Semmilyen racionális érv nem szól a vadászat és a vadgazdálkodás mellett?

Az alábbi írás a Greenfo.hu zöld portálon jelent meg, szerzője Zsák Ferenc Tibor ökológus, természetvédő, aki úgy véli, "a vadászok helyett a természet önszabályzó rendszere tökéletesen elvégzi a vadállomány selejtezését, így nem lennének tragikus vadászbalesetek, a vadászok nem lőnének le készakarva vagy véletlenül védett madarakat és erdőbe tévedt szerencsétlen kutyákat". A vadászellenes írást változtatás nélkül közöljük.

A véleménycikk eredeti forrása >>>

Gondolatok a vadászat létjogosultságáról

Ma már semmilyen racionális érv nem szól a vadászat és a vadgazdálkodás mellett; az utóbbi, azaz a vadgazdálkodás évtizedek óta csak veszteséget termel, a vadászat pedig erre a veszteséges ágazatra rátelepedve csak arra hivatott, hogy ölni vágyó emberek beteges, eseteként perverz vágyait elégítse ki. Aki nem szeret ölni, az nem is vágyik arra, hogy öljön, főként nem védtelen állatokat. Ez ilyen egyszerű. A vadász nem része a természetnek, illetve a természet önszabályzó rendszerének, ahogy a természet tisztelete és szeretete sem része a vadásznak, hiszen a természetbe az ember vendégségbe jár (ezt tanulják az óvodában a gyerekek), ám vendégségbe nem illik lőfegyverrel menni, de főként nem illik lövöldözni, a mező nyugalmát, az erdő csendjét megzavarni, mi több, az ott lakó vendéglátóinkat lesből legyilkolni csak azért, hogy utána - nekrofil módon - dicsekedjünk a terítékkel és az elejtett vad trófeájával, majd pedig áldomást igyunk a jól sikerült gyilkosságra, amit vadászatnak titulálunk, azután pedig dögevőket megszégyenítő falánksággal jót zabáljunk vendéglátóink húsából. A vadászatra kizárólag a predátoroknak, azaz a ragadozó állatoknak van létjogosultsága a túlélés ösztöne által irányítva a természet törvénye alapján, amely minden más törvényt felülír, a vadászatról szóló törvényt a legfőképp felülírja. Aki a természet oldalán áll, a természet törvényét tartja tiszteletben; az a természetben élő ragadozó állatoknak – a vadmacskáknak, a híúzoknak és a farkasoknak - az újra elterjedését preferálja a természet felborult egyensúlyának helyreállítása érdekében, amelyek a káros emberi beavatkozások által következtek be; ennél fogva nincs szükség a természet rendjébe belekontárkodó vadgazdálkodásra, sem pedig vadőrre és hivatásos vadászra, és végképp nincs szükség olyan, a személyiségfejlődésükben megrekedt "stüszivadászokra", akik képtelenek szublimálni, a társadalom normái szerint helyes és erkölcsös irányba terelni az úgynevezett "ősi vadászösztönt", amelyre oly sokszor hivatkoznak. A valódi vadászösztönt az önfenntartás ösztöne indukálja, nem pedig a gyilkolás ösztöne. Egy tigris akkor öl, ha éhes, holott kellő ereje és ügyessége van ahhoz, hogy több prédát öljön meg annál, mint amivel az éhségét csillapíthatja és utódait is táplálhatja. A falkában vadászó farkasok sem rendeznek tömegmészárlást, ők is csak annyi prédát ejtenek, amennyi szükséges és elégséges számukra, ráadásul rendszerint nem is a legéletképesebb prédaállatot szemelik ki áldozatuknak. A vadászok arra hivatkoznak, hogy ők állományszabályozás céljából ölnek, mivel kevés a ragadozó állat, amely a vadállomány szelektálásának feladatát elvégezné helyettük; ez a hivatkozási alap azonban hamis és álszent, hiszen egyrészt ha nem lenne vadgazdálkodás, akkor kevesebb vad lenne, nem lenne túlszaporodás, ezáltal gyéríteni sem kellene, másrészt a vadászok a farkasra, mint konkurenciára tekintenek, farkast kiáltanak, aki újfent felfaljná Piroska nagymamáját, holott tudományos tény, hogy egy egészséges farkas fél az embertől. Ahol sikeresen visszatelepítettek farkasokat, ott egy idő után még az állattartó gazdák is megbékéltek azzal, hogy a farkasok nélkülözhetetlen részét képezik a jól működő ökoszisztémának. vadaszo

