Az osztatlan közös tulajdonú erdők is megszűnhetnek néhány éven belül

A szántóföldi területek megosztása a kormány célja szerint a ciklus végére befejeződik, a magyar mezőgazdaság rendszeréből kikerül az osztatlan közös tulajdonjogi forma. Az erdők esetében a megvalósítás jogi hátterének előkészítése a kormányzás második felére várható - közölte Nagy István a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Az osztatlan közös tulajdonú erdők is megszűnhetnek néhány éven belül
Még mintegy 300 ezer kérelmező 57 500 földrészletén, összesen 950 ezer hektár szántóföldön kell megszüntetni az osztatlan közös tulajdont, májusban az érintett gazdák tájékoztató leveleket kapnak az eljárásról - közölte az FM parlamenti államtitkára. Nagy István ismertette: az első országos méretű ütem végrehajtása 18 megyében és a fővárosban 1-1 járási hivatal illetékességi területén indult el januárban, májusban a földtulajdonosokat egyezségre hívják, a tárgyalások a napokban elindulnak. Az év második felében a megyék második kijelölt járásában folytatódnak majd a munkák, a gazdák földmérőkkel fognak találkozni országszerte - jelezte. Közlése szerint a költségvetés jelentős kerettel járul hozzá a projekt sikeres végrehajtásához: az idén a két ütem pénzügyi hátterét a 2014. és a 2015. évi források biztosítják, ami összesen 5 milliárd forint. Nagy István elmondta, hogy az osztatlan közös tulajdonban álló termőföldek nagyrészt a rendszerváltáskor a kárpótláskor keletkeztek. Rámutatott arra, hogy ez a tulajdoni forma akadályozza a mezőgazdasági tevékenységet, mivel a tulajdonostársak a legtöbb esetben nem tudnak megegyezni a föld használatáról. Mindez nehezíti a támogatások igénybevételét is. Közölte, hogy Vas megyében 500 millió forintos pénzügyi keretből három járási földhivatal területén, négy járás - celldömölki, kőszegi, szombathelyi és a vasvári - 112 településén összesen 25 ezer hektáron 1894 földrészlet megosztása befejeződött. A program az érintett földhivatalok tapasztalatainak felhasználásával folytatódik országosan - jelezte. A Vas megyei tapasztalatok azt mutatják, hogy a gazdák megegyeznek egymással. Tájékoztatása szerint a megosztás jogi feladatait jogi szolgáltató látja el, a tárcával kötött szerződés alapján a Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft. pályáztatás és közbeszerzési eljárás keretében végzi a jogi és földmérési feladatok végrehajtóinak kiválasztását. Kérdésre válaszolva jelezte: ha a szántóföldek megosztása befejeződik, az erdőkkel hasonló programot terveznek megvalósítani. Ehhez az erdőtörvényt érintő szabályozás rendezése szükséges. (kormany.hu) erdomezolike