Sok kis emlősfaj tűnt el élőhelyéről az esőerdők szétszabdalása miatt

Sok kis emlősfaj tűnt el élőhelyéről az esőerdők szétszabdalása és az ezt követő patkányinvázió miatt - derült ki mesterségesen létrehozott esőerdei szigeten végzett kutatásból.
Sok kis emlősfaj tűnt el élőhelyéről az esőerdők szétszabdalása miatt
Az esőerdők részekre szabdalása miatt egyes érintett fajok gyorsabban kihalhatnak, mint eddig gondolták. A kutatók azt fedezték fel, hogy egy thaiföldi víztározó létrehozásakor keletkezett kis, legfeljebb tíz hektáros őserdei szigetek egyes emlős állatai mindössze öt év alatt eltűntek a területről. Élőhelyük pusztulása mellett újabb veszély is fenyegeti a kis állatokat: a beköltöző mezei patkányok - idézi a BBC hírszolgálata a Science című tudományos lapban megjelent tanulmányt. A nagyobb, legfeljebb 10-56 hektáros területen 25 év alatt pusztultak ki a kis emlősök. A Szingapúri Nemzeti Egyetem munkatársa, a tanulmány egyik szerzője, Luke Gibson elmondta, a kutatók "ökológiai Armageddonnak" nevezték az állatpusztulást. A tanulmány a kis testű emlősökre koncentrált, ám a szerzők elmondták, hogy a közepes és nagy testű emlősök is szinte teljesen eltűntek a víztározó mesterséges szigeteiről, holott elefántok, tigrisek és tapírok is éltek a tájon, mielőtt az elárasztás darabokra szakította volna azt. Dél-Thaiföldön az 1980-as évek közepén árasztották el a Khao Szok Nemzeti Park 160 négyzetkilométerét egy víztározó építése céljából. Az emelkedő vízszint a trópusi őserdőből száz kis szigetet is létrehozott, ezeket nevezték a kutatók "természetes laboratóriumoknak". A tudósok 16 kis és közepes sziget kisemlős-populációját vizsgálták meg öt-hét évvel a víztározó elkészülte után, majd újabb 25-26 évvel később. Valószínűleg két fő okra vezethető vissza az őshonos kis állatok gyors pusztulása. Megszenvedték egyrészt populációjuk elszigetelődését, másrészt szembe kellett nézniük a behatoló faj támadásaival is - közölte a tanulmány másik szerzője, William Laurance. A területet elárasztó patkányfaj annyira elszaporodott néhány év alatt, hogy kiszorította az őshonos kis emlősöket. A mezei patkány szokása, hogy elfoglalja a megzavart élőhelyeket - például a felszabdalt őserdő szigeteit. A vadon részekre szakítása a fajok sokszínűségét fenyegető egyik legnagyobb globális veszedelem. Noha természeti katasztrófa is okozhatja, a fő veszélyt az emberi tevékenység, az urbanizáció és a mezőgazdasági területek terjeszkedése jelenti. Gibson szerint a következő évtizedekben egyre gyakoribb lesz a trópusi táj felszabdalása, Brazília atlanti-parti erdeinek például több mint 80 százaléka 50 hektárosnál kisebb töredékekből áll. (http://www.bbc.co.uk/news/science-environment-24229723) (MTI) erdomezolike