Mintegy félmilliárd forintos a kár a gemenci erdőben

Mintegy félmilliárd forintra becsülhető az a kár, amelyet a júniusi dunai árvíz okozott a gemenci erdőben - közölte a Gemenc Zrt. pénteken az MTI-vel.
Mintegy félmilliárd forintos a kár a gemenci erdőben
Az erdőgazdaság tájékoztatása szerint a jelenlegi kárbecslések és a hasonló nagyságú, 2002-es, 2006-os és 2010-es árhullámok tapasztalatai alapján a mostani árhullám a legjelentősebb károkat az erdei úthálózatban, erdész- és vadászházakban, a fiatal erdőállományokban, az erdei vasút 30 kilométeres pályáján és berendezéseiben, az erdő- és vadgazdálkodási eszközökben, illetve a mezőgazdasági területeken okozta. A gemenci erdő 40-50 százaléka jelenleg is víz alatt van. A Gemenc Zrt. által kezelt 18 ezer hektárnyi ártéri erdőt az árhullám a június 12-i tetőzéskor átlagosan három méter magasan, mintegy 400-500 millió köbméter vízzel borította el. Június 30-án a Gemenc térségében újabb árhullám tetőzött 707 centiméteres vízállással, ami megállította a víz kiáramlását a hullámtérről, ezért az erdőgazdaság még nem tud részletes kárfelmérést és helyreállítást végezni. A károk mértékét egyelőre csak becsülni tudják a társaság szakemberei - írták. Az első becslések alapján a többezres vadállomány jelentős része - mintegy 85-90 százaléka - kijutott a száraz területekre, illetve feljutott a vadmentő dombokra, és átvészelhette az árhullámot. A gemenci erdőtömbbel határos mezőgazdasági területekre is jelentős vadállomány jutott ki, és az év hátralévő részében várhatóan több tízmillió forintos kárt okoz. A Gemenc Zrt. vagyonkezelésében lévő 37 500 hektár állami tulajdonú erdőnek körülbelül fele az Alsó-Duna hullámterében fekszik. Az árvíz idején a hullámtér egészén végezték a kármegelőzést és védekezést, amely mintegy ötven millió forintba került. Azokon a területeken, ahonnan elvonult a víz, az erdei úthálózat tisztítását, az elmosott útszakaszok helyreállítását, az ingatlanok takarítását és fertőtlenítését végzik - írta tájékoztatójában a Gemenc Zrt. (MTI) erdomezolike