2024. december 19. csütörtök,
Viola napja
Viola napja
Ha egy nő fegyvert ragad - Interjú Tarjányi Lili vadászhölggyel
Tarjányi Lili álma, hogy egyszer nőként hivatásos vadász lehessen. Vadgazdálkodást és erdészetet tanul, vadászik, járja az erdőt, és Bács-Kiskun megyében a Diana Vadászhölgy Klub legfiatalabb helyi szervezetét is vezeti. De hogyan viszonyulnak hozzá a férfi vadásztársak? Mit gondolnak azok, akik csak kívülről szemlélik a szakmát? Mit szeretne elérni a többi hölggyel vállvetve? Az Erdő-Mező beszélgetése a fiatal vadászhölggyel, Tarjányi Lilivel.
Erdő-Mező: Hogyan látod a jövődet?
Tarjányi Lili: Régen letettem arról, hogy amint elvégzem a vadgazda mérnökit, azonnal hivatásos vadászként fogok tevékenykedni. Sajnos, ez nem ilyen egyszerű. Persze lehet, hogy nem is olyan nagy baj ez. A mai világban meg kell tanulni több lábon állni, mert hamar kicsúszhat alólunk a talaj. Éppen ezért kezdtem el az erdész technikusi képzést az egyetem mellett. Az már csak hab a tortán, hogy szeretek írni. Mindemellett, ha végzek az iskolákkal, szeretnék vérebbel is foglalkozni. Ami szintén teljes embert igényel és hatalmas összeszedettséget. Remélhetőleg ennyi mindennel sikerül majd elhelyezkedni.
Erdő-Mező: Hogyan viszonyulnak hozzád a férfi vadászok?
Tarjányi Lili: Megmosolyogtató kérdés ez! Ennél megosztóbb dolog kevés lehet a világon. A vadászó nőkre van, aki úgy tekint, mint egy kis fényre az amúgy unalmasnak éppen nem mondható hétvégi vadászatokon. Van, aki pedig úgy vélekedik, hogy Nőnek ott helye nincs. Ha jobban belegondolok, mindkét vélemény megállja a helyét. Alapvetően ez egy olyan tevékenység, amit nagyon sokáig csak férfiak űztek. De valljuk be, mostanság lassan inkább felcserélődnek a szerepek. Nem tudom, a többi hölgynek mi a tapasztalata, én azt látom, hogy szívesen fogadnak. Persze ehhez az kell, hogy vállaljunk minden nehézséget. Nem várhatjuk el azt, hogy ne kelljen kúszni-mászni a nádban, vagy akár azt, hogy nőként saját fegyverhordozónk legyen. Az alapvető udvariasságot illik megadni, de én azt vallom, hogy a vadászaton nemtől, anyagi helyzettől függetlenül mindenki egyforma. Azt nem titkolhatjuk, hogy a férfiak mindig közelednek az emberhez, incselkednek. De ez olyan dolog, amit meg kell tanulni kezelni.
Erdő-Mező: Mit gondolnak a nem vadász ismerősök arról, hogy nőként rendszeresen puskát ragadsz?
Tarjányi Lili: Ha valaki egyszer komolyan vadászni kezd, és ezt tűzi ki életcélul, lemorzsolódnak róla azok, akik ezt ellenzik, mert az csak állandó feszültséghez vezethet. Számomra csak a családom véleménye számít. Eleinte, mint sok más kívülálló, ők is a tévében látottak és a hallottak alapján ítélték meg a vadászatot, majd amikor elkezdtem ezzel komolyabban foglalkozni, kezdték megérteni, és egyre mélyebben beleláttak a dolgokba. Látták, hogy felállítottam magamnak egy értékrendet, vannak elveim.
Erdő-Mező: Mik ezek a saját magad által felállított elvek?
Tarjányi Lili: Minél több vadászó emberrel (nem véletlen, hogy nem vadász embert mondok) ismerkedem meg, annál szilárdabban tartom magam ahhoz, hogy semmivel sem lesz több az illető, ha több millió forintos felszereléssel ballag, mint az, akinek ott lóg a vállán a több éves, megkopott, de megbízható fegyvere. Sőt! Manapság már mindent meg lehet venni pénzzel, de ahogy egy kedves barátom mondta; „a fácánt egy köteg húszezressel nem lehet ledobni, ahhoz is jól kell célozni!”. Azt szeretném kihozni ebből, hogy ez is, mint minden más, elanyagiasodik. Sokan inkább a mennyiségi, mintsem a minőségi vadászatra törekszenek. Nem is tudom, mi a jó abban, ha halomra lövi a vadat és elmarad a „célzok, meglőttem, várok, izgulok, odamegyek, könnybe lábad a szemem, letérdelek, megadom a tiszteletet, de gyönyörű...” érzés. Összefoglalva, nem sokat és nagyot szeretnék lőni, hanem azért vadászom, mert az a boldogság, ami egy sikeres találat után átjárja az embert, az a büszkeség, öröm, és valahol a szomorúság is, olyan élmény, ami beleég a tudatba, és ettől lesz feledhetetlen egy-egy vadászélmény. Leírhatatlan érzés.
