Hagyomány-kultúra kategória cikkei

Baranyában is keresik az Év Erdészét

Az erdészek szaktudásának gyarapítása, korszerűsítése, az erdész hivatás rangjának emelése, az erdész szakma népszerűsítése sokrétűségének és szépségének bemutatásán keresztül, valamint közvetlen baráti, szaktársi kapcsolatok teremtése és elmélyítése – ezekkel a célokkal rendezik meg minden évben az Év Erdésze versenyt országszerte. Baranyában az Országos Erdészeti Egyesület Helyi Csoportja és a Mecsekerdő Zrt. szervezésében május 16-án és 18-án tartják az országos verseny megyei fordulóját az erdőgazdálkodásban aktívan dolgozó, felsőfokú végzettséggel nem rendelkező erdész technikusok számára.Tovább >>>

Valétálás 2017 - Így búcsúztak a Soproni Egyetemtől az erdőmérnök hallgatók (+KÉPEK)

Május 13-án tartotta valétaünnepségét a Soproni Egyetem, amely során 104 hallgató búcsúzott az Alma Matertől. A hagyománynak megfelelően a valétálás szombaton este 19 órakor kezdődött, az Egyetem főépülete előtt gyűltek össze a valétálók, családtagok, oktatók és az egyetem hallgatói. Az Erdőmérnöki Karról negyvenketten, a Simonyi Károly Karról harmincketten, a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karról harmincan búcsúztak.Tovább >>>

A Hanyi Hódok győztek, három hölgy is fűrészt ragadott – Kisfilm a császári STIHL fakitermelő versenyről (+VIDEÓ!)

A soproni TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. által támogatott Hanyi Hódok csapata nyerte meg a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság császári regionális fordulóját, ahol az Alba Berkenye Kft. – Vértesi Erdő Zrt. Csákvári Erdészet végzett a második, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. gárdája pedig a harmadik helyen.Tovább >>>

Császáron csaptak össze a régió legjobb fakitermelői - Lezajlott a STIHL favágó bajnokság második fordulója (+KÉPEK)

A Vértesi Erdő Zrt. területén, a császári Egresi-réten folytatódott az idei STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság május 13-án, szombaton. A második regionális megmérettetésre ezúttal 16 csapat adta be jelentkezését. A tét az idei évben is nagy volt, hiszen a hat legügyesebb csapat ott lehet a szeptember 2-ára, Soponyára meghirdetett döntőn. Mindezek mellett nem véletlen, hogy a színvonal rendkívül magas volt.Tovább >>>

Idén 104-en valétálnak a Soproni Egyetemen

A Soproni Egyetem hagyományőrző karai idén 2017. május 13-án, szombaton tartják a Valétálást Sopronban. Idén 104-en valétálnak: az Erdőmérnöki Karról 42, a Simonyi Karról 32, a Közgazdaságtudományi Karról 30 hallgató búcsúzik az Alma Matertől. Május 9-én, kedden pedig középiskolásokkal telik meg a Ligneum Látogatóközpont és az NRRC Kutatóközpont, ugyanis a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulóinak hetvenöt fős csoportja ismerkedik a Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Karral.Tovább >>>

Év Erdésze Verseny 2017 - Szolnoki erdész lett a NEFAG Zrt. legjobbja

A 2017-es Év Erdésze Verseny szolnoki előválogatóján a NEFAG Zrt. 15 kerületvezető erdésze adott számot tudásáról. Mint minden évben, úgy idén is a legjobb versenyző jutott be a június 22-i és 23-i országos döntőre, amelynek ezúttal a Kaszó Zrt. ad otthont.Tovább >>>

A II. Vértesi Fakitermelő Kupával folytatódik a STIHL országos versenysorozata (+Nevezési lap)

A STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság második regionális fordulójának a Vértesi Erdő Zrt. ad otthon május 13-án. Császáron már 2016-ban is megrendezték a Vértesi Fakitermelő Kupát, amely az idei évben a STIHL szériájának egyik állomása lesz, ezúttal tehát a szeptember 2-i soponyai döntőbe jutás a megmérettetés tétje.Tovább >>>

A Dalerd Zrt. csapata győzött az év első fakitermelő versenyén - Kisfilm a gyulai STIHL favágó versenyről (+VIDEÓ!)

