Soproni győzelem Csongrádban – A jövő vadászai versenyeztek az Országos Ifjúsági Vadászvetélkedőn

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet 1992 óta rendezi meg az Országos Ifjúsági Vadászvetélkedőt, amelynek az idén a csongrádi Bársony István Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium adott otthont. A verseny fő támogatója a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

„A vadász mindenütt ott van; mindig készenlétben van és semmi sem sok neki. A napnak, az évnek minden szakában: éjjel-nappal, hajnalban, alkonyatkor, forró kánikulában, étlen-szomjan, ázva-fázva, veszedelmekkel szembeszállva, nélkülözve és egymagában is; a vadász kint van a természetben s olyan helyeken fordul meg, ahova senki más sem követi, hacsak a vadásztársa nem. A vadász előtt minden nyitva van a természetben. A vadásznak a természetet úgy kell ösmernie, mint a természettudósnak.” (Bársony István)

A versenyen idén nyolc csapat vett részt, a háromfős teameknek rendkívül széleskörű ismeretekről kellett számot adniuk a következő versenyszámokban: koronglövészet, bukócél lövészet, szakmai elméleti teszt, vadászetikai ismeretek teszt, vadászati szakkifejezések háromnyelvű ismerete, madár röpkép felismerés, nyomkép-ismeret, vadász- és pásztorkutya felismerés, állathang felismerés, vadászati kürtjelek felismerése, apró- és nagyvad találatjelzés, növény- és magfelismerés, állatfelismerés, trófeaminősítés, távolságbecslés, motorfűrész szerelés és darabolás, fegyver összeszerelés, ládacsapda élesítés, szakmai szóbeli kérdések.

22089613_1361283137302192_76287205464782838_n

Az OMVV koncepciójának megfelelően, a mindenkori vetélkedő elnöki, egyben a szóbeli zsűrijének elnöki posztjára a házigazda tanintézmény régiójából kell kiválasztani a vadászati oktatás-kutatás területén egy szakmailag elismert, hiteles személyt. Egy-egy tagot kell felkérni az OMVV-OMVK megyei Területi Szervezetétől (1 fő), az adott megyei vadászati hatóságtól (1 fő), a régióban található Erdészeti Zártkörű Rt-től (1 fő) és a területileg illetékes Nemzeti Park Igazgatóságtól (1 fő).

vadgazdalkodasi_verseny_sopron_4

A verseny színvonalához mérten a mindenkori zsűri nehéz helyzetben volt. Ugyan csapatunk nem végzett a dobogón, de Korcz Bence Bálint 14. A osztályos tanuló a trófeaminősítés és távolságbecslés versenyszámban az első helyet szerezte meg. Gratulálunk a csapattagoknak, Bodó Norbert, Gergász Frigyes 14. A osztályos tanulóknak és felkészítő tanáraiknak! A versenyzőket segítette, a felkészítést összefogta, ütemezte és a helyszínen képviselte iskolánkat, Fehér Attila szaktanár!

Dobogós helyen az alábbi végeredmény alakult ki:

Egyéni verseny:

  1. helyezett Nagy Máté, Sopron (212,9 pont, 85,5 %)
  2. helyezett Szép Szabolcs, Mátrafüred (210,0 pont 84,34 %)
  3. helyezett Rónaszéki Norbert, Csongrád (207,0 pont 83,13 %)

Csapatverseny:

  1. helyezett Sopron (Horváth Flórián, Jóna Zoltán, Nagy Máté) (609,7 pont 81,62 %)
  2. helyezett Csongrád (Keller Máté Mihály, Rónaszéki Norbert, Tomecz Nándor) (601,7 pont 80,55 %)
  3. helyezett Mátrafüred (Madar Sándor, Salamon Szabolcs, Szép Szabolcs) (599,4 pont, 80,24 %)

(marcaliportal.hu, Fotó: Korcz Bence)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?