Ármin napja
Az Európai Bizottság célja, hogy ösztönözze az agrárgazdaság területén az innovációt azáltal, hogy összekapcsolja a tudomány és gyakorlat képviselőit. A Bizottság 2016. július 11-ig várja az alábbi három új EIP-AGRI fókuszcsoportba az érdekelt innovatív gazdálkodók, erdészek, tanácsadók, kutatók és egyéb érdekelt szereplők jelentkezését.Tovább >>>
Egyre nagyobb problémát okoz az erdészeteknek a bálványfa. A hathatós védekezés elsősorban vegyszerekkel lenne megoldható, ám ez költséges és környezetterhelő is egyben. Egész Somogyban elterjedt már a bálványfa.Tovább >>>
A Mecsekerdő Zrt. a Pécsi Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen feljelentést tett üzleti érdekeit és jó hírnevét sértő bűncselekmény gyanúja miatt. Az ügyben közvetlenül érintett sértett tűzifa vásárlási szándékkal kötött üzletet egy magát a Mecsekerdő Zrt. alkalmazottjának valló személlyel, a teljesítés azonban a vételár kiegyenlítését követően nem történt meg.Tovább >>>
Június 16-án lövészettel, 17-én pedig további gyakorlati és elméleti feladatokkal várták a legjobb hazai hivatásos vadászokat a Bakonyerdő Zrt. Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskolájának terültén. Két év elteltével ugyanis a Mecsek után 2016-ban Balatoncsicsón rendezte meg az Országos Magyar Vadászkamara a Hivatásos Vadászok Országos Szakmai Versenyének döntőjét.Tovább >>>
Május 28-án, kellemes nyári melegben rendezték meg a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság Budapest környéki regionális fordulóját, a Keszegi Favágó Versenyt, amelyen 21 csapat mérte össze tudását. A tét ezúttal is nagy volt: az, hogy melyik a hat gárda jut tovább a szeptemberi országos döntőbe. A napot végül a mostanában verhetetlen, a Bajnokok Bajnoka címet is elnyerő Vértesi Erdő Zrt. első csapata zárta a legsikeresebben.Tovább >>>
Az idei év első komoly erdőtüze pusztít a kelet-spanyolországi Valencia tartományban, a tűz pontos kiterjedését még nem tudták megmondani a helyi hatóságok csütörtöki sajtótájékoztatójukon.Tovább >>>
Nemzetközi szaktekintélynek számító erdőmester oktatja két héten át az oroszhegyi favágókat. Luigi Frigerio mester először jár Hargita megyében, Székelyföldön viszont visszatérő vendégnek számít, hisz a Mikes gróf család, no meg egy svájci település, Celerina önkormányzatának jóvoltából már ötödik éve tanítja a Kovászna megyei favágókat. A két hetes oroszhegyi képzésen is a modern technikák és eszközök használata mellett a munka- és erdővédelmi szabályokra esik a hangsúly.Tovább >>>
Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet erdész szaktanár munkakör betöltésére.Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve. Ezúttal többek között a megújult Gemenci Erdészeti Erdei Iskoláról , a Mátra új kerékpárút-hálózatáról, az Őrségi Nemzeti Park monográfiájáról, a Múzeumok Éjszakájához csatlakozó Zalaerdő Zrt. programjairól szóló cikkeinket ajánljuk figyelmébe!Tovább >>>
Június 14-én, Budapesten, az Erdészeti Információs Központ konferenciatermében az elektronikus átlalók használatáról, előnyeiről rendezett szakmai napot az Országos Erdészeti Egyesület Oktatási Szakosztálya, a Kiss Ferenc Alapítvány az Erdészeti Oktatásért valamint a CGPI Kft.Tovább >>>
A 2016. július 1-től hatályba lépő új szabályozás értelmében már csak nyomdai úton, vagy nyomtatvány kitöltő programmal előállított és megfelelően kitöltött nyomtatványokkal lehet az erdei fakitermelést elvégezni és a kitermelt fából származó erdei faválasztékokat szállítani.Tovább >>>
Megjelent a kormány határozata a központi hivatalok és minisztériumi háttérintézmények átalakításáról, amely több mint ötven szervezetet érint, köztük megszűnik az MVH is, míg a NÉBIH hatósági feladatinak egy részét a kormányhivatalok veszik át.Tovább >>>
A játékos, csetlő-botló farkaskölykök ma már éppen annyira a magyarországi állatvilág részei, mint az őzek, a szarvasok, vagy éppen a vaddisznók. A nagyragadozók jelenléte és szaporodása az Aggteleki Nemzeti Park területén már 2003 óta dokumentált, pár évvel később pedig a Bükki Nemzeti Park területén is újra felbukkantak.Tovább >>>