STIHL és Husqvarna gépeket kapnak a csíkszeredai erdész diákok

Másfél millió forint értékben kapnak tantermi bemutató- és terepi eszközöket a magyar nyelvű oktatási lehetőségek fejlesztése céljából az erdélyi erdész tanulók. Az Országos Erdészeti Egyesület közreműködésével STIHL, míg a Kárpát-medencei Erdészek, Vadászok, Természetjárók Alapítvány segítségével pedig Husqvarna motorfűrészek, fűkaszák, munkaruhák és egyéb kiegészítők segítik majd a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskola és a Szent István Otthon erdész tanulóinak szakmai képzését.
STIHL és Husqvarna gépeket kapnak a csíkszeredai erdész diákok
KÉPGALÉRIA A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓRÓL >>> "Iskolánkban jelenleg mintegy száz diák tanul erdésznek vagy erdészeti szakmunkásnak, utóbbiból egyelőre 14 diákunk van, hiszen ezt a képzést ebben a tanévben indítottuk el a Földművelésügyi Minisztérium korábbi támogatásainak is köszönhetően" - mondta el az Erdő-Mezőnek Bálint Gabriella, a Venczel József Szakközépiskola igazgatója a szerdán megtartott sajtótájékoztatón. A rendezvényen Ugron Ákos Gábor helyettes-államtitkár visszaemlékezett a három éve útjára induló együttműködés kezdeteire. Mint mondta, Böjte Csabával beszélgettek az erdélyi szakmai képzések problémáiról, aminek hatására felvették a kapcsolatot az egyetlen székely erdészeti oktatási intézménnyel. Két éve magyar nyelvű szakkönyveket és tankönyveket vittek ki Csíkszeredába, amely 2017-ben is folytatódott, idéntől pedig motorfűrészek, fűkaszák, bemutatóeszközök, fejszék és egyéb kiegészítők segítik az erdélyi fiatalok oktatását. "A klímaváltozás az egész Kárpát-medencében nagy kihívás, amire csak jól felkészült szakemberekkel lehet választ adni. Ehhez azonban megfelelő tananyag szükséges, amit viszont az anyanyelven lehet a legjobban megtanulni" - hangsúlyozta Ugron Ákos Gábor. stihl_szekelyfold_2 "Olyan segítséget kaptunk, amire otthon nem számíthatunk. Ezekkel az eszközökkel a diákok megtanulhatják, hogy hogyan dolgozhatnak profin és szakszerűen az erdőben. Tényleg mesés ez az egész" - fogalmazott a három éve tartó szakmai segítség kapcsán a csíkszeredai igazgatónő a sajtótájékoztatón. [caption id="attachment_52574" align="aligncenter" width="600"]stihl_szekelyfold_3 Szentpéteri Sándor (OEE) és Bálint Gabriella igazgatónő[/caption] Bálint Gabriella az Erdő-Mezőnek elmondta; Székelyföldön sem könnyű a fiataloknak erdészként elhelyezkedniük, ugyanakkor az ágazatban egyre nagyobb a szakemberhiány, így nagyon fontos, hogy erre választ tudjon adni az iskola. Az igazgatónő kérdésünkre azt is elmondta, hogy az iskolából kikerülő erdészek, erdészeti szakmunkások jellemzően a közbirtokosságoknál, illetve a magánerdészeteknél találnak munkát, az állami erdészetnél, a Romsilvánál jellemzően kevesebben helyezkednek el. A diákok az egyetlen magyar nyelvű erdészeti középiskolába természetesen Székelyföld minden szegletéből érkeznek Gyergyó vidékéről, Székelyudvarhely környékéről, Barótról, Sepsiszentgyörgy térségéből egyaránt. "Akik igazán elkötelezettek, azoknak leggyakrabban családi kötődésük van a szakma iránt, vagy nagyon erős a személyes érdeklődésük. Én bízom benne, hogy a tanulóink jó szakemberek lesznek, és aki szeretne, az el tud majd helyezkedni" - fogalmazott az igazgatónő portálunknak. stihl_szekelyfold_1

