Elment az erdész, Wentzely Dénes

16385_kozepkepWentzely Dénes, az Erdész rövid szenvedés után 84 éves korában elhunyt. Hamvait 2013. május 7-én, 14 órakor helyezik végső nyugalomra végakarata szerint az uzsai temetőben.

Wentzely Dénes Balatonbogláron született 1929 augusztus 15-én. Édesanyja Hertelendy Vilma tanárnő, Édesapja Wentzely Dénes állami tisztviselő. 1949-ben a nagykanizsai kereskedelmi iskolában érettségizik. A budapesti Országos Erdészeti Főigazgatóságon erdészeti szakvizsgát tesz, levelezőn elvégzi a soproni Erdészeti Technikumot. 1950-től erdészeti segédalkalmazott, 1951-től rakodókezelő, beosztott erdész. 1960-tól kerületvezető erdész, majd 1964 és 1978 között műszaki vezető. 1982-től tagja az Országos Trófeabíráló Bizottságnak. 1991-ben nyugdíjazták.

1990 és 1992 között önkormányzati képviselő – a ciklusát azonban nem tölti ki, mert tisztségéről lemond. Több novella, verses kötet, könyv szerzője.

WD1(1)

Wenzely Dénes – Életrajz

Erdész vagyok! Mégpedig az erdészeknek abból a fajtájából, akik vadászok is voltak. Ezért is még a mai napig sem tudom elkülöníteni az Erdőt a Vadtól, az erdészt a vadásztól.
A vad mindig ugyanolyan tartozéka volt az erdőnek, mint a fa, az aljnövény, a forrás, a vadvirág meg a gomba, és a felettük köröző héjja is az. Hát ebből kiindulva különc az elméletem!

Gyerekfejjel kóstoltam bele a vadászat testet-lelket gyönyörködtető világába. Drága jó Apám gyakran vitt magával, és ha elfáradtam, belekötözött hónaljig a hátizsákjába és úgy mentünk tarlókon, őszi szántásokon át. Így már akkor „ember-magasságból” láttam meg az erdőket-mezőket, és szagoltam a puskapor fanyar szagát. Aztán a flóbert, majd meg a 20-as puska lettek a barátaim. Meg a kutyák! Egy csodálatos vizsla – éppen csak beszélni nem tudott – meg egy minden hájjal megkent tacsi. Felejthetetlen évek voltak ezek, amelyeket megzavart vonuló seregek fegyverzöreje. Döbbenten figyeltük őket, és hallgattuk szívszorongva az egyre közeledő ágyúszót. Aztán elült a harc, és azt hittük béke lesz, megbékélés az emberi szívekben. De nem lett nyugalom, legalább is nekem nem!

Apám- Anyám egyetemet végzett emberek voltak, én magam nem végeztem felsőbb iskolát, sőt örültem, hogy 48-ban engedtek leérettségiznem. Érettségi után a Dél zalai Erdőgazdasághoz szerződtem el napszámosnak, abban a reményben, hogy mint fizikai munkás sikerül bekerülnöm az esztergomi szakiskolába. Hát ez bizony nem jött be, helyette majdnem 3 éves katonai munkaszolgálatra vezényeltek, és több ezred magammal félelemtől eltorzult pofával bontottam a szenet Tatabánya vizes, omladozó vágataiban, meg Komló poklában Barakkok és félig kész kaszárnyák zord és primitív szállásain dőltem le éjszakánként, és féltem a holnapoktól. Jó messzire és a poklok mélyére kerültem el az erdők világából.

Aztán ez is elmúlt. 1954 őszén leszereltek. De nem vágyódtam erről a vidékről, pedig ez a táj soha nem kényeztetett el. Sok semmi – ember megrángatott, az életem nyitott könyv volt mindenkinek, amibe belelapoztak ismerősök, idegenek, barátok, rokonok – nagyon sokszor koszos kézzel, – a lapjaira szamárfüleket hajtogattak, sok lapot ki is tépkedtek belőle.Főleg a szép, színes lapokat, amiket szívesen megtartottam volna magamnak. De ha behunyom a szemem, mindannyiszor elém rémlenek azok is, így hát nem tudták gyökerestül kitépni belőlem. Ezeknek emléke melegített a fagyban, ezeknek fénye világított sok sötét nappalokon. Most is vallom, csak úgy érdemes élni, ha tudunk álmodni.

