Már 35 ezer hektárnyi területen áll a belvíz az Alföld közepén

csapadekMég mindig nem apad a Marcal, folytatják a védekezést. Összesen 35 ezer hektárt borít víz a Közép-Tisza menti vetéseken, szántóföldeken, réteken, legelőkön és ártéri erdőkben.

Még mindig nem indult el az apadás a Marcalon, éjszaka kétszázan védekeztek a folyó mellett, és vasárnap is folytatják a munkát – tájékoztatta az MTI-t a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap reggel. Révész András elmondta, hogy éjszaka 200 ember dolgozott a gátak megerősítésén, reggel újabb 250-300 önkéntes, rendőr, polgárőr, tűzoltó, katasztrófavédelmi és NAV-szakember folytatja a védekezést.

Tovább építik Nemesgörzsönynél az úgynevezett jászolgátat (két pallósor között döngölt földdel kitöltött ideiglenes védmű), amely megakadályozza, hogy a Marcal tovább áradjon Marcaltő felé – tette hozzá. A Marcal áradása miatt a térségben három utat tartanak még lezárva.

Több tízezer hektárnyi terület víz alatt

Összesen 35 ezer hektárt borít víz a Közép-Tisza menti vetéseken, szántóföldeken, réteken, legelőkön és ártéri erdőkben. Lovas Attila, a térségi vízügyi igazgatóság vezetője szombaton elmondta: az elöntött területből mintegy 11,5 ezer hektár vetés és 8400 hektár szántó.

A holtágak vízszintje a folyamatos szivattyúzás ellenére emelkedik. A védekezők folyamatosan végzik a szivattyúzást, vízkormányzást és a vízfolyási akadályok, uszadékok eltávolítását a szivattyútelepeknél és egyéb műtárgyaknál. Az elmúlt 24 órában 44 torkolati szivattyútelep és 40 mobilszivattyú csaknem 5 millió köbméter vizet emelt át a befogadókba.

A Tisza áradására, a Körös-éri zsilip zárására és a várható szivattyútelepi üzemre tekintettel elsőfokú készültséget léptettek életbe a tiszakécskei belvízvédelmi szakaszon. Továbbra is másodfokú a készültség a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság hat belvízvédelmi szakszán, míg harmadfokú Karcag, Mezőtúr és Kisújszállás térségében.

A vízgazdálkodási társulatok közül öt tart fenn belvízvédelmi készültséget. A belterületi szakaszok víz elleni védelme miatt már tizennyolc önkormányzatnál rendeltek el valamilyen védelmi fokozatot.

Az igazgatóság kezelésében lévő belvízvédelmi csatornák teltsége 75-90 százalék között változik. Pénteken 16 órától vízbeemelési korlátozás lépett érvénye a Hortobágy-Berettyó mentén, ennek hatására a csatornák torkolati vízszintje jelentősen megemelkedett.

(MTI)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?