Idén nem esett kiemelkedő bika - Borsodi trófeamustra Hárumhután

Igazi őszi időben rendezte meg kilencedik trófeamustráját az Északerdő Zrt. A Háromhutai Vendégháznál a társaság vadászterületeiről származó 82 trófeán túl, további 19 trófeát is bemutattak.
Idén nem esett kiemelkedő bika - Borsodi trófeamustra Hárumhután
A résztvevőket Zay Adorján, az Északerdő Zrt. vezérigazgatója köszöntötte. Beszédében úgy fogalmazott, hogy átlagosnak mondható az idei bőgési szezon. Kijelentette, hogy az erdészeti társaság területén nagyon nagy trófea nem esett. Az elmúlt két szezonban 11 kiló fölötti bikák is voltak, most azonban a 9 kilót nem sikerült túllépni. Zay Adorján - a hagyományokhoz híven – elismerést adott át az Északerdő Zrt 2016/2017-es vadászati szezon legjobb hivatásos vadászának. A muflon kos elejtési lehetőséget ifj. Hudák László, a Jósva-Tornai Erdészeti Igazgatóság kerületvezető erdész-vadásza érdemelte ki. Trófeamustra5 A vadászati hatóság részéről a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal földművelésügyi osztályvezetője értékelte a szezont. Berta Béla azt mondta: változatos volt az agancsfelrakási időszak 2017-ben. A szarvasbőgés szeptember elején kezdődött a megyében, a fő időszak 15. és 25. közé esett, de helyenként 1-2 napra elcsendesedett az erdő. Az új üzemi ciklus első évében 63 vadászterületről mutattak be összesen 420 trófeát. Az átlagsúly 5,4 kilogramm volt, az érmes arány 34 százalék. Trófeamustra2 A legnagyobb pontszámú, 231 pontos bika a zempléni Májpataki Vadásztársaságnál esett, a legnagyobb súlyú pedig 10,52 kilós lett, ezt a Tornavidéki Vadásztársaságnál hozták terítékre. Berta Béla kijelentette: az előttünk álló húszéves ciklusban a minőség javítására kell törekedni, a mennyiséget viszont visszább kell szorítani. A populáció nagyságát a terület vadeltartó képességéhez kell igazítani, hiszen a trófea minőségét lerontja a túlzsúfolt gím populáció. Trófeamustra3 Szentléleki Tibor, az Északerdő Zrt vadászati és idegenforgalmi osztályvezetője arról számolt be, hogy a társaság nyolc vadászterületen, mintegy 90 ezer hektáron folytat vadgazdálkodást. Ebben a bőgési időszakban 92 bika került terítékre a vadászterületeken. Trófeamustra1 Négy 8 és 9 kiló közötti bika esett, a legnagyobb (8,62 kilós, 203 pontos) a Dél-Bükki Erdészet területéről került ki. Idén az eddigi legnagyobb, 5,59 kiló lett az átlagsúly, az érmes arány pedig 35,8 százalék – vont mérleget az osztályvezető. Trófeamustra4 (Északerdő Zrt.) erdomezolike