Székelyföld - Papíron kevesebb a vadkár Kovászna megyében

Az elmúlt két évet elemezve elmondható, hogy tavaly csökkent a súlyos vadkárok száma, ennek ellenére sokkal több esetben panaszkodtak, elégedetlenkedtek a gazdák – tájékoztatott érdeklődésünkre Berde Lajos, a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatal munkatársa. Azt is elárulta, hogy az előfordulások száma nagyobb, mint amit ők feljegyeztek, ám a gazdák gyakran nem jelentik a károkat a bürokratikus eljárások miatt.
Székelyföld - Papíron kevesebb a vadkár Kovászna megyében
A medvék 2014-ben 167 alkalommal okoztak károkat a háromszéki gazdáknak: 20 juh, 10 tehén, 11 disznó, 5 méhkaptár és 15 apró, kistestű háziállat esett a bundások áldozatául. Továbbá 3,3 hektár búzát, 3,9 hektár zabot, illetve 117 hektár (!) kukoricát, 20 almafát, 38 szilvafát és 8 diófát tettek tönkre. Tavaly, 2015-ben csupán 46 helyszínen „garázdálkodtak” a medvék: 22 juh, 24 tehén, 5 méhkaptár, illetve 1 hektár búza, 8,9 hektár napraforgó és 6,3 hektár kukorica, továbbá 38 almafa és 55 szilvafa ment tönkre miattuk. – Az említett károk tükrében elmondható, hogy 2014-ben kevesebb volt az élelem az erdőben. Konkrétan tudjuk is, hogy ebben az esztendőben nagyon gyenge volt a bükkmakk termés, ezért merészkedtek le a mezőgazdasági földekre a medvék (lásd a kukoricásokban okozott 117 hektáros kárt) – magyarázta Berde Lajos. A farkasok 2014-ben hússzor merészkedtek be gazdaságokba, támadtak meg juhnyájakat: 119 juhot, 19 kecskét sebesítettek, illetve öltek meg. Egy évre rá, 2015-ben csupán 13 alkalommal okoztak károkat: 66 juhot (63-at megöltek), 21 kecskét, illetve 1 tehenet öltek vagy sebesítettek meg. Vaddisznók miatt 2014-ben 56 alkalommal, illetve 2015-ben 58 esetben riasztották a környezetvédelem szakembereit kárfelmérés végett. Vadállatok miatt egyik kielemzett évben sem jegyeztek fel olyan támadást, amelynek halálos emberi áldozata lett volna. (Tinca Teddy - Székely Hírmondó) erdomezolike