Sokan és sokszor néztek rám furcsa szemmel, mert mertem álmodozni, favágók tüzénél meséket mesélni, és nem hitték el nekem, hogy csak így lehetett életben maradnom. Egy álomvilágot építettem fel magamban – mint a gyerek a mesékben – ahol a jó mindig elnyeri jutalmát, a gonosz meg a büntetését. Pedig tudtam, nagyon jól tudtam, hogy ez csak a mesékben van, de hittem bennük. És ennek a hitnek köszönhettem, hogy túléltem minden gonoszságot.

A katonaság után visszamentem az Erdőgazdasághoz Kanizsára. Levelezőn elvégeztem a soproni erdészeti technikumot, és az évek során letettem 8-10 féle szakvizsgát. Ettől kezdve az életem a napos oldalra került. 25 évig közvetlen tőmelletti szolgálója – alázatos és hű szolgálója – voltam az Erdőnek meg a Vadnak. A Balaton felvidék egyik legszebb tájára kerültem, a Tapolca-Sümeg közötti erdők vadregényes vidékére.Az Erdészet rezervátum is volt egyúttal és az MN fegyelmezett erdésztársadalmában szolgáltam 1978-ig. A puska a hátamhoz nőtt, csak alváskor tettem le a vállamról.

Csodálatos élményekben gazdag élet volt ez, rengeteg baráttal. Vidám fickó voltam, sokan megkedveltek, és úgy érzem, szeretnek a mai napig is. Évek óta írogatok elbeszéléseket, főleg az erdővel meg a vadászattal kapcsolatos témákról. Könyveim nem csak erdészekhez, vadászokhoz szólnak, de az Erdőt, a Természetet szerető hétköznapok emberéhez is!

Jól tudom, hogy írásaim nem irodalmi értékűek, csak egy tőmelletti krónikás egyéni firkálgatásai, aki úgy látta a körülötte kavargó világot, ahogyan leírta.

Titkon az volt a célja, hogy emléke maradjon egy hajdan-volt népnek, amely itt a Kárpát-medencében gonosz szomszédokkal körülvéve 1100 évig fenntartotta egyéniségét – még akkor is – amikor a vele-együttélő renegátok évszázadokon át hol a „művelt nyugatnak” hol meg Ázsiának akarták kiszolgáltatni!

Annak a népnek – amelynek utolsó mohikánjaival – a magyar parasztsággal élt és dolgozott együtt, annak akart emléket állítani valamennyi írásában.

Viszont nekem – az erdésznek – írásaim vallomások, amelyekben hitet teszek, elkötelezettséget vállalok az ERDEI MUNKÁS, az ERDŐ, a VAD, a TERMÉSZET, és a mindezeket magához-ölelő HAZÁM szeretete mellett!

(Keszthelyi TV)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

1 Hozzászólás “Elment az erdész, Wentzely Dénes

  1. Fodor István szerint:

    Az erdészeknek szakmai tiszteletet kéne biztosítani,mivel nem tudnak úgy összefogni mint a tanárok,így az igazukat a szőnyeg alá söprik.Az alkalmazott kategóriában a fizetésük legalacsonyabb,holott pénzt termelnek,nem mint a rendőrök,meg a kormány alkalmazottak,akik csak egyik zsebből a másikba rakják,az országba értéket hoznak.Nekik miért nem jár meg,az előre hozott nyugdíj,az idő járás,-és az életük veszélye (stresz) felér a rendőrökével? Tollvonással meg szüntetik a magán erdő kezeléshez való jogukat,mert az aktakukac kitalált egy tanfolyamot,amiről értesítést sem küldenek,ez nem lejáratás?

Vélemény, hozzászólás?