Százak jutnak munkához a borsodi állami erdőkben

kozmunkaeszakerdo560 állástalan jut munkához szeptember végéig az észak-kelet magyarországi állami tulajdonú erdőkben. Az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. hét hónapos közfoglalkoztatási programja március elején kezdődött.

A közmunkások felvételét a tervezett feladatokhoz igazítjuk: az induló létszám meghaladta a 490 főt. A programban résztvevők száma hasonló a tavalyihoz: akkor 11 hónapon keresztül átlagosan 567 embert foglalkoztattunk – tájékoztatott Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója.

A rendkívül komoly munkanélküliséggel küzdő Borsod-Abaúj-Zemplén megye 93 településéről kerülnek ki a napi nyolc órában dolgozó közmunkások. A többi között például Szendrőlád 60, Putnok 16, Erdőhorváti és Kovácsvágás 13, Dámóc és Bőcs 10 emberrel „képviselteti magát”. Társaságunk 14 erdészeténél és a Lillafüredi Állami Erdei Vasút Üzemigazgatóságánál egyaránt lesznek közfoglalkoztatottak.

A tervek szerint erdősítésekben dolgoznak, ápolási és talajelőkészítési munkákat végeznek, de a nyesés, bozótirtás, vágástakarítás is a feladataik közé tartozik majd. Hulladékot gyűjtenek, részt vesznek az erdei kisvasutak nyomvonalának tisztán tartásában, közjóléti eszközök (erdei játszóterek, padok) felújításában és források takarításában. Az erdei utak és nyiladékok karbantartása mellett parlagfűírtási- és tűzmegelőzési feladataik is lesznek. A program részeként 120-an motorfűrész-kezelő képzésen vesznek részt.

A közfoglalkoztatásra több mint 426 millió forintot nyertünk pályázaton a Belügyminisztériumtól. Önerő meglétét ugyan nem írták elő, de számításaink szerint a programhoz kapcsolódóan mintegy 27 millió forintos költsége lesz társaságunknak – mondta Zay Adorján.

(Erdő-Mező Online – www.erdo-mezo.hu)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?