Elhanyagolt ragadozónk, a mosómedve

mosomedve_hajdu_1Hazánkban alig hallani mosómedve elejtéséről. Nem csoda, hiszen ez a kistermetű, észak-amerikai ragadozó egyelőre csak ott fordul elő, ahol a korábban házi kedvencként tartott jószágot szabadon engedték az erdőben.

Németország egyes részein, Luxemburgban azonban már az őshazájához hasonló állapotok uralkodnak: bent élnek a városokban, borogatják a kukákat, és sikerrel küzdenek meg kutyával, macskával, a gazdik nem kis bánatára.

mosomedve_vackor_hajdu

Szerencsém van bepillantást nyerni az észak-amerikai ragadozógazdálkodás gyakorlatába, így első kézből igyekszem beszámolni arról, mi várhat ránk, ha hazánkban terjedni kezd a mosómedve.

A 10-12 kg-os felnőtt egyedek mindenevők, kifejezetten opportunista fajról beszélünk. Nem ritka a hat felnevelt kölyökből álló alom, amely év végéig együtt, a családdal marad, hol szorosabb, hol lazább köteléket mutatva. A család együtt vadászva kifejezetten sikeres. Az általam ismert területen, hozzávetőlegesen kétezer hektáron két nyulat és egyetlen egy virginiai fogas fürjet sikerült számolnom.

mosomedve_hajdu_2

A terület prérifarkas állománya pedig adhatna okot az aggodalomra a mosómedvék számára. Legalábbis így gondolhatnánk. Aztán, aki egyszer látja, hogy harcol a kutyával a mosómedve, megérti, miért nem lesz a sakál sem gátja, sem igazán konkurense a mosómedvének. Rendkívül agresszív, minden
gond nélkül felveszi a harcot egyedül is, de családban sokkal bátrabban. A mellső mancsait úgy használja, akár a majmok, átöleli, lefogja vele az ellenfelét, ügyesen használja karmait, de a kutya/prérifarkas hátára ugorva, harapva nem egyszer kerekedik felül.

Szerencsére, amennyire okos, annyira könnyen becsapható, ha az intelligenciájára alapozva csapdázzuk. Nagyon ügyesen tud bonyolult feladatokat
megoldani, a mancsait előszeretettel használja, és rendkívül érdeklődő. Ezeket kihasználva, sok élvefogó (köztük kutyabiztos élvefogó) csapdával sikeresen csapdázható. Mindez az egyéni vadászatával és a kopózással kiegészítve sikeres módja a mosómedve ragadozó gazdálkodásnak.

mosomedve_hajdu_1

Álljon ez a néhány sor előttünk, mint érdekesség, de egyben egy figyelmeztetés is! Ugyanis nincs arra garancia, hogy nálunk nem fog úgy elszaporodni, mint innen alig néhány száz kilométerre. És ha így lesz, nagyon gyorsan a sakál nyomdokaiba lép, mi viszont nem követhetjük el kétszer ugyanazt a hibát. Legalább lélekben készüljünk fel, ha pedig megjelenik, késlekedés nélkül kezdjünk el dolgozni vele is, amíg még van apróvad a határban!

(Hajdu Márk – Erdő-Mező Online)

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?