Vilmos, Bíborka napja
Augusztus 12-én az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) Vadász és Sportlövő Bizottsága kezdeményezésére a Pest megyei Tatárszentgyörgyön, a Sarlóspuszta Club Hotelben gyűlt össze több vadászvizsgára való felkészítést és vadászvizsgáztatást végző lőtér képviselője. Az egyeztetés célja az volt, hogy az új, 2014 januárja óta hatályos vizsgáztatási rendszer eddigi tapasztalatai alapján közösen javaslatokat állítsanak össze a jogalkotó számára a vonatkozó rendelet finomításához.Tovább >>>
Mint azt korábban már jeleztük, a Mecsekerdő Zrt., a SEFAG Zrt. és a KAEG Zrt. is bejelentette a szokásos részleges erdőlátogatási tilalmat. Most a Gemenc Zrt. és a Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. közleményét is közöljük!Tovább >>>
A Mecsekerdő Zrt. már korábban jelezte, hogy a szarvasbőgés idején részleges erdőlátogatási tilalmat vezet be több erdészeténél is. Azóta a SEFAG Zrt. és a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. is kiadta közleményeit. Alább a két állami erdőgazdaság felhívása!Tovább >>>
Barnamedvére lőtt egy férfi egy salgótarjáni vadászaton még tavaly májusban. Az állat nem pusztult el azonnal, el tudott menekülni, aznap hiába keresték.Tovább >>>
Az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdálkodási Zrt. pályázatot hirdet vadászati és idegenforgalmi előadó munkakör betöltésére.Tovább >>>
Az M7-es autópálya mellett 33 kilométer hosszúságban sűrített védőhálót, míg 60 kilométeren hüllőterelő hálót építenek, amelyek költsége 499 millió forint lesz - közölte a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-vel.Tovább >>>
Vadasparkot és tanösvényt adtak át pénteken Kaszón, a Belső-Somogy legnagyobb, mintegy 15 ezer hektárnyi összefüggő erdőterületét kezelő KASZÓ Zrt. közjóléti fejlesztésének eredményeként. Az ünnepélyes átadón részt vett Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára.Tovább >>>
A Földművelésügyi Minisztérium újabb hat szakmai szervezettel és tudományos műhellyel kötött stratégiai partnerségi és együttműködési megállapodást, melyeket Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár adott át az érintettek részére.Tovább >>>
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet és az Országos Magyar Vadászkamara ezúton kéri az autósokat: a következő hetekben fokozott figyelemmel vezessenek, hiszen az őzek a párzási időszak alatt kevésbé óvatosak, és gyakrabban tévedhetnek az országútra – nappal és éjszaka egyaránt.Tovább >>>
Az új vadgazdálkodási törvény koncepciója a földtulajdonosok és vadgazdálkodók szorosabb és békésebb együttműködésére ad lehetőséget - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.Tovább >>>
Az új vadgazdálkodási törvényt várhatóan már ősszel tárgyalhatja az Országgyűlés - mondta a földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten, a törvény koncepciójának társadalmi vitáját lezáró tanácskozáson.Tovább >>>
A vadásztársaságok felkészülnek a hőségre, a vízhiányos területeken lajtkocsikkal, edényekkel vizet visznek az itatókba - mondta Pechtol János, az Országos Magyar Vadászkamara (OMV) főtitkára az MTI-nek.Tovább >>>
Medve sebesített meg hétfőn egy pásztort a székelyföldi Csíkdánfalva közelében – közölte a Székelyhon portál.Tovább >>>
Napokon belül lezárul az új vadászati törvény koncepciójának társadalmi egyeztetése, a jogszabály a tájegységi szemléletű vadgazdálkodás alapjait fekteti le - mondta Semjén Zsolt az Országos Erdészeti Egyesület 146. vándorgyűlésen pénteken, Kaposváron.Tovább >>>
Június 16-án az ország legkisebb megyéjének 17 vadászatra jogosultja, valamint vadászati, vadgazdálkodási tevékenységet folytató szervezete és egyesülete megalakította a Komárom-Esztergom megyei Vadászatra Jogosultak és Vadászok Szövetségét.Tovább >>>