Marcell napja
Több mint félmilliárd forint összegű beruházással visszanyerheti eredeti, természetes élővilágát a Bezerédi-Duna-ág - közölte a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága az MTI-vel.Tovább >>>
Állami erdőben, nem védett területen naponta max. 2 kg/fő mennyiségű medvehagyma levelél gyűjthető külön engedély nélkül. Ennél nagyobb mennyiség szedése már engedélyhez kötött - az erre vonatkozó szabályok fognak változni a Mecsekerdőnél.Tovább >>>
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indította el az "Év madara" akciót, melynek célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok, madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. A négy évtizede futó program legutóbbi állomásaként, a tavalyi év nyarán ismét a lakosság választhatott három faj közül (cigánycsuk, kis őrgébics, sordély). Az internetes szavazáson a legtöbb voksot a cigánycsuk kapta, így idén ez a faj az év madara.Tovább >>>
A VERGA Zrt. is csatlakozott a „Tisztítsuk meg az Országot!” elnevezésű pályázat I. ütemében történő illegális hulladéklerakók felszámolásához, mellyel kapcsolatban az erdőgazdaság sajtótájékoztatót tartott a Gyulafirátóttól északra található Központi Lő- és Gyakorlótér beavatkozással érintett helyszínén. Tovább >>>
Meghatározták az Európából száműzendő invazív fajok listáját - közölte a napokban az MTI.Tovább >>>
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata, a Készenléti Rendőrség és az Országos Természetőr Egyesület tagjainak segítségével a hétvége folyamán sikeresen intézkedés alá vont két személyt, akik társaikkal a széleskörű jogszabályi tiltás ellenére a Börzsöny védett erdeiben, a nemzeti park területén terepmotoroztak.Tovább >>>
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) most kiadott elemzése arra hívja fel a figyelmet, hogy miközben folytatódott az agrár élőhelyeken 2005 óta zajló fészkelőállomány-csökkenés, ennek jelei már mutatkoznak a korábban növekedést mutató erdei élőhelyeken fészkelő madárfajoknál is Magyarországon.Tovább >>>
Az utóbbi hónapokban megnövekedett a védett természeti területeken engedély nélküli technikai sportokat végzők száma. Tevékenységük nemcsak a megőrzendő természeti értékeket veszélyezteti, hanem a kirándulókat, a kisgyerekes családokat, a csendes sportokat végzőket is - számolt be a változásokról hivatalos Facebook oldalán a Duna-Ipoly Nemzeti Park.Tovább >>>
A vadon élő állatok és növények március 3-án esedékes világnapja alkalmából az Európai Bizottság új globális koalíciót hívott életre a biológiai sokféleség megőrzése érdekében - közölte az uniós bizottság kedden.Tovább >>>
Viharban sérült meg az a fekete gólya fészek, amit a napokban állítottak helyre és helyeztek vissza egy Szentgotthárd közeli erdőben, az Őrségi Nemzeti Park területén. A nem mindennapi feladatra az M&B Tree Tech Nagykanizsa faápolóját, Mátai Mihályt kérték fel, aki örömmel vett részt a természetvédelmi feladatban.
Tovább >>>Megérkezett az első fekete gólya a Gemenci erdőbe. A fokozottan védett madár a bekamerázott fészekbe landolt 2020. március 3-án reggel 6:31-kor. A Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően immár 8. éve folytatódhat a tudományos megfigyelés.Tovább >>>
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság felmérést készített arról, hány nagyragadozó található a szervezet fennhatósága alá tartozó területen - írja a heol.hu. Egy bükki vadászat során 11 farkast is megfigyeltek.Tovább >>>
A mai nap folyamán az országos sajtó jelentős részét bejárta a WWF Magyarország közleménye, ami szerint a "védett erdőt pusztítottak el a Tiszánál". A természetvédelmi szervezet szerint "a vízügy kezelésében lévő, kilencven év körüli erdő kitermelése szabálytalanul zajlott és súlyosan természetkárosító hatással bír". Délután az Országos Vízügyi Főigazgatóság mindezt cáfolta, állításuk szerint csaknem két éves eljárás után kapta meg a szükséges engedélyeket, miután eleget tett az illetékes hatósági előírásoknak, helyszíni bejárásokkal, valamint egyeztetésekkel gondoskodott arról, hogy az erdőrészlet szakszerűen megújuljon. Alább mindkét közlemény olvasható.Tovább >>>
Tájegységi szervezetekkel bővülve újulnak meg a nemzeti parkok igazgatóságai - jelentette be az agrárminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.Tovább >>>
Több mint felére csökkentek az erdőben élő gerinces állatok populációi az elmúlt 50 év alatt az erdők biodiverzitásáról a Természetvédelmi Világalap (WWF) vezetésével készült első globális állapotfelmérés szerint.Tovább >>>