Agarakkal okoznak milliós károkat az orvvadászok

agarclAgarakkal vadásznak őzre, nyúlra és olykor még szarvasra is Somogy szegényebb részein. Van, hogy élve nyúzzák meg az elejtett zsákmányt a kutyák. A vadászoknak milliós károkat okoznak ezzel a tolvajok. Az orvvadászat júliustól bűncselekménynek minősül.

Az agarak 60 kilométer per órás sebességre is képesek, ezért emlegetik őket a kutyák gepárdjaként. Régen vadászatra használták az agarakat, ma már ez tilos. „Az előttük mozgó dolgokat üldözőbe veszik, és ha tudják, el is ejtik. Ezt használták ki régen is, de ma már csak versenyeken, illetve vetélkedőkön használják” – nyilatkozta Márton Csaba tenyésztő.

Belső-Somogyban és a megye déli részein évek óta használnak az orvvadászok agarakat. „Teljes mértékben elítéljük mint agártenyésztők és mint vadászok egyaránt” – jelentette ki a tenyésztő.

magyaragar

Egyre több a széttépett őz. „Egyszer szemtanúi voltunk, hogy egy vemhes sutát egész rövid hajsza után beért két agár és élve tépett szét. Az egyik a földre szorította légcsövét a másik pedig tépte, ahol érte. Mire mi odaértünk, bőr sem maradt az őzön. Élve megnyúzták, széttépték. Természetesen az agárt vezető személyek addigra pánikszerűen elmenekültek” – mondta Kemenszky Péter, az Országos Magyar Vadászkamara Somogy megyei titkára.

Az orrvadászat jelenleg szabálysértés, júliustól viszont, az új büntető törvénykönyv hatályba lépésétől, már bűncselekménynek minősül. A szigorítást somogyi vadászok kezdeményezték.

(kapos.hu)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?