Mocz András lett a MEGOSZ új elnöke, Duska Józsefet ügyvezető elnöknek választották

2017. február 28-án a MEGOSZ Pótválasztó Közgyűlést tartott. Ennek során a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének vezetése megújult. A tagság teljes egyetértésben új elnököt, ügyvezető elnököt és két alelnököt választott meg.
Mocz András lett a MEGOSZ új elnöke, Duska Józsefet ügyvezető elnöknek választották
A köztes választás egyik sajnálatos oka Szabó Vendel alelnök halála volt, illetve az, hogy Luzsi József, a MEGOSZ elnöke és Dr. Sárvári János, a szövetség ügyvezető elnöke időközben benyújtotta lemondását az elnökségnek. A választást és a jelöltek kiválasztását a fiatalítás, a MEGOSZ megerősítése, és az is indokolta, hogy a folyamatban lévő nagyobb szakmai munkák (erdőtörvény módosítás, vidékfejlesztési erdészeti pályázatoknak kiírása) a befejezéshez közelednek. [caption id="attachment_44283" align="aligncenter" width="800"]Mocz András Mocz András[/caption] A választás eredménye a következő: Elnök: Mocz András (Luzsi József elnöki posztjának betöltésére) Ügyvezető elnök: Duska József (Dr. Sárvári János ügyvezető elnöki posztjának betöltésére) Alelnök: Sárközy Tamás (Mocz András alelnöki posztjának betöltésére) Alelnök: Csillag Vince (Szabó Vendel alelnöki posztjának betöltésére) Így a megújult MEGOSZ vezetőség teljes névsora a következő: Elnök: Mocz András Ügyvezető elnök: Duska József Alelnökök: Bodor Dezső Károly Csillag Vince Dombóvári Dénes dr. Ódor József Sárközy Tamás Sípos István A megújult elnökség mandátuma 2019. május 31-ig tart. megosz_elnokseg_2 "Az új Elnökség hálás köszönetet mondott Luzsi Józsefnek és Dr. Sárvári Jánosnak a magánerdő gazdálkodás fejlesztése terén szerzett elévülhetetlen érdemeikért, és részükre külön erre az alkalomra készített MEGOSZ emlékérmet nyújtott át" - olvasható a MEGOSZ hivatalos honlapján. Dr. Sárvári János és Luzsi József sok sikert és eredményes munkát kívánt a MEGOSZ megújult vezetésének. (MEGOSZ.org nyomán) erdomezolike