Támogathatóvá válik az ipari faültetvény telepítése a Vidékfejlesztési Programban

iparifa_ultetveny_vadex_68Immár önálló kormányrendelet szabályozza az ipari célú fás szárú ültetvények telepítését. Ennek eredményeképpen napokon belül a Vidékfejlesztési Program erdősítésre szánt támogatási keretéből az erdőnek nem minősülő, ipari faültetvények telepítésére is igényelhető forrás. A vonatkozó 135/2017. (VI. 9.) Korm. rendelet a Magyar Közlöny 2017. évi 86. számában jelent meg.

A Miniszterelnökség a 2014-2020 közötti időszak uniós forrásainak hatékony és eredményes felhasználása érdekében mindent megtesz annak érdekében, hogy a gazdálkodók fejlesztési igényeiknek megfelelő támogatási lehetőségekhez jussanak.

A most megjelent kormányrendelet segítségével a Vidékfejlesztési Program „Erdősítés támogatása” című, mintegy 50 milliárd forint keretösszegű pályázata esetében nyílik lehetőség az ipari célú fás szárú ültetvények telepítésének támogatására. A rendelkezésre álló források ezen irányú felhasználása érdekében ugyanis szükséges volt az említett ültetvénytípus telepítésére vonatkozó jogszabályi háttér megteremtése, mely önálló rendeletként tartalmazza a részletes szabályokat.

A megjelent kormányrendelethez igazodva napokon belül az említett erdősítést támogató vidékfejlesztési pályázat módosítása is megtörténik, melynek köszönhetően szélesebb körben, hatékonyabbá válik az erdősítésre szánt keretösszeg felhasználása.

(Miniszterelnökség)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?