Eddig nem voltak saját eszközök

A Venczel József Szakközépiskola mindeddig nem rendelkezett saját fűrészekkel, munkaruházattal, és jelenleg még saját tanerdejük sincsen. Minderről Both Gyárfás Csaba erdőmérnök, csíkszeredai erdészeti szakoktató mesélt az Erdő-Mezőnek. Mindettől függetlenül a Hargita megyei intézményben próbálnak minél nagyobb figyelmet fordítani a gyakorlati oktatásra. Ebben pedig a környező magánerdészetek és közbirtokosságok vannak segítségükre, amelyek rendszeresen fogadják az erdész és erdészeti szakmunkás tanulókat, amihez eszközöket is biztosítanak. Mostantól azonban saját profi, modern STIHL és Husqvarna gépekkel dolgozhatnak a fiatalok az erdőben, ami mellé munkavédelmi ruházatot is kaptak. Az eddigi gyakorlatok alkalmával ugyanis ez volt a legproblémásabb, annak hiányában a veszélyesebb műveleteket nem próbálhatták ki a diákok. Az OEE és a KEVTA segítségével a két forgalmazó erre is megoldást nyújtott. [caption id="attachment_52572" align="aligncenter" width="600"]stihl_szekelyfold_5 Szentpéteri Sándor (OEE) és Both Gyárfás Csaba erdészeti szakoktató[/caption] "Nagy igény van a diákok részéről a gyakorlati feladatok elvégzésére, ráadásul az erdész szakma vonzó a fiatalok számára, s ez a jövőre nézve is elmondható, hiszen erdős vidékről beszélünk" - fogalmazott Both Gyárfás Csaba, aki hangsúlyozta, hogy a magyar szaknyelv mellett nagy figyelmet fordítanak arra is, hogy a székely tanulók elsajátítsák a román szakkifejezéseket, azokkal ugyanis a gyakorlatban rendszeresen találkozni fognak munkájuk során. A mostani adományok hatalmas segítséget jelentenek a határon túli magyar erdészeti képzés számára, ám kihívás még így is bőven akad. Az egyik ilyen a modern nagy gépek kezelésének integrálása a szakképzésbe, ami persze az anyaországi szakiskolák esetében is fontos kérdés. Both Gyárfás Csaba elmondta: Erdélyben még nagyon kevés forwarder és harvester működik, így a gyakorlati oktatásban is kevés a szerepük, ám a tanórákon a legmodernebb technológiákkal is megismertetik a diákokat. [caption id="attachment_52571" align="aligncenter" width="600"]stihl_szekelyfold_6 Gribek Dániel (Erdő-Mező) éppen Both Gyárfás Csaba erdészeti szakoktatót kérdezi[/caption]

Kiemelt feladat a határon túli magyar erdészek támogatása

A határon túli magyar erdész szakma támogatása mind az Országos Erdészeti Egyesület, mind pedig a Kárpát-medencei Erdészek, Vadászok, Természetjárók Alapítvány számára kiemelt feladat. Erről Szentpéteri Sándor, az OEE főtitkára, és Schmidt József György, a KEVTA kuratóriumi elnöke is beszélt a Földművelésügyi Minisztériumban megtartott sajtótájékoztatón. A két szervezet ezért is döntött úgy, hogy az Andreas STIHL Kft. és a Husqvarna Magyarország Kft. segítségével májusban másfél millió forintnyi gépet és eszközt juttat el a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolának. [caption id="attachment_52573" align="aligncenter" width="600"]stihl_szekelyfold_4 Szentpéteri Sándor, Bálint Gabriella, Ugron Ákos, Schmidt József György és Both Gyárfás Csaba[/caption] (Gribek Dániel - Erdő-Mező Online)