Szejkefürdőn alakult meg a Székelyföldi Vadász Egyesületek Föderációja

Október 9-én Szejkefürdőn 11 vadászegyesület részvételével megalakult a Székelyföldi Vadász Egyesületek Föderációja, amely a helyi vadgazdálkodók érdekeit hivatott szolgálni. A helyszín és az időpont nem véletlen, hiszen ezen a hétvégén tartják a Székelyföldi Vadásznapokat Székelyudvarhely mellett.
Szejkefürdőn alakult meg a Székelyföldi Vadász Egyesületek Föderációja
„Ez már nem az első olyan próbálkozás, hogy a Székelyföldön működő vadászegyesületeket szövetségbe tömörítsük, az alapötlet négy éve Csíkszeredában fogant meg, hiszen úgy éreztük, hogy az országos egyesület nem képvisel bennünket megfelelően” – mondta el az Erdő-Mező kérdésére az alakuló ülés után Jakab Attila, a Föderáció titkára, a „Nagyküküllő” Vadász és Horgász Egyesület elnöke. A pénteken megalapított szervezet a székelyföldi vadászokat nem csak a minisztériumban, de külföldön is képviselné. Szejkefürdőn 11 vadászegyesület képviselői gyűltek össze, ám Jakab Attila szerint 20-25 taggal kezdhetik majd meg a munkát, hiszen többen is voltak, akik nem tudtak megjelenni az alapító ülésen, de támogatják a törekvést. „A mi vadászterületeink nagyban különböznek Románia többi területéről. A mi hegyvidékeinken, ahol őshonos a medve, a farkas, a hiúz vagy éppen a fajdkakas, mások a problémák, mint az ország egyéb vidékein. A románoknak emiatt nem áll érdekükben ezekkel foglalkozni” – magyarázta a titkár, aki külön kiemelte a hiúz és a fajdkakas esetét, amelyek lekerültek a vadászható fajok listájáról. Ráadásul utóbbi esetében mindössze azért történhetett meg ez, mert egy jelentést nem készítettek el, amire az Európai Uniónak szüksége lett volna. szekely_vadasz_foderacio_2 A Székelyföldi Vadász Egyesületek Föderációja nem csak a helyi vadgazdálkodók érdekeit szeretné védeni, de azokét is, akiknek a területén vadásznak. A medveprobléma ugyanis Jakab Attila szerint nem csak annyiban merül ki, hogy mennyit lőhetnek egy évben. A medve okozta mezőgazdasági károk ugyanis sok székelyföldi gazdálkodót sújtanak, akik csak hosszas, feleslegesen bürokratikus úton kaphatnak kártérítést. „A földtulajdonos megkapja a medve által okozott kárról szóló dokumentumokat, amikkel aztán egy hosszú procedúrát kell végigjárnia. Az eljárás nagyon bonyolult, főleg, ha hiányzik a román nyelvtudás, ráadásul a kifizetések tekintetében 2-3 éves elmaradások is vannak” – magyarázta a szakember. Az anyaország lesz az első A Székelyföldi Vadász Egyesületek Föderációja a jövőben több külföldi és nemzetközi szervezettel szeretne együttműködni a hatékony érdekképviselet reményében. Az elsők természetesen Magyarország lesz. „Szeretnénk külföldi partnereket felkutatni, ám előtte természetesen minden hivatalos papírmunkát el kell végeznünk. Úgy gondoljuk, hogy akkor fogunk társszervezeteket keresni, amikor már ténylegesen létezünk. Az viszont biztos, hogy elsőként az anyaország felé tekintünk majd, vélhetően az Országos Vadászati Védegylet lesz az első, akit felkeresünk majd” – tudta meg az Erdő-Mező Jakab Attilától. szekely_vadasz_foderacio_1 Ami pedig a Föderáció vezetőségét illeti, a hivatalos bejegyzésig ügyvezető elnököt választottak Marmureanu-Biro Leonard személyében, aki a „Nagyküküllő” Vadász és Horgász Egyesület igazgatója is egyben, míg a titkár Jakab Attila lett. Amíg minden rendeződik, addig így működik a Föderáció, majd egy küldöttgyűlés választja meg az új vezetőséget. A Székelyföldi Vadásznapok Szejkefürdőn szombaton érdekes szakmai és közönségprogramokkal várja az érdeklődőket. Bővebb információ a rendezvényről >>> (Gribek DánielErdő-Mező Online – www.erdo-mezo.hu) erdomezolike