Gyárfás napja
Van aki Lada Niva segítségével lopta a fát, van aki csak a hátán cipelte. Akadt, aki az ágyneműtartóba bújt el, mások hasra vágták magukat, mikor megjelentek a rendőrök. Az Erdő-Mező Online körbenézett a hazai hírportálokon, hogy merre történtek falopások az utóbbi napokban. Íme, itt az eredmény, hosszú a lista, és még így sem teljes...Tovább >>>
Harka Ákos, a Magyar Haltani Társaság elnökének tájékoztatása szerint a társaság honlapjára több mint négyezer szavazat érkezett, ebből 60 százalékkal győzött a kecsege, a másodikként befutó galóca 25 százalékot kapott és 15 százalékkal harmadik lett a vágódurbincs.Tovább >>>
A hideg téli idő beköszöntével egyre több a falopás. A becslések szerint a tolvajok évente milliárdos károkat okoznak az erdőkben. A szakemberek szerint hiába a rendőrök, erdészek és őrök munkája, ha a fával tüzelők az olcsóbb, lopott fát vásárolják.Tovább >>>
Felhívást intézett a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság azokhoz a fegyvertartókhoz, akiknek esetében a fegyvertartási engedélyt 2010-ben bocsátották ki, hogy az engedélyek érvényességi határidejének lejárta előtt jelentkezzenek a megyei főkapitányság fegyver-, robbanószer és veszélyes anyagok szolgálatának osztályán – az engedélyeket fel kell újítani.Tovább >>>
Kovászna megye településein több személyt is illegális fakivágáson, vagy származást igazoló okirat hiányában faanyag szállításán kaptak a rendőrség munkatársai hétfőn – tájékoztatott Nicoleta Marin, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.Tovább >>>
Január elsejétől 8,5 euró lesz egy alkalmazottként dolgozó sofőr minimálbére Németországban. A változás bennünket is érint: a németek értelmezése szerint ugyanis a minimálbér mindenkire vonatkozik, aki munkát végez az ország területén. Arra a sofőrre is, aki nem német cégnél dolgozik, de Németországból indul, németországi lerakó a célja, vagy csak áthalad az ország területén.Tovább >>>
2015. december 31-e után érvényét veszítik a régi (2009. előtti) építőgép-kezelői jogosítványok, aki ezután emelőgéppel, rakodógéppel dolgozni szeretne, újra kell vizsgáznia. Azonban, aki nem rendelkezik OKJ tanfolyammal sem, annak a gyakorlati vizsga előtt elméleti tanfolyamot és vizsgát is kell tennie.Tovább >>>
2015. január elsejével hivatalba lépett az Országos Erdészeti Egyesület 2014 év végén megválasztott új elnöksége. A tizenegy fős vezető testületben hat új tag van, öten a korábbi elnökség munkájában is részt vettek.Tovább >>>
Óránként 10 köbméter tűzifa előállítására képes az a finn adapter, ami úgy működik, mint egy harvester döntőfeje. Az alábbi videókon jól látszik a Croco nevet viselő eszköz működése, és az is, hogy különböző méretű tűzifát is készíthetünk a találmánnyal.Tovább >>>
Bruttó 2-2 forinttal ismét csökkenti a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.Tovább >>>
Nem leépíteni, hanem fejleszteni kellett volna a Ládi Fűrészüzemet - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Jakab Péter. A Jobbik frakcióvezetője szerint Miskolcon az Északerdő Zrt. fűrészüzemét gyakorlatilag privatizálták, ami ellentétes a közérdekkel.Tovább >>>
Országszerte mintegy nyolcszázötven erdőgazdálkodó regisztrált arra a Földművelésügyi Minisztérium által szervezett rendezvénysorozatra, melynek célja a 2014-2020-as vidékfejlesztési támogatások új erdészeti jogcímeinek megismertetése volt.Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014. évi őszi Kutatói Napján “Numerikus analízis alkalmazása forgó szerszám fejlesztéséhez” címmel tartott előadást Major Tamás doktorandusz. Ennek anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>
A különböző gombafajok az erdő szerves részét képezik. Nélkülük elképzelhetetlen lenne az élet, ám van közöttük olyan is, amely inkább gondot okoz. De az ökoszisztémában betöltött szerepük mellett a gasztronómiai jelentőségük is jelentős. Most néhány fantasztikus mozgó felvételen megmutatjuk, hogyan is élnek a gombák.Tovább >>>