Vilmos, Bíborka napja
A Földművelésügyi Minisztérium két héttel meghosszabbítja a vadgazdálkodási törvény koncepciójának véleményezési határidejét és egyúttal társadalmi vitára bocsájtja a vadgazdálkodási tájegységek tervezett lehatárolását is július 3-ig.Tovább >>>
A vadhús megismertetéséhez, népszerűsítéséhez és így a fogyasztás növekedéséhez járulnak hozzá az Erdei Delikátesz üzletek - mondta Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár az ország második, miskolci Erdei Delikátesz üzletének megnyitóján.Tovább >>>
Vadorzók áldozata lehetett Udvarhelyszéken egy nyomkövető rendszerrel ellátott barnamedve – legalábbis erre utalnak azok a történések és vizsgálatok, melyekről szerdán tájékoztatott a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület.Tovább >>>
2015. május 20-án Székesfehérvárott elnökségi ülést tartott a Magyar Vadgazdálkodók Egyesületének (MVE) elnöksége. Balsay Miklós leköszönő elnök köszöntője után napirendi pontok alapján tárgyalták végig az ülést.Tovább >>>
Vádemelést javasol a rendőrség egy 54 éves férfi és tíz társa ellen, akik tavaly májusban kilőttek egy barna medvét egy Salgótarjánhoz tartozó erdőben - erről a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatta kedden az MTI-t. Magyarországon a barna medve védett állat.Tovább >>>
A 28 éves nő egy juhász felesége, akinek egy Madéfalva és Göröcsfalva közötti erdős területen van esztenája.Tovább >>>
Medvék és más vadon élő állatok ellen épít új védőrendszert a Rijeka és Zágráb közötti autópálya-szakaszon a horvát autópálya-kezelő vállalat – hangzott el a Nova TV pénteken.Tovább >>>
Sajtótájékoztatón mutatta be május 21-én dr. Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára a készülő jogszabály koncepcióját, és ezzel elindult a törvény társadalmi egyeztetése is.Tovább >>>
Helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, ám a bűncselekmény minősítését módosította a Kaposvári Törvényszék tanácsa a hivatásos vadászra támadó eddei orvhorgászok ügyében.Tovább >>>
A vadgazdálkodást és a mezőgazdaságot egyaránt negatívan érintő kérdéskör a legaktuálisabb az Országos Magyar Vadászkamara szakbizottsága számára – hangzott el a testület április 24-én tartott, a tavalyi tisztújító közgyűlés utáni első, alakuló ülésen.Tovább >>>
Városokra vonatkozó vadgazdasági modell kialakítását javasolja egy új tanulmány, amely a Pilisi Parkerdő Zrt. megbízásából a lakott területeken egyre gyakrabban észlelt vaddisznók viselkedését vizsgálta - áll a szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében.Tovább >>>
Növelni kell a hazai vadhúsfeldolgozó kapacitást, mert az exportált magyar vadhús egy része feldolgozatlanul kerül külföldre, miközben azokat kiszerelt húsként vagy készáruként is értékesíteni lehetne - mondta a földművelésügyi miniszter szerdán Soponyán, ahol látogatást tett a VADEX Mezőföldi Zrt. vadfeldolgozó üzemében.Tovább >>>
A Vtv.-t módosító törvény a Magyar Közlöny 2015. április 27-én, hétfőn kiadott 58. számában jelent meg. Ennek értelmében 2016. február 29-éig meghosszabbították a körzeti vadgazdálkodási terveket, nem kötelező a 10 ezer hektárnál nagyobb és a különleges rendeltetésű vadászterületeken a felsőfokú végzettségű hivatásos vadász alkalmazása és a vad és gépjármű ütközések tekintetében visszaállt a jelenlegi Ptk. előtti rend.Tovább >>>
Idén az enyhe tél miatt várható, hogy az őzsuták a megszokottnál korábban hozzák világra gidáikat, és a következő napokban, hetekben a természetben könnyen találkozhatnak velük a kirándulók. Nagyon fontos tudni: attól, hogy az őzgida egyedül van, egyáltalán nincs szó elárvult kicsinyekről! Ha gidát találunk, semmiképp se érjünk hozzá, sőt lehetőleg ne is közelítsük meg, mert ezzel lassú éhhalálra ítéljük!Tovább >>>
Hivatalból indított nyomozást az Orosházi Járási Ügyészség a Békés megyei mérgezéses esetek miatt – adta hírül április 16-i sajtóközleményében a Békés Megyei Főügyészség. A tájékoztatás szerint Orosháza mellett két vadásztársaság területén március 22-től észleltek jelentős vadelhullást, a hatósági vizsgálatok alapján a szántókon rágcsálóirtó szereket szórtak ki. A toxikológiai vizsgálat egy külterületi használtra nem engedélyezett készítményt mutatott ki, amelyet felvéve a vad – zömében őzek és mezei nyulak – különös szenvedés közepette pusztulhattak el.Tovább >>>