolt régi típusú szállítójegyeket már nem lehet felhasználni, az újak kitöltésénél pedig az alábbi változásokra kell odafigyelni:

A korábbi „Feladás helye” rovatnak a „Szállításra történő átadás helye” rovat felel meg.
A korábbi „Átvétel helye” rovatnak a „Kiszolgáltatás helye” rovat felel meg, ennek megfelelően az „Átvevő” helyett a „Kiszolgáltatást igazoló személy” adatainak feltüntetése szükséges, azonban ezen személy esetében már nem a címét, hanem a jogosultságát (pl. családtag, munkavállaló) kell feltüntetni.
A szállítójármű indulásakor leolvasott kilométeróra-állást minden esetben kötelező kitölteni.
A szállítójegyen erdei faválaszték esetében csak tömör köbméter vagy űrméter tüntethető fel térfogat-mértékegységként.
Fogyasztónak történő tűzifa értékesítés esetén térfogatban való értékesítéskor a szállítójegyen a tűzifa mennyiségét tömör köbméterben és űrméterben egyaránt fel kell tüntetni, tömegben való értékesítéskor a tömeg mellett a tömör köbmétert is meg kell adni, egyéb mértékegység esetén pedig a tömör köbméterre átszámított mennyiségét és a tömör köbméter és a kiszállított termék értékesítési egysége között alkalmazott átváltási tényezőt is fel kell tüntetni.
A kemény és a lágy lombos tűzifa mellett lehetőség van a szállítójegyen fenyő tűzifa összevont fatermékként történő megadására az érintett fafajok felsorolása mellett.

(NÉBIH)

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?