Az embernek az evolúciós fejlődés bizonyítékaként - ha mégoly csökevényes formában is - megmaradt a farokcsontja, de ez éppúgy nem nyújt hivatkozási alapot a farkcsóválásra, mint ahogy a jelenkori vadászatra sem az, hogy az ember a túlélés érdekében egykor vadászó életmódot folytatott. Ha viszont nincs túlélési kényszer, akkor nem is lehet szó "nemes hagyomány" ápolásáról, sokkal inkább arról, hogy a vadászok, legfőképpen pedig a sport- és stüszivadászok olyan evolúciós és civilizációs csökevényeknek tekinthetők, akik személyiségfejlődésükben tizenéves koruk táján megrekedtek; van közöttük olyan, aki a családi hagyományokat követve az utánzás kényszere miatt vadászik, ezek egy része válik hivatásos vadásszá; van aki testi-lelki gyengeségét próbálja kompenzálni, hatalmat érez, ha fegyver van a kezében, de fegyver nélkül egy medvék lakta sűrű, sötét erdőben már éppolyan félelem kerítené hatalmába, akár egy mezei halandót, aki soha nem vadászott életében. A vadászok hierarchiájának legalantasabb, leghitványabb képviselői a Czinege- és Semjén-féle stüszivadászok, akik szinte bármire lőnek, amit eléjük terelnek, akár háziasított (vad)állatokat is. Semmilyen vadász etikát nem tartanak be, a vadásztörvényt sem tartják tiszteletben, mert ők maguk szabják meg, hogy mikor, hol és milyen módon gyilkolnak le védtelen állatokat. Habár ők testesítik meg a vadásztársadalom legalját, ennek ellenére a vadásztársadalom nem csak eltűri őket, hanem még hajbókol és gazsulál is nekik. Nincs egy tökös vadász sem, aki fel merne szólalni ellenük a vadászetika vagy a vadászbecsület védelmében. A magukra oly sokat adó büszke vadászok hallgatnak, mint nyuszi a fűben, amikor egyik fő-fő vadásztársuk kijelenti, hogy szívesen vadászna jegesmedvére, ha elintéznék neki. Ilyenkor hol van az Országos Vadászkamara, hol vannak a vadásztársaságok, az etikus vadászok? Hol van a bátorságuk, hogy egy olyan védett, a kipusztulás szélén álló nemes vadállatot, mint a jegesmedve akár csak a szavak erejével a védelmükbe vegyenek? Egyszerűen nincs bátorságuk, sem puskával az oldalukon, sem pedig anélkül. Hiábavalóság volna keresnünk bármiféle magyarázatot, mert ha látták vagy olvasták is a "Vuk"-ot gyermekkorukban, nagy valószínűséggel nem értették meg az üzenetét, legfeljebb csak annyit szűrtek le belőle, hogy az írója is vadászott. Akik manapság vadászni szeretnek, azok az emberi létezés (márpedig "a létezés még nem élet") azon a szintjén maradnak és maradtak, amely által képtelenség azonosulni azzal a tudományos axiómával, miszerint a természet a hasznosság elve alapján működik, egyszersmind hulladékmentes ökológiai rendszert alkot, melyben nincs létjogosultsága az intézményesült vadászatnak, amely állatok lelövése által állati hullákat és hulladékokat termel, és ezen haszontalan tevékenység által ráadásul olyan védtelen és kiszolgáltatott állatokat ölni vágyó emberegyedeket nevelődnek ki, akik egyszerre jelentenek potenciális veszélyt önmagukra, a tettestársaikra, az emberi társadalomra és az élővilágra. A vadászok helyett a természet önszabályzó rendszere tökéletesen elvégzi a vadállomány selejtezését, így nem lennének tragikus vadászbalesetek, a vadászok nem lőnének le készakarva vagy véletlenül védett madarakat és erdőbe tévedt szerencsétlen kutyákat. A veszett rókák kilövését a természetvédelmi őrök és a mezőőrök el tudják végezni, aminthogy a kóbor kutyák ellen is hatékonyan felléphetnek az állatvédő szervezetekkel együttműködve. Az orvvadászatot is vissza lehet szorítani a természetvédelmi őrök és a rendőrök közreműködésével. Akiket mégis fűt holmi vadászszenvedély, azok térjenek át a fegyver nélküli vadászatra, illetve az agárversenyek mintájára szervezzenek műnyúl, műszarvas, művaddisznó vadászatokat vagy vegyenek részt koronglövő versenyeken, így ezután is hetykén viselhetik zöld vagy tereptarka vadászöltözetüket, amelyek alatt az idősebb vadász urak és hölgyek növeszthetik jólléttől kidomborodó pocakjukat. Erdőre-mezőre azonban csak távcsőveikkel és fényképezőgépeikkel merészkedjenek, szabadon élvezzék a mezei virágok illatát, az erdő zúgását, a vadállatok látványát, vadásszák inkább azokat a pillanatokat, amikor a fenséges természettel egyesülve egyre magasabb szintre jutnak az emberré válás folyamatában, és átérzik azt a felelősséget, amellyel az ember tartozik az áldott Földanyának. Zsák Ferenc Tibor ökológus, természetvédő