Tavasz végi – nyár eleji teendők

A munkánk 98 százalékát más erdőtulajdonosok erdeiben végezzük. Egyes tulajdonosoknak csak a papírmunkát készítjük el, míg mások a fakitermeléstől kezdve, a felújításon át az ápolásokig mindent ránk bíznak.
Tavasz végi – nyár eleji teendők
Az eddigi év során 133 erdőrészlet bejelentését végeztük el. Ennek 65 százaléka erdőművelési munka, amelynek a végrehajtását július 31-ig le kell jelenteni az Erdészeti Hatóság felé. Július 8-ig el kell készítenünk az erdővédelmi kárbejelentéseket. A közvetlen környékünk (Farmos és Portelek) akácerdei ugyan megúszták a fagykárt – méhész gradációt okozva ezzel – de a térség nagy részében jelentős károsítás figyelhető meg. Az általunk ültetett területeken csak a saját szaporítóanyagunkat használjuk, ezért május 31-ig el kell küldenünk az Erdészeti Szállítói Származási Bizonylatokat az Erdészei és Energetikai Szaporítóanyag Felügyeleti Osztálynak. A legközelebbi határidő május 15., a területalapú- és Natura 2000-es támogatások beadásának határideje. teendok_kiczko_1 Ahhoz, hogy saját szaporítóanyagot termelhessünk, ültethessünk, gondosan bekapáltuk a nemesnyár dugványokat. teendok_kiczko_2 A múlt hét vége felé pedig elültettük a szürkenyár magot. A képen látható, hogy mennyit nőttek 4-5 nap alatt. Hamarosan elvetjük a 20 kg akác magot is, amelyet a Nyírerdő Zrt.-től szoktunk rendelni. teendok_kiczko_3 Elkezdtük az erdők tárcsázását, kapálását. Apa mindig azt mondja, hogy az első év meghatározó az alföldi erdő életében. Ha akkor elhanyagoljuk, csinálhatunk második évtől kezdve bármit, már nem lesz igazi az erdő. Fontos, hogy a faegyedek növekedése egyenletes legyen, mert egy tenyészidőszak alatt annyit képesek nőni, hogy a pótlás nagyon ritkán marad életben. Az idei akácültetéseink még most kezdenek kibújni a földből, és a mélyforgatásnak köszönhetően visszaszorultak a gyomnövények, ezért ezek kapálásával még ráérünk várni 1-2 hetet. teendok_kiczko_4 Van olyan munkánk is, ahol mi csak az ültetést és a papírmunkát készítjük el, de az ápolásokat már a tulajdonos saját maga végzi el - még akkor is, ha már nem lenne feltétlenül szükséges. teendok_kiczko_5 Azért szeretek magánerdész lenni, mert így egyben lehetek csemetekert vezető, művelési műszaki vezető, fahasználati műszaki vezető, kereskedő, és ha muszáj, a központi irodában marketinges, könyvelő és irodai asszisztens is. Kiczkó Mónika kiczko_monika     Kövesd a Kiczkó – alföldi magánerdő Facebook oldalt minden nap! >>> Alföldi magánerdő blog >>>     erdomezolike