Izgalmas csatával, nehéz faanyaggal kezdődött meg a 2017-es STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság. Az első regionális fordulóban ismét a Dalerd Zrt. - Nagy István csapata állhatott fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. Az Erdő-Mezőnek a gárda egyik alapembere, a válogatott sportfavágó, Strúbel József Dedi is nyilatkozott a megmérettetésről, de az idei fakitermelési szezonról is. A második helyen a Gemenc Zrt. végzett, míg a harmadik helyen a Sarkadi Favágók zártak. Erdő-Mező videós tudósítás a gyulai STIHL fakitermelő versenyről.Tovább >>>

Elrajtolt a 2017-es STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság! (+Dél-alföldi eredmények)

Április 22-én Gyulán, a Dalerd Zrt. Városerdő Erdei Iskolájánál vette kezdetét a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság. A favágók dél-alföldi megmérettetésén ezúttal 15 csapat vett részt, akik balesetmentesen teljesítették a versenyszámokat.Tovább >>>

A piliscsabai erdészeti szakiskolában is megrendezték a Szakmák Éjszakáját (+VIDEÓ; KÉPEK)

Április 21-én országszerte megrendezték a Szakmák Éjszakája rendezvénysorozatot, amelyhez idén először a FM KASZK Dr. Szepesi László Mezőgazdasági, Erdészeti Szakképző Iskolája és Kollégiuma is csatlakozott. A piliscsabai intézmény este 18 órától várta az érdeklődő fiatalokat és szüleiket, hogy megismerhessék a képzéseiket.Tovább >>>

Szombaton Gyulán kezdődik el a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság

Április 22-én, szombaton kezdetét veszi a 2017-es STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság. Gyulán, a Városerdő Erdei Iskolánál rendezik meg ugyanis a VI. Dél-Alföldi STIHL Regionális Fakitermelő Versenyt és az ifj. Danszki Károly emlékversenyt. A csapatok megmérettetése négy pályán zajlik majd, közben pedig STIHL termékbemutató, STIHL Timbersports bemutató, valamint az erdei iskola nyílt napja színesíti a szakmai és családi programot.Tovább >>>

A Kisalföld legjobb erdésze 2017-ben Altrichter Sándor lett

A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. 2017. április 10-én a Győri Erdészet patkányosi vadászházában és környékén rendezte meg a már hagyományosnak számító „Év Erdésze” verseny helyi fordulóját, amelyen a társaság négy erdészetének összesen 39 erdésze mérte össze szakmai tudását.Tovább >>>

Május 5-éig lehet jelentkezni a 148. Vándorgyűlésre

A Somogy megyei Kaszó első alkalommal ad otthont az Országos Erdészeti Egyesület Vándorgyűlésének és ahhoz kapcsolódóan az Év Erdésze Verseny döntőjének. A 2017-es, sorban 148. Vándorgyűlés terepi programjainak és az Év Erdésze Verseny döntőjének házigazdája és szervezője a KASZÓ Zrt.Tovább >>>

Az Év Erdésze Verseny 2017. - Versenykiírás és hasznos információk

Természetesen 2017-ben sem maradhat el az Év Erdésze Verseny, amely az ágazat egyik legrangosabb szakmai eseménye. Az országos megmérettetésnek ezúttal Kaszópuszta ad helyet június 21-én és 22-én, a 148. OEE Vándorgyűlés előtt.Tovább >>>

Indul a Rönkhúzó Magyar Bajnokság - Hét helyszínen láthatjuk a hidegvérű lovak versenyét

Nagykátán indul, majd a Vác és Sződliget közötti Flock-pusztán, Tökön, Dabason, Vámosmikolás, Ikladon folytatódik, végül augusztus végén Bükkzsércen zárul az idei Rönkhúzó Magyar Bajnokság. 2017-ben tehát összesen 7 helyszínen lehet majd munka közben, versenyhelyzetben látni a hidegvérű lovakat, amelyek közül több fakitermelésben dolgozik az ország különböző pontjain.Tovább >>>

<< < 21.933333333333. / 59. oldal > >>