Melánia napja
A Körös-Maros Nemzeti Park Kígyósi-puszta részterületén húszezer facsemete felhasználásával erdőszegélyeket alakítottunk ki. Ezeknek a szegélyeknek fontos szerepük van a korábban telepített erdők védelmében, a természeti értékek megóvásában és tájesztétikai szempontokat is szolgálnak.Tovább >>>
A 3 legnagyobb természetvédelmi szervezet szerint az új erdőtörvény koncepciója tragikus a jövőre nézve - írja a Greenfo.hu. A zöld hírportál szerint az Orbán-kormányt itt is csak a gazdasági érdekek vezérlik. A WWF, az MTVSZ és az MME fő aggályai: az erdők természeti értékeinek megőrzését biztosító előírások gyengítésére tesz javaslatot; a természetközeli erdőgazdálkodás háttérbe szorítása mellett érvel; és az éghajlatváltozásra történő felkészüléshez szakmailag téves irányokat ajánl. A zöldek nyílt levelet írtak Fazekas Sándor szakminiszternek.Tovább >>>
Megérkezett az első fekete gólya Afrikából a Gemenci erdőbe. A Gemenc Zrt. szakemberei az észlelés után elindították a folyamatosan üzemelő webkamerákat, így bárki nyomon követheti interneten ezeknek a fokozottan védett madaraknak az életét. Idén – ahogy az elmúlt két évben is – hamarabb jelentek meg az általában március közepén érkező fekete gólyák. Hazánkban a legtöbb fekete gólyapár a Sió csatorna torkolata és a déli országhatár közötti, Duna-menti védett erdőterületen fészkelnek kora tavasztól késő őszig. A gemenci populáció a világ legnagyobb népsűrűségű fekete gólya állománya.Tovább >>>
Többéves rekordot ért el az európai bölények száma a Bialowiezai-erdő lengyelországi részében. A világ legnagyobb szabadon élő európai bölény populációjának otthont adó Bialowiezai Nemzeti Park keddi közlése szerint az állomány jelenleg 320 tehenet és 258 bikát számlál. Tavaly 75 borjú született az évi 50-60-as átlaggal szemben.Tovább >>>
December 31-én, Szilveszterkor sikerült lencsevégre kapni egy hiúzt a Börzsönyben, méghozzá a Csarna-völgyben. A kameracsapda fotóját a Duna-Ipoly Nemzeti Park hivatalos Facebook oldalán osztották meg a "Hiúz nyomában" túra felhívásával egyetemben.Tovább >>>
A mezei tücsök (Gryllus campestris) nyerte meg a Magyar Természettudományi Múzeum blogján kiírt internetes szavazást, amelyen arról dönthettek a voksolók, hogy 2016-ban melyik bogárfaj kapjon kitüntetett figyelmet. Tovább >>>
Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (Jósvafő) határozatlan időre szóló kormány- tisztviselői jogviszony mellett felvételt hirdet erdészeti szakreferensi munkakör betöltésére.Tovább >>>
A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága 2015 szeptemberében adott hírt először a területén született farkaskölykökről. Az állatok kameracsapdákkal történő követése azóta is folyamatos, miközben a szakemberek nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy a megfigyeléseket a lehető legkisebb zavarással végezzék. Ennek eredményeként újabb felvételeket tettek közzé a fiatal farkasokról, amelyek szeptemberben készültek.Tovább >>>
Elterjedt az európai vadmacska (Felis silvestris) Németország bizonyos részein, az állatvédők egy új génadatbank eredményeiből következtetnek erre.Tovább >>>
A Magyar Rovartani Társaság idén hatodik alkalommal bocsájtja szavazásra az Év rovarát. Ez alkalommal is három jelölt közül lehet szavazni: mezei tücsök, nagy szarvasbogár, kisasszony szitakötő.Tovább >>>
A jövőben az eddiginél nagyobb védelmet kapnak a farkasok Szlovákiában, egyebek mellett nő azoknak a területeknek a száma, ahol tilos lesz vadászni ezekre a ragadozókra és szigorodnak vadászatuk feltételei is - közölte az MTI-vel a Vlk (Farkas) környezetvédelmi szervezet szerdán.Tovább >>>
A kontinensünkön megfigyelt mintegy 800 madárfaj fele fészkelőként, vonulóként vagy kóborlóként hazánkban is előkerült, és közülük legalább 200 a lakott területeken is előfordul.Tovább >>>
2015-ben "Az év legjobb természetfotósa" címet a kanadai Don Gutoski kapta, "Az év legjobb fiatal természetfotósa" pedig a cseh Ondrej Palánek lett.Tovább >>>
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság pályázatot hirdet „erdészeti referens” munkakör betöltésére.Tovább >>>
Háromtrillió fa van a Földön, derült ki a Yale Egyetem munkatársainak kutatásából, tehát minden emberre 420 fa jut. Az eredmény azért lepte meg a kutatókat, mert korábban ennél jóval kisebb számra - hatodára, nyolcadára - becsülték a Föld faállományát. És bár már harmadik éve csökken a kiirtott erdők összterülete, számos hely van még mindig veszélyben. Tovább >>>