Különleges kitüntetést kapott a SEFAG Zrt.

Sefag_Logo_4szinCA Somogy Megyei Egészség Fórumon nagyvállalati kategóriában a SEFAG Zrt. vehette át az idei „Egészséges munkahely” kitüntetést. A Somogy Megyei Kormányhivatal a munkavállalók védelme, egészségének megőrzése és az egészséges életmód feltételeinek biztosítása érdekében kifejtett erőfeszítéseket jutalmazta.

“A somogyi állami erdőterületeket kezelő SEFAG Zrt. működési filozófiájának alapja a munkavállalókkal szembeni korrekt és felelősségteljes magatartás. Ez többszörösen is megtérülő hozzáállás, hiszen az egészségtudatosan élő és biztonságos körülmények között dolgozó kollégák kevesebbet hiányoznak betegség miatt. A megbecsülés pedig erősíti a lojalitást és csökkenti a fluktuációt” – olvasható az állami erdőgazdaság Erdő-Mezőhöz eljuttatott közleményében.

A dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott által átadott „Egészséges munkahely” díj a SEFAG sokoldalú erőfeszítéseinek elismerése, amelyet évek óta tartó tudatos építkezéssel érdemelt ki a vállalat. Mindennek az alapja a megfelelő munkakörülmények biztosítása: a rugalmas munkaidő lehetősége, a széles cafeteria-választék, a munkavédelmi szabályok maradéktalan betartása, a többletteljesítmények elismerése és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása.

Az elismeréshez viszont ennyi aligha lett volna elég. A SEFAG azonban vállalások és munkavállalói juttatások terén is tovább lépett. A cégnél rendszeresek az ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatok, az idei évben több mint száz fő vett részt ezeken. Adottak a sportolás feltételei: a futás, a kispályás foci és a fitnessz a legnépszerűbbek az állami erdőgazdaság kollégái körében. A Nemzetközi Erdészeti és Faipari Sportnapokról rendszeresen elhozott érmek pedig bizonyítják, hogy több sportágban is erősek a somogyi erdészek.

sefag_egeszseg

A mozgás mellett más lehetőségek is kínálkoznak a munkavállalók számára. Az erdészetek rendszeresen tartanak csapatépítő összejöveteleket, a kollégák a SEFAG támogatásával vehetnek részt szakmai és nyelvi továbbképzéseken és évente egyszer nagyszabású családi napon is találkozhatnak a megyeszerte szétszórt telephelyeken dolgozók. A társaság minden munkatársára biztosítást kötött, emellett kedvezményes üdülési lehetőségek is elérhetőek.

A fentiekből kirajzolódó összkép alapján került a SEFAG Zrt. a megye legjobbjai közé. “A társaság ezt a helyet a jövőben is szeretné a társaság megtartani, ezért a SEFAG-nál dolgozók továbbra is számíthatnak ezekre a juttatásokra, sőt a kör akár még tovább is bővülhet” – áll a tájékoztatóban.

(SEFAG Zrt. nyomán Erdő-Mező Online)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?