Ismét támad a veszettség a hazai rókák körében - az okot még nem tudják

Három év után ismét felütötte a fejét a veszettség a magyar vörös rókák körében. Szeptember közepe óta már 16 állatnál igazolták a fertőzést, a vírus Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyét érinti. A szakemberek számára egyelőre rejtély, hogy a betegség hogyan jutott be észrevétlenül az ország közepére.
Ismét támad a veszettség a hazai rókák körében - az okot még nem tudják
A Szolnokhoz közeli Kőröstetétlenben, ahol csütörtökön erősítették meg, hogy veszettséggel fertőzött róka bukkant fel a környéken, a polgármestert még nem tudták értesíteni az esetről, és a jegyző sem tudott róla. A helyi tiszti főorvosi hivatalban azonban már hallottak róla, és az Origo kérdésére azt mondták, a lakosság részéről semmilyen óvintézkedésre nincs szükség, és az önkormányzatoknak sincs teendőjük. A tiszti főorvosnak ilyen esetben legfeljebb akkor van dolga az üggyel, ha emberi kontaktus történik - ha például egy veszett vadállat bejut egy kertbe, vagy összeverekszik egy kutyával - egyébként az állategészségügy intézkedik. A 35 kilométerre fekvő Lakiteleken viszont a megyei kormányhivatal állat-egészségügyi részlege már több intézkedést is tett. A község jegyzője, Tóth-Péli Emőke mondta el az Origónak, hogy október elején, a veszett rókatetem megtalálása után ebzárlatot és legeltetési tilalmat is elrendeltek. Utóbbit már feloldották, de az ebzárlat még mindig tart, a lakosságnak el kell zárnia a kutyáit. Ha kóbor állatok bukkannak fel, akkor pedig be kell fogni őket, erről egy kecskeméti menhely gondoskodik. A jegyző úgy tudja, hogy a környéken a rókák immunizálásáról már intézkedtek. Tóth-Péli Emőke szerint a lakosságnak az ebzárlat betartásán kívül nem kell óvintézkedéseket tennie. Csak annyit kérnek a lakosoktól, hogy ha elpusztult állat tetemét találják meg, akkor ne nyúljanak hozzá, hanem jelentsék az önkormányzatnak vagy az állategészségügynek, hogy meg lehessen vizsgálni. Ilyesmire egyébként már volt példa, az önkormányzathoz befutott bejelentést az állategészségügynek továbbították - tette hozzá. Kiugró esetszám Szeptember közepe óta már 16 rókánál igazolták a fertőzést, a vírus Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyét érinti. Ez kiugró szám, tekintve, hogy az elmúlt években nem fordult elő a betegség: Magyarországon legutoljára 2010-ben regisztráltak utoljára rókánál veszettséget. A vizsgálatok szerint akkor egy Szerbiából áttévedt állat hozta magával a vírust, és a rókákon kívül egy kutya is elpusztult. Azóta csak denevéreknél találtak itthon veszettséget (általában évi egy-két alkalommal), de a denevérek fertőzését nem pontosan ugyanaz a vírus okozza. Ami pedig náluk előfordul, az elsősorban rájuk nézve veszélyes. [caption id="attachment_6407" align="aligncenter" width="600"]Veszett rókák előfordulási helyei Magyarországon 2013. szeptember-novemberében
Térkép alap: Kissorsa / DeviantArt
Veszett rókák előfordulási helyei Magyarországon 2013. szeptember-novemberében
Térkép alap: Kissorsa / DeviantArt[/caption] Az, hogy ma már ilyen ritkának számít itthon a veszettség, a rókák hatékony immunizálásának köszönhető. A vakcinázásukat 1992-ben kezdték meg a nyugati határszélen, és a 2000-ig a Dunántúlon juttatták ki repülőből vagy kézzel a csalikat. Ezt követte a Duna-Tisza köze, 2004-2007 között pedig az ország teljes területén folyt a vakcinázás. Ma már csak a déli és keleti határvonalon védekeznek, részben anyagi okokból (a vakcinázást jelentős uniós támogatással végzik), részben pedig azért, mert jelenleg ez a legveszélyeztetettebb terület. Évente kétszer, tavasszal és ősszel a határtól egy 50 kilométeres sávban szórják a csaliba csomagolt vakcinát. Házőrzővel verekedett a veszett róka A mostani esetek különlegessége, hogy mind az említett határsávokon belül, az ország belső területén bukkantak fel. Az első, Kecskemét közelében történt eset után a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) gócvakcinázást rendelt el az érintett területen, mondta az Origónak dr. Szögyényi Zsuzsanna, a hivatal Járványügyi Osztályának vezetője. "Az állatok rendellenes viselkedést mutattak, és egy részüket kilőtték vagy elgázolták, más részüket elhullva találták meg" - mondta Szögyényi. Volt olyan eset, amikor a róka közvetlenül embert is veszélyeztetett, ugyanis egy alkalommal a veszett állat betévedt egy tanyára, ahol aztán összeverekedett a tulajdonos kutyájával. A kutya jelenleg a jogszabályok által előírt hatósági állatorvosi megfigyelés alatt áll, ami 90 napig tart. Szögyényi elmondta, hogy ezt akkor is be kell tartani, ha egyébként már veszettség ellen beoltott kutyáról van szó. A laborvizsgálatoknak köszönhetően talán van esély arra, hogy kiderüljön, honnan érkezhetett hozzánk a vírus. A veszettség vírusának ugyanis több törzse van, melyek között vannak olyanok, amelyek bizonyos régiókhoz köthetőek. A genetikai vizsgálatok eredményei alapján pedig következtetni lehet majd arra, hogy honnan kerülhetett be az ország közepére a veszettség. (Origo.hu) erdomezolike