Vita az erdőtörvény koncepciójáról

Vita alakult ki az új erdőtörvény koncepciójáról az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága albizottságának hétfői ülésén, amelyen a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára bejelentette, hogy a koncepciót kiegészítik a társadalmi vita észrevételeivel, a jövő nemzedékek szószólója azonban a koncepció újbóli átgondolását kérte, az albizottság LMP-s tagja pedig azt indítványozta, hogy a jelenlegi formájában ne fogadják el az erdőtörvényt.
Vita az erdőtörvény koncepciójáról
Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára beszámolt arról, hogy a jogszabály módosításának tervezete májusban készülhet el. A kiindulási alapot az Országos Erdészeti Egyesület által korábban kidolgozott anyag jelenti. Nem lesz új erdőtörvény, a jelenleg is hatályos 2009-es erdőtörvényt szeretnék átalakítani - mondta. Megjegyezte azt is, hogy az erdőtörvényről még tart a szakmai vita. Felidézte, hogy a javaslatot részletesen tárgyalták már a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsban (NFFT) is. Megpróbálják az erdők gazdasági funkcióját erősíteni anélkül, hogy az a természetvédelem rovására menne. Megjegyezte azt is, hogy a magyarországi erdővagyon 50 százaléka magántulajdonban van, nem élvez védelmet. Szabó Marcel, a jövő nemzedékek szószólója az ülésen a koncepció újbóli átgondolását javasolta. A korábbi erdőtörvények tükrözték a szakmai szervezetek közötti kompromisszumot, az új koncepció pedig az erdészeti egyesület tapasztalataira épül, nincs konszenzus a szakmai szervezetek között - mondta, és úgy vélte, hogy a javaslat a jelenlegi természetvédelmi kötelezettségek felhígításához vezet. Kifejtette, a koncepció megnyitná az utat az idegen fajok betelepítésére, és az őshonos fajok-természetközeli erdők helyett monokulturális, fajtaszegény kultúrák elterjedését támogatná. Különösen problematikusnak nevezte a tulajdonviszonyok differenciáltságának hiányát, külön szabályozást sürgetve az állami- és a magánerdőkre. Védett területeken a természetvédelmi kezelés legyen elvárás az erdészetek tulajdonosaival szemben - mondta. Sallai R. Benedek az albizottság LMP-s tagja kijelentette: a minisztérium tanácsadó szerve, az országos környezetvédelmi tanács a javaslat visszavonását indítványozta. Arra kérte a tárcát, hogy a jelenlegi formájában ne fogadják el az erdőtörvényt. (profitline.hu) erdomezolike