Erdő-Mező: Szerinted segíti a vadászat jobb megítélését a hölgyek jelenléte?
Tarjányi Lili: Reménykedem benne, hogy igen. Ha az emberek látják, hogy egy nő, aki eredetileg az életet adja, fegyvert ragad, és kitartóan, lelkiismeretesen vadászik, akkor elgondolkodnak rajta, hogy ez nem is olyan borzasztó dolog. Főleg, ha ezek a hölgyek türelemmel el tudják magyarázni, hogy szükség van erre, és választ adnak a miért és miként kérdésekre.
Erdő-Mező: Hol szoktál leginkább vadászni?
Tarjányi Lili: Az iskoláim befejezéséig nem szerettem volna egy társasághoz sem tartozni, mert nem tudhatom, hogy hová sodor az élet később. A barátaimnak köszönhetően több helyen is volt alkalmam megfordulni. Terveim szerint pártolói tagként az idei idényt a Tázlári Nimród Vadásztársaságnál fogom végig vadászni. Mivel a párom is itt tag, úgy érzem, befogadtak. Itt ejtettem el életem első őzbakját is, ami miatt még jobban a szívemhez nőt ez a terület.
Erdő-Mező: Melyik vadászati mód és melyik vad a kedvenced? A rókát már említetted.
Tarjányi Lili: Nehéz kérdés ez. Mind gyönyörű a maga nemében. Könnyebb lenne, ha lenne lehetőségem évszakonként választani egy-egy kedvencet. De talán a róka és a vaddisznó vadászat az, ami legjobban lázba hoz. Gyönyörű, mikor a fehér havon zsinórozva érkezik a tömött bundájú vörös a sípra. Vagy a tudatlan kiskamaszokat cuppogással, cincogással elő lehet hívni a sűrűből. Minden vágyam viszont, hogy sakált lőhessek. Ebből is látszik, hogy inkább a ragadozók felé húz a szívem. Valószínűleg abból adódóan, hogy nem tudtam vadászni mindenre, így nincs összehasonlítási alapom.
Erdő-Mező: A Bács-Kiskun megyei Diana Vadászhölgy Klub egyik alapító tagja is vagy. Miért alakult meg a csoport, és milyen célokat tűztetek ki magatok elé?
Tarjányi Lili: Így van, augusztus 9-én hivatalosan is megszülettünk. Régi álmom volt már, hogy összefogjam a lányokat, és most végre lehetőségünk adódott rá. Az alapötletet a VKE Diana Vadászhölgy Klub adta, amely 2003-ban azzal a céllal alakult meg, hogy egyrészt egy csokorba gyűjtse a női vadászokat, másrészt a vadászatról kialakult szemléletet is igyekezzen megváltoztatni. Ezután minden megyéből kiválasztottak alelnököket, akik a régió hölgyeit fogták össze. Nálunk is volt rá kísérlet korábban, de sajnos kudarcba fulladt. Úgy gondoltam, hogy ha másoknak sikerült, nekünk miért ne sikerülne? Számomra a legfontosabb, és talán a legnagyobb kihívás, hogy a gyerekekkel megszerettessük a természetet és a vadászatot. Minden más csak ezután jöhet. Gondolok itt a közös főzésekre, szakmai konferenciákra, bálokra, lövészetekre és nem utolsó sorban a vadászatokra. A legújabb ötletem egy gyűjtés, amivel azokat a gyerekeket szeretnénk támogatni, akik esetleg nem juthatnak Karácsonykor ajándékhoz, meleg ruhához, bár ez még gyerekcipőben jár. Ilyen esetben mindig hangsúlyozom, hogy nem anyagi támogatásról van szó. Összefoglalva, egy jó hangulatú kis csapatot szeretnék összetartani, akikben ott a tenni akarás, és a hajlandóság, hogy megváltoztassuk az emberek hozzáállását, még akkor is, ha nagy fába vágtuk a fejszénket.
Legfrissebb cikkeink
Erdészeti, vadászati állások
Erdészeti, vadászati programok
Erdészeti, vadászati videók
