Átalakult az ökoturisztikai pályázat

utankereso_gemenc_okoturisztikaiCentrumÁtalakult és új nevet kapott a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) ökoturisztikai pályázata – jelentette be Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az év ökoturisztikai létesítménye címet 2018-tól Az év ökoturisztikai élménye váltja fel, ezzel egyben bővült a pályázati célok köre – mondta.  Felidézte, hogy a 2010-ben indult pályázat évről évre egyre több intézményt szólított meg, a nemzeti parkok igazgatóságán túl állami erdőgazdaságok, önkormányzatok, civil szervezetek, magán- és társas vállalkozások is jelentkezhettek. Az induláskor látogatóközpontoknak és tanösvényeknek adtak elismerést, majd különdíjakat is alapítottak – tette hozzá.

A helyettes államtitkár szerint a változások is jelezték az igényt, hogy új kategóriákkal bővüljön az eséllyel jelentkezők köre, ebben a 2030-ig szóló nemzeti turizmusfejlesztési stratégia, valamint a nemzeti tájstratégia szempontjait is figyelembe vették.

porboly_okoturisztikai_kozpont

Rácz András hangsúlyozta, hogy az ökoturizmust a természet érdekében sok korlátozás érinti, ám az elmúlt évek pályázatai megmutatták, hogy a környezetvédelmi elvek összeegyeztethetők a gazdasági szempontokkal.

Megjegyezte, hogy az FM a nemzeti parkok szakmai felügyeletéért és az állami természetvédelem irányításáért felelős tárcaként az ökoturizmushoz kapcsolódó feladatokat is ellátja. Magyarországon csaknem 700 nyilvántartott ökoturisztikai létesítmény évente több mint 1,6 millió látogatót fogad – tette hozzá.
Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turisztikai Ügynökség aktív és kulturális turizmusért felelős igazgatója ismertette: Az év turisztikai élménye pályázata öt kategóriából áll. Az együtt élő ökoturisztikai élmény díjat azok kaphatják, akik a helyben élőket és az ott működő vállalkozásokat is bevonják a szolgáltatásaikba.

A családbarát ökoturisztikai élmény díjra a gyermekekre és idősekre is gondoló, vagyis többgenerációs szórakozást biztosító pályázók jelentkezhetnek. A hozzáférhető ökoturisztikai élmény díjat az akadálymentesített vagy más módon könnyen elérhetővé tett szolgáltatások nyerhetik el. Az érthető ökoturisztikai élmény díj azokat a szolgáltatásokat ismeri el, amelyek szórakoztatva és közérthetően adnak át minél több tudnivalót a látogatóknak. A digitális ökoturisztikai élmény díjra azokat várják, akik a természet iránti érdeklődést korszerű technológiákkal keltik föl.

A pályázat május 31-én zárul, a jelentkezőket két fordulóban bírálják el. A nyerteseket várhatóan szeptember végén hirdetik ki.

A jelentkezők az FM és az MTÜ honlapján olvashatják el a pályázat benyújtásához szükséges tudnivalókat és az értékelési szempontokat.

(MTI)

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?