Az erdészeti szaporítóanyag-termesztők is beleszólhatnak a törvényhozásba

Október 30-án, Sopronban tartott 20 éves jubileumi rendezvényt az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács, ahol a szervezet együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával.
Az erdészeti szaporítóanyag-termesztők is beleszólhatnak a törvényhozásba
A rendezvényen meghívott vendégként Győrffy Balázs, a NAK elnöke is beszédet mondott. Kiemelte; az 1990-es szinthez képest a tagországok 20%-kal növelnék a megújuló energiaforrások felhasználását az évtized végéig. Mint kiderült, 2020-ra az előzetes becslések szerint az EU-s biomassza források több mint 50%-a az erdőgazdálkodásból származik majd. „Magyarországon a geotermikus energia mellett a biomassza nyújthat megoldást a terv megvalósítására" - hangsúlyozta az elnök, aki kiemelte a rövid vágásfordulójú energetikai ültetvények jelentőségét is. Ezeknek minőségét Győrffy Balázs szerint elsősorban a szaporítóanyag határozza meg. A kamara elnöke beszédében érintette a Nemzeti Erdőtelepítési Programot is, ami kapcsán rámutatott; „Ehhez a gigantikus feladathoz több millió kiváló minőségű szaporítóanyagra lesz szükség". A cél ugyanis a következő 25-30 évre nem kisebb mint a 27 százalékos erdőborítás elérése hazánkban, ami 700 000 hektár telepítést jelentene. eeszt_fentrol Fontos a szakma véleménye A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mintegy 12 000 erdő- és vadgazdálkodó taggal rendelkezik, akiknek véleménye fontos az elnök szerint. „Egyértelmű tehát, hogy a terméktanáccsal természetes szövetségesei vagyunk egymásnak. Ezt szentesítjük is a stratégiai megállapodás aláírásával". A szorosabb kapcsolat egyik hozadéka lesz, hogy a NAK minden esetben a terméktanáccsal egyeztetett álláspontot képviseli majd hazai és EU-s ügyekben egyaránt, a szervezet a jövőben ki fogja kérni partnere véleményét. Különösen fontos a partnerség megkötése ebben az időszakban, mikor az erdőtörvény átformálása is zajlik. „A cél, hogy az erdő gazdasági szempontból jobban kihasználható legyen a vidéken élő lakosság megtartása érdekében" - mondta el Győrffy Balázs, aki szerint, ha továbbra is a korlátozások és a büntetések dominálnak az ágazatban, akkor történelmi lehetőséget hagy ki az ország. eeszt_nak A stratégiai megállapodást a rendezvényen Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Kárpáti Béla, az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács elnöke írta alá. További cikkek az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács rendezvényével kapcsolatban hamarosan! (Gribek Dániel - Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu) erdomezolike